Törvényerőre emelkedett a megszégyenítés: az év elejétől hatályos adótörvény-módosításra hivatkozva Miskolc kifüggesztette azon cégek és magánszemélyek listáját az önkormányzat virtuális falára, amelyek és akik tízezer, illetve ezer forintot meghaladó helyi adóhátralékot halmoztak fel. (De jó fejek voltak: csak most, csak nekik előre szóltak, hogy ki lesznek szerkesztve, ha nem sietnek.) Tavaly szeptemberben a gátlástalanságban élen járó Lázár János már megtette ugyanezt Hódmezővásárhelyen, ám mivel akkor még a jog nem támogatta az ilyen húzást, kénytelen volt eltávolíttatni a névsort. (Mint korábban a szociális segélyt fel nem vett helyiek listáját névvel, címmel, születési dátummal.) Feltehetőleg napokon belül újra kint lesz ott is, most már jogszerűen.
Mert a törvényhozók végre meghallották a nép hangját, s a jogalkotás végre utolérte a társadalmi igényt. Vagy mit is? Mert nincs annyi (adó)törvénykövető nyárspolgár Magyarországon, amennyi a minimum hivatkozási alap lehetne egy ilyen jogszabály kiagyalásához. (Bár ismerjük untig az orbáni retorikát a kétharmadról.) Ráadásul mit ér egy olyan országban ez a lajstrom, ahol az adóelkerülés kicsit sem ciki, hiszen a mindenkori gazdasági és politikai elit nagyban űzi? Kíváncsian várjuk, hogy Miskolcon a 711 büntetésbe állított közül hányan fizetik be az adót, s hogy ők vajon a kis- vagy a nagykutyák közül kerülnek-e ki, azaz mennyi adót szed be így a város. A legmagasabb adóhátralék több mint 14 millió forint cégnél, magánszemélyek esetében pedig 9. Vajon ők lesznek azok, akik szaladnak a pénztárhoz befizetni? Kíváncsian várjuk, ki fogja megszüntetni ezekkel a vállalkozásokkal az üzleti kapcsolatot, arra hivatkozva, hogy sáros céggel nem boltolunk. De ezek legalább számszerűsíthető szempontok. Azonban a jogszabály mögött meghúzódó elvi, illetve morális megfontolás kevésbé az. Nehéz lesz kimutatni, még hosszú távon is, mit árt egy társadalom önképének, abból eredően pedig versenyképességének a világban, ha ilyen pitiáner, személyeskedő módon büntetik a jogkerülő magatartást.
Bár elvileg nem elképzelhetetlen, hogy a jogszabályt alkotmányellenesnek minősítse az Alkotmánybíróság, hiszen a személyes adatok védelmének jogába ütközhet, de ez utóbbi – és itt a TASZ volt segítségünkre jogértelmezésben – csak akkor korlátozható, ha a korlátozó rendelkezés a szükséges, az arányos és az elérni kívánt közérdekű cél megvalósítására alkalmas. Hogy a szégyenfal szükséges-e, nehéz megítélni, mert ehhez azt kéne tudni, hatékony-e az adóvégrehajtás. Hogy arányos-e 1000 forintért valakit pellengérre állítani, azt bízzuk ki-ki jó ízlésére. Hogy a közérdekű cél megvalósul-e, hát e felől vannak kétségeink. Nemcsak azt illetőleg, hogy az adott összeg befolyik-e Miskolcnak, hanem hogy a jövőre nézve javul-e ettől az adózási morál. Ám ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság bármit is mondjon erről a rendelkezésről és a gyakorlatról, újabban az kell, hogy valamelyik listán szereplő pert indítson a személyes adatai védelme érdekében, s ha minden jogorvoslati lehetőséget kimerített, akkor alkotmányjogi panasszal éljen. Idáig valószínűleg nem fogunk eljutni. De innentől szaporodnak majd a jogszerű listák, s félő, hogy nem csak az adóhátralékosokra vonatkozóan.
