Lannert Judit

Sokan, mégis kevesen

A pedagógus-béremelésről

  • Lannert Judit
  • 2021. október 27.

Publicisztika

A két pedagógus-szakszervezet négy pontban foglalta össze a napokban legfőbb követeléseit, ezek közt szerepel a pedagógusok bérének emelése és a munkaterheinek csökkentése is.

Úgy tűnik, ez már a kormány szintjét is elérte, Orbán Viktor óvatosan 10 százalékos béremelés jövőbeni lehetőségét ígérte meg. Ez viszont biztosan nem lesz elég arra, hogy érdemben javítson a fő problémákon: az alacsony bérek mellett a szakma gyenge presztízsén és a magas munkaterhelésen.

A pedagógusbérek lemaradása Magyarországon nem új keletű, de annál súlyosabb gond: az OECD legfrissebb jelentése szerint (Education at a Glance) a tanári fizetések – vásárlóerő-paritáson mérve – Magyarországon a legalacsonyabbak. A korábbi jelentős bérrendezések hatása is mindig gyorsan elolvadt. Legutóbb a pedagógus-életpályamodell 2014-es bevezetése hozott emelkedést, de a minimálbérhez kötés megszüntetésével 2020-ra oda jutottunk, hogy a nemzetgazdasági átlagkeresetnél (tehát nem csak a diplomások kereseteinél) 2020-ban már több mint 10 százalékkal alacsonyabb volt a pedagógus-átlagkereset.

Egyre több iskolában tapasztaljuk: lassan nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket. A KSH 2021 első felében 6600 be nem töltött pedagógus-álláshelyet tartott nyilván, és ami ennél is nagyobb baj: pedagógusképzésre is egyre kevesebben jelentkeznek.

Se pénz, se tekintély

A magasabb bérekből persze nem következik automatikusan az oktatás magasabb minősége (és fordítva). Észtországban sem magasak a bérek, az oktatásuk mégis jóval eredményesebb a magyarnál. Nálunk a béreknél is nagyobb probléma a pedagógus­szakma alacsony presztízse. Az elismertséget jobban mutatja, hogy az adott országban a többi diplomáshoz képest mennyit keresnek, mint az, hogy mekkora a bérük a világ más tanáraihoz képest. Az Egyesült Államok pedagógusai például bár nemzetközi összehasonlításban jól keresnek, a fizetésük jóval elmarad saját országukon belül a diplomások átlagkeresetétől – a tanári pálya presztízse nem is olyan magas. A Varkey Alapítvány globális tanári státuszindex-kutatásában Magyarország azon tíz ország egyike, ahol az összetett mérőszám alapján a legkevésbé megbecsült a pedagógusi szakma. A magyar pedagógusok bére nemzetközi összehasonlításban jóval alatta marad a diplomások bérének (a 60 százaléka, míg az EU-átlag 90).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.