Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.
Szintet lépett a Fidesz Ukrajna ügyében: annak érdekében, hogy Európára veszélyes állatokként mutassák be őket, már a nyílt hazudozás is belefér. A közös hazugságban élés sajnos általában tragédiához vezet.
A közlekedési miniszer belelépett a csapdába, amit 15 évig sikeresen került el a NER: nyilvánosság előtt vett a nyakába felelősséget, vált ezáltal számokérhetővé. Ez akkor is veszélyes lehet, ha valaki jól végzi a munkáját, a magyar kormányban pedig kész öngyilkosság.
A Fidesz épp megpróbál egy felszabadító erejű felvonulásból esztétikai kérdést csinálni, maga mögé állítva a maga képzelte többségét. A baj az, hogy a szolidaritás érzése eleve nem a többségről szól, hanem például azokról, akik egy évben egyszer mernek ennyire láthatóak lenni.
Szisztematikusan próbálja eltitkolni a tényeket a kormány, hátha nem derül ki, hogy milyen körülmények között élünk. A valóság azonban túlordítja a zajt.
A tegnapi menet jóval több volt, mint a valaha szervezett legnagyobb Pride: figyelmeztetés is volt arra, hogy Orbán aljas, társadalmat nyomorító rendszere eljutott a tűréshatárig, ahonnan már nincs tovább.
Szombaton Pride lesz. Nem kormányellenes demonstráció, nem egy szimpla tüntetés, hanem Pride.
A rezsimben létezik több, nyíltan vagy burkoltan reformpárti belső csoport, ők tölthetik be a szervezett ellenzék szerepét. Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő írása.
