Gabriela Rogowska

Lángoló szivárvány

Lengyelország a białystoki támadás tükrében

  • Gabriela Rogowska
  • 2019. szeptember 1.

Publicisztika

Záptojások, petárdák, vizelettel teli palackok, megalázó gesztusok és szavak röpködtek az Egyenlőség Menetének mintegy ezer résztvevője felé július 20-án, szombaton Białystokban. Az események okozta felháborodás szinte semmiség a közömbösség tengeréhez képest, ami lassan megfojtja civilizációnkat.

Záptojások, petárdák, vizelettel teli palackok, megalázó gesztusok és szavak röpködtek az Egyenlőség Menetének mintegy ezer résztvevője felé július 20-án, szombaton Białystokban. Az események okozta felháborodás szinte semmiség a közömbösség tengeréhez képest, ami lassan megfojtja civilizációnkat.

Barna szombat Białystokban

Európa kellős közepén jó ideje olyan dolgok zajlanak, amelyek legmélyebb felháborodásunkat és ellenállásunkat kellene, hogy kiváltsák. Az Egyenlőség Menetén történtek újabb epizód ebben a történetben. „Tua res agitur, paries cum proximus ardet.” Rád is tartozik, ha a szomszéd háza ég – de még inkább rád tartozik, ha a sajátod ég. És mérhetetlen ostobaság azt gondolni, hogy éppen ellenkezőleg – így tündököl.

A Lengyelország északkeleti fertályán, Podlasiében fekvő, 300 ezres nagyvárost a múltban lengyelek mellett ukránok, beloruszok, zsidók és tatárok lakták. Ám az elmúlt évtizedekben a nacionalisták és az idegengyűlölők végvára lett. Ehhez a bűnüldöző hatóságok némely furcsa döntése is hozzájárult: 2013-ban például a horogkeresztet „hindu boldogságszimbólumnak”, 2016-ban pedig „ősszláv napjelképnek” minősítették.

A nagyszámú kisebbségi polgárt a lakói közt tudó, viszonylag szegény régióban az újfasiszta, rasszista csoportok egyre erősebbek és jobban szervezettek lettek. „El fogunk kapni benneteket” – fenyegette meg őket 2013-ban Bartłomiej Sienkiewicz, az akkori belügyminiszter, azt követően, hogy megszaporodtak a külföldiek elleni támadások; ám az eljárások a 2015-ös kormányváltás után elakadtak. A hazafias rendezvényeken mostanában mind gyakrabban felbukkanó, gyűlöletre uszító jelszavak és jelképek pedig nem lépik át a bűnüldöző szervek ingerküszöbét – sőt, hovatovább a patriotizmus csalhatatlan jelének, vagy legalább kiegészítőjének számítanak. A Rasszista és Idegengyűlölő Cselekedeteket Figyelő Központ (Ośrodek Monitorowania Zachowań Rasistowskich i Ksenofobicznych) nevű civil szervezet tudomása szerint Białystokban több ezer, a szélsőjobbal kapcsolatban álló személy tevékenykedik, s csoportjuk helyi politikusok, üzletemberek és az igazságszolgáltatásban dolgozó tisztviselők támogatását is élvezi.

A „Szivárványszínű Białystok” nevű szervezet – az LMBT+ közösség és barátaik – épp azt szerették volna, hogy megváltozzon ez az egyoldalú és kellemetlen kép a városról. Július 20-ára, szombatra megszervezték az Egyenlőség Menetét – a város történetében először. „Tudjuk, hogy miért harcolunk és tudjuk, hogy ez helyes. Tudjuk, hogy ez a város, Białystok mindenkié. Ezt akarjuk hangosan kimondani” – áll a rendezvény meghívójában, melyen végül nagyjából ezren vettek részt.

A menetet hivatalosan is bejelentették az önkormányzatnál; ám meghirdetése után nem sokkal közel 70 ellendemonstráció is regisztráltatta magát a városházán. Többek közt a „Futballdrukkerek összlengyel gyűlése az erőszakmentességről szóló egyezmény aláírása céljából” nevű rendezvény, melynek szervezője közleményében azt is megemlítette, hogy összegyülekezésük „a város ferde hajlamúaktól való megvédésével” áll összefüggésben. Egy másik, figyelemre méltó ellentüntetés a Családi Piknik nevet viselte; ezt a vajdasági önkormányzati hivatal hirdette meg, és a katedrális előtt rózsafüzérrel és közös imádsággal ért véget, mely utóbbinak célja többek között azon rendőrök megtérése volt, akik „elárulták a kereszténység ügyét”.

Az ellentüntetésről készült felvételeken jól látszik, hogy a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt aktivistái a menet élén együtt masíroznak a drukkerek „Dragonyos” névre hallgató vezetőjével, akit korábban bűnszövetkezet irányításával vádoltak meg. S ebből ugyan nem következtethetünk teljes biztonsággal a két közeg, a politikusi és a bűnözői együttműködésére, de a PiS nem először találja magát – nyilván véletlenül – a huligánok harci brigádjainak oldalán. A feszt a konzervatív oldallal szembeni diszkriminációról papoló jobboldali politikusok, ha nem is támogatják a szélsőséges nacionalista csoportokat, de mindenképpen bagatellizálják az általuk jelentett veszélyt.

Az Egyenlőség Menete három kilométer hosszan vonult – s ezen a három kilométeres pályán a vonulókat számos jelképes és fizikai erőszakcselekmény érte. Obszcén jelszavak, sértő gesztusok, záptojások, petárdák, vizelettel megtöltött palackok, ütlegek, folyamatos megfélemlítés. Mindez a rendőrkordonon túlról érkezett – a felvonulás résztvevőinek beszámolója szerint a karhatalom érthetetlen késéssel reagált.

A menet mindezzel dacolva végighaladt a kitűzött útvonalon. Siker ez, ha apró is, mely kizárólag a szervezőknek és a résztvevőknek köszönhető – nem hagyták magukat provokálni, végig kitartottak egymás mellett, és még vissza is kiabáltak a támadóknak: „Gyertek velünk!” A legnehezebb mégis azoknak lehet, akik nem demonstráltak, és akiknek rejtőzködniük kell, s minden áldott nap küzdeni a kirekesztéssel, a megvetéssel, a diszkriminációval.

A rendőrség még aznap őrizetbe vett 25 támadóan fellépő személyt. A következő napokban megkezdték a többiek azonosítását is: lapzártánkkor már több mint 100 ilyen ellentüntető személyazonossága ismert, és a Belügyminisztérium közleménye szerint összesen 77 ellen indult meg valamiféle eljárás.
S hogy mi lehet ezek vége? A białystokihoz hasonló kilengések – például azok, amelyek a varsói Függetlenség Menetén vagy Hajnówkában, az Elátkozott Katonák Emlékmenetén zajlottak – nem jártak komolyabb büntetőjogi következménnyel. És bizonyosan az sem segít, hogy bár a jobboldali politikusok elítélik az agressziót, nem mulasztják el hozzátenni, hogy „az LMBT-menet provokáció volt”, és „semmi nem kedvez annyira az LMBT reklámozásának, mint ha ezek az emberek az áldozat szerepében tudnak feltűnni”.

„T” mint transzparencia

Sajnálatos módon a lengyelországi szószékek többségéről is az elfogadás megtagadásának, ha épp nem az ellenségesség szavai hangzanak el. Bár a lengyel egyház mind több képviselője látja meg az ideológia helyett a személyt, az embert a LMBT-közösségek mögött, az ő hangjukat elnyomja az olyan megnyilvánulások zaja, mint a białystoki érsekség fejének a felhívása volt. Tadeusz Wojda érsek két héttel az Egyenlőség Menete előtt fordult e fontos ügyben híveihez, s ebben az irományban tényleg az volt a legkevesebb, hogy szerzője – nyilván azért, hogy helyes irányba terelje Podlasie tévelygő báránykáit – az LMBT rövidítésben szereplő transznemű szót transzvesztitaként oldotta fel. Az érsek úr ugyanis az Egyenlőség Menetét olyan kezdeményezésként méltóztatott jellemezni, mely „idegen Podlasie földjétől és közösségétől. E közösség pedig erősen belegyökerezett Istenbe, s aggodalmasan figyeli saját társadalma, mindenekelőtt gyermekei jólétét”. A főpap leghatározottabb véleménye, hogy az Egyenlőség Menetének fő értelme a legifjabb nemzedék erkölcsei­nek megrontása és a vallási szimbólumok megszentségtelenítése. „Az ilyen magatartással szemben határozott nemet mondunk, és megismételjük Stefan Wyszyński bíboros szavait: Non possumus – nem nyugodhatunk bele! Nem engedhetjük meg, hogy kinevessék legszentebb értékeinket és büntetlenül sértsék meg vallásos érzületeinket.”

Pedig Wyszyński bíboros szavainak ez a célhoz igazított átértelmezése éppenséggel ellentétes azok eredeti jelentésével. Hiszen a minden felebarátunkat megillető evangéliumi szeretet üzenetétől messze távolodva Wojda érsek a jelen kormány politikája mögé sorolt be, mely politika lényege az „oszd meg és uralkodj”.
A lengyel egyház sajnálatos módon egyre nehezebben áll ellen a kísértésnek, hogy a császár oltárán áldozza fel Isten dolgait. S miközben mások bűneit bélyegzi meg és más bűnösök lelki üdvéért könyörög, azt a benyomást kelti, hogy mindezzel csak a saját, legsúlyosabb, pedofil bűncselekményeit akarja elfedni – azokat, amelyekbe legutóbb a Csak el ne mondd senkinek c. dokumentumfilm engedett bepillantást.

A jól működő demokráciában az érzelem a politika hajtóanyaga. Az érzelmek tartják mozgásban a gépezetet, s az általuk felszabadított energia az egész polis számára kedvező változások bevezetésére hasznosul. Az érzelem az eszköz, az ember és a közösség pedig a cél.

Az eltorzult, degenerált rendszerekben mindez a visszájára fordul. Az ember és a közösség lesz az eszköz, az érzelem pedig a cél. Hiszen a vörös izzásig heccelt polgárok és társadalmi csoportok észre sem veszik, hogy a politikusaik már rég nem foglalkoznak velük, nem képviselik az ügyeiket és nem oldják meg a bajaikat, s annyira meggyengítik az állami intézményeket, hogy azok már mit sem törődnek a törvénnyel. Az ilyen rendszerben a politikusok, ahelyett, hogy tüzet oltanának és fákat ültetnének, alágyújtanak a száraz avarnak, majd a tűzoltó vödörrel a kezükben hősként próbálnak pózolni. Az a politika, amelynek lényege a saját maga okozta válság kezelése, a legaljasabb manipuláció – a célját azzal éri el, hogy újabb és újabb áldozatokat jelöl ki és veti őket a felbőszített, agresszív tömeg elé.

Nincs olyan hét, hogy a PiS ne védené meg Lengyelországot valamilyen belső vagy külső fenyegetéstől. A haza ellenségei voltak már a bevándorlók, a bírák, a tanárok, Brüsszel – legutóbb épp az LMBT-közösség tagjai lettek azok. S noha meglehetősen groteszkül hangzott a gyermektelen Jarosław Kaczyński dörgedelme az EP-választás előtti pártkongresszuson, miszerint „el a kezekkel a gyerekeinktől”, egyértelműen megmutatta, hogy hol lesznek majd a hangsúlyok az elkövetkező hónapokban.

A białystoki események után Mateusz Morawiecki kormányfő így fogadkozott: „Lengyelországban mindenkinek jut hely, de nincs helye a huliganizmusnak, az ilyen barbár bánásmódnak a másik emberrel. Teljes határozottsággal állítom, hogy gondoskodunk a lengyelek biztonságáról.” Egy nappal az Egyenlőség Menete előtt viszont így szólott Jarosław Kaczyński: „Nem kell hasonlítanunk azokhoz, ott Nyugaton. Nem kell nekünk a szivárványszínű zászló alá állni, állhatunk a fehér-piros alá is.” És ez csak egy volt azon megnyilvánulások hosszú sorában, amelyekkel a kormánypárt nem pusztán félelmet akar csiholni az eltérő nemi orientációjú vagy identitású embe­rektől, hanem az ország szuverenitását fenyegető, a gyermekek biztonságát veszélyeztető, idegen elemként bélyegzi meg őket. Ez pedig csak növeli a már így is súlyos homofóbiát a társadalomban.

Az LMBT és a lengyel ügy

A LMBT-közösségek és a lengyel államérdek szembeállítása oda vezetett, hogy a világnézeti különbségek lettek minden társadalmi és politikai konfliktus fő motívuma. Az elmúlt hónapokban számos esemény mutatta ezt a mintát. Pár hónapja Joachim Brudziński, a belügyi tárca akkori vezetője – ma európai parlamenti képviselő – a „nemzeti jelképek megszentségtelenítése” miatt tett feljelentést az ügyészségen: a miniszter meglátása szerint ezt a bűncselekményt azok követték el, akik Częstochowában a tavaly nyári Egyenlőség Menetén egy transzparensen a lengyel sast szivárványszínű háttéren ábrázolták.

Idén május 6-án reggel hat órakor őrizetbe vették Elżbieta Podleśna aktivistát azért, mert olyan plakátokat ragasztott ki, amelyek a Częstochowai Szűz Máriát ugyancsak szivárványszínű dicsfénnyel mutatták. Podleśna ezen a módon tiltakozott egy płocki templomban kihelyezett dekoráció ellen: az installáció a Szent Sírt ábrázolta, és az LMBT-mozgalom jelképét a bűnök között tüntette fel. Az aktivistát a Btk. 196. paragrafusának, azaz a vallásos érzelmek megsértésével gyanúsítják, s őrizetbe vételének helyétől száz kilométerre fekvő fogdába szállították. Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy az igazságszolgáltatás szerveinek a célja a megfélemlítés.

Nagy visszhangot váltott ki az az eset is, amikor az IKEA a vállalat belső levelezőrendszerében köröztetett bejegyzései miatt vált meg az egyik alkalmazottjától. Tomasz K. a homoszexualitást megbélyegző bibliai idézeteket küldözgetett, tiltakozásképpen az ellen, hogy a cég az LMBT Büszkeség Hónap támogatójaként lépett fel. Az IKEA közleményben szögezte le, hogy „nem az illető nézetei okozták a problémát, hanem az a kirekesztő mód, ahogy a véleményét kifejezte. Hasonló intézkedést tettünk volna akkor is, ha valaki bármilyen más csoport (például a katolikusok) méltóságát sérti”. A férfi képviseletében egy ultrakatolikus jogászszervezet, az Instytut Ordo Iuris bírósági feljelentést tett, s a felmondás érvénytelenítését és kártérítést követel az IKEA-tól. Az ügyet az állampolgári jogok biztosa is vizsgálja.

A gdański Egyenlőség Menetén elővezetett happening csak olajat öntött a tűzre: az esemény az úrnapi körmenet paródiájaként zajlott. Ez még az LMBT-közösségeket támogató katolikus híveket is feldühítette, többek között az eseményen részt vevő gdański polgármestert, Aleksandra Dulkiewiczet.

A harc 75 éve

Idén februárban a jobboldalon nagy vihart kavart, hogy Varsó főpolgármestere, Rafał Trzaskowski (az ellenzéki Polgári Platform politikusa) aláírta az LMBT+ Kártya bevezetését – a cél az eltérő nemi orientációjú emberek támogatása és a diszkriminációval szembeni védelme volt. Zofia Klepacka, a londoni olimpián bronzérmes széllovas a Facebookon tiltakozott: „Vajon a nagyapám ezért a városért harcolt a varsói felkelésben? Aligha... Főpolgármester úr, jobb lenne, ha a varsói sporttal törődne, amely igencsak rossz bőrben van!”

Az LMBT-közösségek védelmét a diszkriminációtól a jobboldal az LMBT reklámozásának nevezi, sőt, „homoterrorizmusként” emlegeti, s szembeállítja a patriotizmussal és a katolicizmussal – úgy tűnik, egyre általánosabbá válik ez a politika.

Csakhogy a białystoki Egyenlőség Menetét ért támadás után éppenséggel a Varsói Felkelők Szövetsége ítélte el egyértelmű szavakkal az erőszakot és a türelmetlenséget. Ezt írták nyilatkozatukban: „A világnézetek értékelésétől függetlenül minden embert megillet a tisztelet és a méltóság, azokat is, akik részt vesznek az Egyenlőség Menete elnevezésű gyűlésen. Ugyanakkor a rendfenntartó szolgálatok tehetetlennek bizonyultak, és a felvonulás során a résztvevők erőszakos cselekmények célpontjai lettek. A képek, amelyeket egész Lengyelország, de a nagyvilág is látott, a becsületes emberek radikális tiltakozását kell, hogy kiváltsák. A többségnek nincs joga a kisebbséget megalázni. Az erősebbnek nincs joga a gyengébbet ütni. Nem tűrjük a szexuális kisebbség megalázását abban az országban, amelyben a fasiszták a másságuk miatt homoszexuálisokat öltek. Tiltakozunk a másik ember bántalmazása és lealacsonyítása ellen, és az ellen is, hogy felhasználják a megszállók ellen vívott harcunk jelképét – a Harcoló Lengyelország jelképét.”

A veteránok és hősök erős és világos hangja a lengyel politika majd’ minden szereplőjét megszégyeníti – az ellenzéket is, amely a püspöki karhoz és a társadalom többségéhez hasonlóan az olyan szólamok mögé bújik, mint hogy „elítéljük az agressziót, de...” – és közben tétlenül nézi, hogy a nemzeti szimbólumokat elragadják tőle az újfasiszta erők. A varsói felkelők tudták, hogy nincs olyan ügy, nincs olyan ideológia, olyan erkölcsi, politikai vagy vallási érték, amely igazolhatná a másik ember lealacsonyítását, megalázását. Évről évre, a legkülönfélébb alkalmakkor és módokon ismételgetik ezt. Most, a białystoki Egyenlőség Menetét ért támadás után is bizonyságát adták integritásuknak és bátorságuknak. Mi, civilek pedig, akik oly szívesen hivatkozunk a hősiességükre, s a felkelés kitörésének évfordulóján, augusztus 1-jén vigyázzban állunk, minduntalan megfeledkezünk az illendőségről és az udvariasságról, mely hétköznapjaink része kell, hogy legyen. Megfeledkezünk arról, hogy törekednünk kell egymás megértésére, segítenünk kell egymást, és kedvesnek kell lennünk egymáshoz. Közeledik a felkelés 75. évfordulója – és csak köszönetet mondhatunk a felkelőknek a példamutatásért a hősiességből és az illendőségből, a hűségükért az értékekhez – akkor épp úgy, mint ma.

Fordította: - dha -

A szerző újságíró, műfordító, a varsói Res Publica Nowa c. folyóirat munkatársa.

Figyelmébe ajánljuk