Ősbűnök, őshibák: Orbánék bűneire hibákkal válaszolt az ellenzék

  • Haskó László
  • 2020. augusztus 22.

Publicisztika

Az ősbűn büntetlen maradt, az őshiba nem.

Ellenzéki embernek nem illik bírálni az összefogni készülő ellenzéki pártokat, és nagyon nem komilfó kikezdeni a kevesebb mint egy éve hivatalban lévő felszabadított városok és városrészek elöljáróit. Van nekik elég bajuk baráti tűz nélkül is.

Viszont, marad nekünk csalódottaknak a minden korlátozás nélküli rágódás a múlton, válaszkeresés a kérdések kérdésére: hogyan jutottunk idáig?

Sajnos nagyon egyszerűen:

Orbánék ősbűneire saját őshibáink elkövetésével válaszoltunk.

Mi is az ősbűn? Az, ami nélkül nem lenne az, ami van. És mi az őshiba? Az ősbűn leplezése vagy elnézése. Nem kétséges, annál a két eseménynél, amelyet én jelölök meg ősbűnnek, illetve őshibának, sokkal több bűn tekinthető ősbűnnek. A választás tehát szubjektív, de az biztos, hogy mindkettő megfelel a kritériumoknak. Vagyis ezen őshibák elkövetése nélkül nem lenne az, ami van. Azonban mindkét őshiba kijavítható lenne, és akkor nem folytatódna az, ami van.

Az első ősbűn a Grippenek vásárlása volt. A Grippen-lobbista (vesztegető) osztrák gróf angliai letartóztatása és a nyilvános, peren kívüli (óriási összegre szóló) egyezség a Lockhead, illetve a brit-svéd cég között, jóval több mint annak a gyanúja, hogy a Grippenek eladása körül volt korrupció. Csehországban, Dél-Afrikában és Magyarországon – Mensdorf gróf beismerő vallomása szerint – biztosan volt. Az őshiba ebben az ügyben az volt, hogy az Orbánt megbuktató új kormány (ill. az igazságügy minisztere) nem utasította az ügyészséget a Mensdorf-ügy iratainak kikérésére (Svédországból), és (azok birtokában) nem adott utasítást a törvényes büntető eljárás lefolytatására (a nyomozással kezdve). Ez valóban több volt, mint bűn, ez igazi őshiba volt.

Mert maga az ősbűn büntetlen maradt, viszont az őshiba nem.

Az országos bizalom erősen megingott az új kormányban, és a csalódás csak tovább erősödött, amikor ők is beszálltak a Grippen buliba. Sok más közönséges hibát is elkövetett az a miniszterelnök, míg végül távoznia is kellet, kellően dicstelenül. Ám az utód sem szorgoskodott az őshiba kijavításán. Ellenkezőleg, mindent megtett az ügy szőnyeg alá söpörhetősége érdekében. (Nem küldte – törvényes úton! – börtönbe az ősbűnt pártoló-leplező főügyészt.) Szerintem ez a történelmi pillanat volt az MSZP (és az SZDSZ) bukása.

Ezért voltak hatásosak a Fidesz alaptalan rágalmai, ezért jutott oda az MSZP, ahol most van. Az SZDSZ már nincs is. Ezek a tények, de nem tilthatom meg a fantáziámnak, hogy működjön kicsit: mi lett volna, ha az MSZP nem kiszivárogtatja magából az őszödi beszédet, hanem megérti, és kijavítja az őshibát? Szabad a gazda!

A másik őshibát az ötször megválasztott egykori főpolgármester követte el, ennek éppen most isszuk a levét mi, budapestiek. Akkor a bűn nem számított igazi ősbűnnek, talán ma sem látszik annak, noha a bűnelkövetőre nézve igencsak terhelő: akkor bújt ki belőle a gátlástalan autokrata és a rossz ízlésű, műveletlen bumburnyák. Az Erzsébet térre (Bán Ferenc és az egész színházi szakma által jelesen) tervezett

Nemzeti Színház építésének megállításáról van szó.

Senkinek nem volt, nem lehetett kétsége, hogy ez a budapesti kultúra hívei elleni felcsúti dzsihád első rohama. Sikeres volt, pedig a főpolgármester könnyedén visszaverhette volna. Budapestnek saját pénzén kellett volna megépíteni a Budapesti Nemzeti Színházat. Mai ésszel szinte hihetetlen: mindössze 16 milliárd forintról volt szó. A főpolgármester a több száz milliárdos 4-es metróért küzdött, természetesen teljesen hiába. Nem tudta, hogy nekünk budapesti libernyákoknak jelent annyit egy jó színház, mint egy véleményes metróvonal, noha a két dolog természetesen nem zárja ki egymást.

Ahogyan a jelenlegi főpolgármesternek is tudnia kellene, hogy a kerékpárutas ötleteléssel kevésbé bizonyítja szavazói iránti elkötelezettségét, mintha tett volna valamit a város színházaiért, beleértve a Színházművészeti Egyetemet is. Keveset tett, és kevés érdemit mondott. A helyettesei még nála is csöndesebbek voltak! Talán ha annak idején Demszky – ahogy első kampányában hirdette – a tettek embere lett volna, most Karácsonynak is könnyebb.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.