Rendszerszintű változást csak a kétmilliós – túlnyomóan ellenzéki – főváros vezetője tudna kezdeményezni

  • Haskó László
  • 2019. szeptember 1.

Publicisztika

De alkalmas lesz-e erre Karácsony Gergely?

Országszerte összeálltak az önkormányzati választásokon a kormánypártokat leváltani szándékozó csapatok. Nagy sajnálatomra – és ismét figyelmen kívül hagyva a legutóbbi két szavazás tapasztalatait – a városi választókörzetek túlnyomó többségében ismét, helyben érdemtelen pártkatonák a jelöltek. Környezetvédő egyesületek, civilek, városvédők és várospolitikai szakemberek alig vannak képviselve az ellenzéki csapatokban.

Természetesen érthető, hogy az országos politikában – saját tehetségtelenségük okán – csak a prügelknabe szerepét játszó pártok így kívánják visszanyerni a (ritkán volt) régi dicsőséget. Erre persze alig van esélyük, de hála a végre megvalósult ellenzéki pártközi együttműködésnek, az a szerencsére nem zárható ki, hogy elég sok posztot szerezzenek ahhoz, hogy szálkákat helyezzenek el Orbánék körme alá.

Többről csak akkor lehetne álmodozni,

ha az esetleges ellenzéki győzelmeket a pártvezérek nem csak ugródeszkának tekintenék 2022-höz, hanem lenne valamilyen tervük a megnyert településen a pozitív változtatásra, netán a felvirágoztatásra. Ilyesmiről alig hallani. De ha volnának is jó tervek, azokat – teljesen magyaros, abszurd és paradox módon – csak a kormánnyal szemben lehetne valóra váltani. És ehhez a politikai csatához, okos, bátor és határozott vezetőre van szükség.
Röviden:

„erős ember” nélkül nem fog menni.

A budapesti kerületek polgármesterei között biztosan lesznek erős asszonyok és erős férfiak, akik csodákat tehetnek kerületükben, azonban (önkormányzati) rendszerszintű változást csak a kétmilliós – túlnyomóan ellenzéki – főváros vezetője tudna előidézni. Karácsony Gergely – az előválasztás megnyerése óta – naponta lesz bátrabb és határozottabb. Az eszével és a modorával sosem volt baj. De az erőt még nem látom rajta. Félreértés ne essék, nem azt várom el, hogy hívja ki Orbánt a kocsma elé és fenekelje el, bár – mi tagadás –nagyon ráférne. Az „erőn” valami olyasmit értek, ami hiányzott a tavalyi választás utáni több százezres ellenzéki tüntetés szervezőiből. Hazaküldték a tömeget, holott célt kellett volna adni: új választási törvényt követeltetni velünk. És Hadházy Ákos sem él az erővel. Összegyűjtött csaknem hétszázezer aláírást, majd kidobta az egészet.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.