Gadó János

Progresszív vérvád

Mit engednek meg Izraelnek és mit nem?

  • Gadó János
  • 2024. október 9.

Publicisztika

Az Izrael elleni morális hadviselés értelmezhetetlen a zsidók elleni morális hadviselés elmúlt 2 ezer évének ismerete nélkül.

Már ötven gyerek halt meg Libanonban – írta az éleződő Izrael–Hezbollah-konfliktus első napjaiban – többek között – a Népszava, a HVG, a 444. A főcímek forrása a The Guardian híre volt, amely pedig a libanoni egészségügy miniszter közlésére hivatkozott. A gyerekhalált világgá kiáltó főcím és a pusztítást ábrázoló fénykép alatt jóval kisebb betűkkel olvasható (ha egyáltalán), hogy a célba vett lakóépületekben rakétákat, aknagránátot, lőszert tárolt a Hezbollah.

A gázai háború monotóniájába kissé belefásult újságírók és politikusok új muníciót kaptak, és ismét világgá kiáltják a civil áldozatok miatti aggodalmukat. Magasra csapott a békevágy a nyugati világban, amikor az izraeli hadsereg a civil lakosságát egy éve rakétázó, terrorista Hezbollah kiebrudalására készül Dél-Libanonból (vagy legalább egy részéből).

Immár negyven éve minden fegyveres konfliktus során azt üzenik Izraelnek: gyakorlatilag csak úgy jogosult harcolni, ha civil áldozatok nincsenek. Avagy esetleg, ahogy ezt mostanában szokták mondani, ha az áldozatok száma „arányos”. Mindezt most (is) egy olyan terrorista hadsereggel, a Hezbollahhal folytatott harcban követelik meg, amelynek fegyveresei (csakúgy, mint a Hamasz) a civil lakosság sűrűjében bújnak meg, rakétakilövőit családi házak padlásán, fegyverraktárait mecsetekben, parancsnoki központjait kórházakban helyezi el, s amely a Hamaszéhoz hasonló mészárlásra készült. Fennen hirdetett célja Izrael elpusztítása, és százezres nagyságrendű rakétaarzenálját e célból tartja, semmi másért.

A Hezbollah stratégiája ugyanaz, mint a Hamaszé: miközben az izraeli civil lakosságot próbálja terrorizálni, saját civil lakosságát élő pajzsként használva gátlástalanul küldi a vágóhídra, amiből – a nyugati média szíves közreműködésével – komoly propagandanyereséget söpör be.

Mindeközben az izraeli hadsereg és biztonsági szolgálatok dél-libanoni lakosok tíz­ezreit értesítik telefonon, SMS-ben és minden lehetséges módon, hogy távozzanak a harci zónából – amit a világ egyetlen hadserege sem tett meg eddig egy ellenséges ország lakosságával.

A halottak száma

Először is ejtsünk egy szót arról, mennyire megbízhatók a libanoni áldozatokról szóló adatok – vélhetőleg annyira, mint a Hamasz e téren közzétett számai.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.