A Kampány (ez a mű címe) 2006-ban igazából egyszemélyes show-műsor. Színielőadás. Sikeres (azaz nyerő) politikus kizárólag olyan valakiből válhat, akiben jókora adag színészi tehetség és exhibicionizmus lappang. Ráadásul úgy kell főszerepet játszania, hogy egyszerre kell megasztárnak lennie (mennyei magasságok megközelíthetetlen, ám imádni való hősének, akit nyilvánvalóan az Úristen is Elnöknek, Parancsnoknak, Vezérnek, Igazgatónak szánt), és olyannak, aki egyvalaki közülünk (éppen úgy veszekszik a gyerekkel a rossz jegyért, segít a mosogatásban a feleségének, mint bármelyikünk). És persze államférfinak (aki könnyedén megold mindent).
*
Az előadás szerteágazó előkészületeket igényel. Első a helyszín kiválasztása - majd pedig az oda illő díszlet megtervezése, helyszínre szállítása, megépítése. Föltehetően többféle díszletkészlet szükséges: más kell egy sportcsarnokba, más egy művház színháztermébe - más szabad térre, ahol 2-3 ezer, és más a Városligetbe, ahol akár 100 ezer ember is összegyűlhet. Ha ez megvan, ott van a hangosítás - semmit sem ér az előadás, ha nem követhető. A hatást ma már multimédiás eszközök segítik: Hamlet monológját maximum egy fejgép segíti, a Kampány főhősének legkisebb arcrezdülését nagy felbontású kamerák közvetítik óriáskivetítőkre.
A könnycsepp, ha legördül, patakként csordogál az arcán.
A technikusok, hangmérnökök, kameramanok, helyszíni közvetítésben gyakorlattal bíró rendezők éppúgy nélkülözhetetlenek a Kampány sikeréhez, mint a megbízható fuvarozók, a helyszínbejárók - a jó logisztika fél siker.
A Kampány promóció nélkül semmit sem ér: a cél a tömeg meggyőzése - de ha nincs tömeg, nem lehetséges a meggyőzés. Meghívókat kell tehát nyomtatni, az előadásra minden módon fel kell hívni a figyelmet - plakát, tévéhirdetés, szórólap, SMS, kör-e-mail - bármi jó, bármi megengedett. A Kampány nézői potenciális szavazók, akik ugyanakkor más embereket is a mi oldalunkra állíthatnak. Illő tehát megajándékozni őket. A Ferrari baseballsapka, trikó vagy kulcstartó mintájára lehet - és kell is - széldzsekit, golyóstollat, tetszés- és rokonszenvnyilvánításra alkalmas táblákat (bár-mi álljon is rajtuk: "Igen" vagy "Nem") osztogatni, de minimum egy telefon-nyakbaakasztó műanyag madzagot vagy egy öntapadó matricát a kocsira.
*
Az előadás összeállítása, megírása, elpróbálása, megtanulása talán mind közül a legbonyolultabb feladat. A darabnak egymással szöges ellentétben álló követelményeknek kell megfelelnie. A főhős mondatainak ugyanolyan jól kell csengeniük városban és vidéken, férfiak és nők, alkalmazottak és vállalkozók, fiatalok és öregek, gazdagok és szegények fülében. Fontos, mit mond, de még fontosabb, hogy hatásosan mondja - az egyetlen cél a meggyőzés. A főhős személyisége adott. A szerepet személyesen rá kell szabni. Egy filmben a széles tömegek-nek csak a Tom Cruise- vagy Kevin Costner-féle szépfiúk a vonzók - a Kampányban a külső mellékes, és Woody Allennek ugyanolyan esélye van a hódításra. Sőt.
A Kampányt nem egyetlen szerző írja, hanem egy szakkérdések szakértőiből összeállított csapat. A szerzőgárda időről időre kiegészül. Mátészalkán, Celldömölkön, Kecskeméten vagy Dalmandon más és más a legnagyobb helyi probléma - márpedig a darab akkor hiteles, ha nem csak az országos teendőket sorolja. Kellenek tehát - katonai nyelven - mélységi és távolsági földerítők, akik precízen betájolják, hová kell lőni, mit kell eltalálni. Hitelesebb a főhős, ha tud pár helyi nevet, megemlít egy-két céget, egyáltalán: a településnek a nevét valahogyan képes beleszőni mondandójába. Mielőtt azonban elkészülne a szövegkönyv, marketingesek nézik át abból a szempontból, rendben és helyükön vannak-e a hívó szavak, az üzenetek, a célzások, az utalások. A jó előadásból mindig lehet valamit - valami újat - idézni. A csapatmunka eredményeként összeáll valami, aminek a legfőbb jellemzője, hogy miközben az előadás nagyjából mindig ugyanolyan, soha nem pontosan azonos.
A Kampány egyik legfőbb jellegzetessége ugyanis az improvizáció lehetősége. Shakespeare-nél Rómeó és Júlia mindig meghal - a Kampányban nem, és ha a közönség a helyszínen azt várja el, akár Rómeó, akár Júlia életben maradhat, sőt Rómeó Amandával élheti tovább boldogan életét, esetleg Júlia dönt úgy, hogy inkább Bernáttal folytatja. Minden a helyszínen dől el.
A Kampány bonyolultságát éppen ez a kiszámíthatatlanság adja: a szerzői team akkor jó, ha nagyjából minden elképzelhető helyzetre kidolgoz néhány variációt - az előadás azonban csakis akkor sikeres, ha a főszereplőnek a vérében van az improvizáció, és bárhol, bármikor, bármilyen közönség előtt képes pont azt és pont úgy mondani, amit várnak tőle.
A díszlet hihetetlenül fontos. A legjobb a piros vagy a pirosas, amely egyszerre jelképezi a lendületet, az akaratot, a jövőt. A győzelmet. Nem véletlen, hogy az egyik főhős előadásán a majdnem vörös élénkpiros a vezető szín, a másikén pedig a - majdnem vörös - sötét narancssárga.
A színpadon bemelegítő előadások - helyi jelöltek főszereplésével - forrósítják a hangulatot. A dobogóra két-három sorban olyan aktivisták telepszenek, akiknek a szerepe hasonló az amerikai futball pompomlányaiéhoz: emelgetik a táblákat (csupa pártszínű Igent vagy csupa pártszínű Nemet, előadástól függően). A szpíker egy rádiós dj hangszínén kántálja, hogy a Sztár megérkezett, már csak néhány perc, és személyesen is megjelenik.
Összevágott filmrészletek a főhős pártjának ismertebb figuráit ábrázolják - kezet ráznak, bemennek, ülnek, állnak, beszélnek, gesztikulálnak -, közben dallamos világsláger zubog a hangfalakból, a nézők önfeledten dúdolnak, a kellemes - és ismerős - zene pozitív asszociációkat kelt bennük a klip politikusfiguráival.
Ha viszont az ellenfél demonizálása a cél, akkor a legfőbb vetélytárs az igazi célpont: a klip őt mutatja be mint tehetetlen bábot, csetlő-botló szörnyet, beszélni is alig képes, csökkent képességű alakot, akit - mindezen okok miatt - csak gyűlölni lehet, s akinek a legyőzése nem cél, hanem eszköz.
A kormányra kerülés eszköze.
*
"Hölgyeim és Uraim, most pedig következzék..." - üvölti a szpíker, egy pillanatra csend, majd újabb sláger ömlik szét a csarnokon, a fények kialszanak, egy fejgép éles csávája rávetül a főhősre, aki a lehető legtávolabbi bejáraton - testőrök kíséretében - akkor siet be, hogy a pódiumra lépjen. A felfokozott hangulatban női sikolyok hallatszanak. ' pár emberrel kezet ráz, egy asszonyhoz lehajol.
A tömeg hullámzik. A Megasztár vele van. Öltönyt visel. Jé, magasabb, mint gondoltam. Ilyen alacsony? Fényes a cipője. Nem is hasonlít arra, akit tegnap is láttam a tévében. Pont olyan, mint amilyennek gondoltam. Furcsa, mintha ugyanolyan ember lenne, mint - én.
Jó estét, köszönti közben közönségét a főhős. Felugrik egy pillanatra a pódiumra (sportos fickó), aztán ott sétál a sorok között. Öltözékét, hajviseletét, nyakkendője csomóját mindenre gondoló tanácsadók találják ki. Elegáns, ha kell - elvégre a Főnök mindig az. Minden jelent valamit. Az öltöny gazdagságot sugároz, minél sötétebb, minél finomabb anyagú, annál inkább. A vastag zakó-pantalló-garbó azt sugallja: te is pont így öltözöl, ahogy én, neked sem jut méregdrága Bossra, tehát én vagyok olyan, mint te. Én: te vagyok. Te meg: én. Ne rá szavazz, hanem rám!
Ha kérdezik - és naná, hogy kérdezik! -, a Megasztár válaszol. Ha ügyes - naná, hogy ügyes! -, jó párszor elmondja a kérdező nevét: a helyi kisember így válik eggyé a főhőssel, amiből az is következik, hogy a Megasztárból hirtelen egy ember lesz a sok közül. A fontosabb végszavaknál a pódiumra ültetett, pártpólós előtapsolók magasba emelik a tábláikat.
Igen! - harsogja velük együtt a közönség.
Nem! - harsogja velük együtt a közönség.
A darab most egy kamarabetéttel folytatódik: a főhős székre ül. Föltesz magának egy sorskérdést (öregek, fiatalok, szegények, gazdagok, élet vagy halál - teljesen mindegy) és megválaszolja. Szép nyugodtan, lépésről lépésre, a kétszer kettő vaslogikájával. A töprengő, vívódó, a megoldást ott és akkor kiötlő szupermen szuper-arca szuperplánban villódzik az óriáskivetítőkön.
Vakuk villannak, fényképezőgépek csattognak.
A figyelem nem lankadhat - a főhős már újabb probléma megoldásába vonja be hallgatóságát: a trükk az, hogy lépésről lépésre velük mondatja ki azt, ami a szerinte helyes megoldás. A trükk beválik.
Ez a trükk mindig és mindenhol beválik.
Nincs olyan ügy, amelyet ne lehetne jól megoldani - sugallja a főhős minden mondata. Nincs olyan ügy, amelyet - én - ne tudnék jól megoldani.
Jobban élünk? Sokkal!
Rosszabbul élünk? Sokkal!
Teljesítettünk? Mindent. Meg még azon túl is.
Ezek? Semmit se. Sőt mindent elrontottak.
Hirtelen, mintha csak egy céges igazgatótanács-ülésen mondaná el a marketingdirektor a reklámstratégiát, számítógép vetít powerpoint prezentációt a nézőknek. Semmi blabla. Semmi fölösleges ideológia. A meztelen tények. Vegytiszta szakértelem: ezek vagyunk mi. Híd épül és út, sztráda és elkerülő szakasz. Fejlődik a turizmus, az agrárium, az oktatás, az önkormányzat. Minden, mindenhol. Vannak tervek. Terveink. Nekünk vannak terveink. Csak nekünk.
Vagy épp fordítva. Ezeknek nincsenek terveik se. De jobb is, mert amit akarnak, azt mintha maga az ördög diktálná nekik. Nem és nem! Ha addig élünk is!
Az önmagát író darab főhőse nem fárad. Elemében érzi magát. Arról beszél, amit a legjobban szeret. Azt mondja, amit megvalósítani szeretne - az emberek az álmaikat szeretik a legjobban. Amikor minden megvalósul. Boldogan élünk, talán meg sem halunk.
Snitt: a helyi jelöltek bemuta-tása, csupa-csupa kiváló ember. Nemhiába a mieink. Győzni fogunk. Zajorkán. Fortisszimó. Tapsrend - meghajlás helyett égnek emelt karok. Gyors távozás. Egy óra múlva a következő fellépés helyszínén kell lenni.
A Kampány sikerét április 9-én egyetlen dolog minősíti majd. A szavazatok száma.
