Varsó, Budapest

Publicisztika

A hétvégén péppé verték a Jog és Igazságosság (PiS) nevű kőkonzervatív jobboldali formációt, Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Orbán Viktor in waiting pártját. A szavazók ítélete egyértelmű: a PiS szűk 30 százalékát a többi négy majd' 70-je üti. Hisz nemcsak a legnagyobb rivális, a kormányzó centrista Polgári Platform (PO) definiálta magát a PiS-szel és a PiS állam- és világképével szemben, de a többiek is, egytől egyig. A lengyel baloldal maradéka, az SLD; a leginkább agrárszocialistának nevezhető parasztpárt, a Néppárt (PSL); és a főként a 18-24 éves korosztály bizalmát elnyerő, extravagáns antipolitikus, Janusz Palikot Mozgalma. Utóbbi közel 10 százalékot érő listáján egy nyíltan meleg és egy transzszexuális képviselő is bejutott a szejmbe. Fasiszták nem maradtak mutatóban sem - kétéves kalandjuk után, 2007-ben nyom nélkül tűntek el a süllyesztőben.

A hétvégén péppé verték a Jog és Igazságosság (PiS) nevű kőkonzervatív jobboldali formációt, Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Orbán Viktor in waiting pártját. A szavazók ítélete egyértelmű: a PiS szűk 30 százalékát a többi négy majd' 70-je üti. Hisz nemcsak a legnagyobb rivális, a kormányzó centrista Polgári Platform (PO) definiálta magát a PiS-szel és a PiS állam- és világképével szemben, de a többiek is, egytől egyig. A lengyel baloldal maradéka, az SLD; a leginkább agrárszocialistának nevezhető parasztpárt, a Néppárt (PSL); és a főként a 18-24 éves korosztály bizalmát elnyerő, extravagáns antipolitikus, Janusz Palikot Mozgalma. Utóbbi közel 10 százalékot érő listáján egy nyíltan meleg és egy transzszexuális képviselő is bejutott a szejmbe. Fasiszták nem maradtak mutatóban sem - kétéves kalandjuk után, 2007-ben nyom nélkül tűntek el a süllyesztőben.

A PiS-t súlyosan megverték a nagyvárosokban és az ország nyugati felén, ha kijöttek a 20-ból, már örülhettek; régi csillogásukból legfeljebb a keleti megyékben maradt némi visszfény. Ezt az eredményt igazából senki sem várta, a közvélemény-kutatók többsége szorosabb versenyt mért, sőt a PiS belső köreiben az elnököt avval hülyítették (vagy avval kábította magát - majd kiveszekszik), hogy előzik a PO-t: és akkor a Néppártot talán elmarják a koalícióból. Mindez a realitásérzék teljes hiányáról tanúskodik: és éppenséggel nem saját helyzetének és az ország állapotának elmélyült ismeretéről árulkodik Jaroslaw Kaczynski azon mondása sem, miszerint lesz még itt - mármint ott, Varsóban - egyszer Budapest.

Hogy a pártelnök mire gondolhatott ekkor, vasárnap este, a megrendítő vereség pillanatában, talán senki nem értette pontosan őrajta és a helyszínen búslakodó hívein és munkatársain kívül (e kijelentését nagy taps fogadta). És ez nem is csoda. A mérsékelt, megszelídült, joviális Kaczynskit mutatni igyekvő kampányban ugyanis az exminiszterelnök nem számolt be arról, hogy a lengyel állam orbáni típusú átalakítását dédelgeti gondolatai közt. (Vérmesebb támogatói - most, utólag - épp ezt hányják a szemére: a langyosságot.) De persze a lengyel választók így is sejthették: ha máshonnan nem, Kaczynski 2005 és 2007 közötti miniszterelnöki mandátumának élénk emlékeiből. Melynek fő témája - némiképp elvontabb megközelítésben - az ország erkölcsi megújulása, a felhőkben s a lelkekben, sőt a nagy, közös lengyel lélekben lakó Czwarta Rzeczpospolita, a IV. köztársaság megteremtése volt, a szabadulás nemcsak a kommunizmus, de 1989 romlott és korrupt, kudarcos örökségétől is. Gyakorlatiasabban szemlélve meg a végrehajtó hatalmat korlátozó intézmények felszámolása, illetve feltöltése kormányhoz lojális személyekkel. A kommunizmus elleni harc így forrt össze a közszolgálati médiumok vagy a jegybank intézményes függetlensége, meg az ombudsmanok elleni támadással, az ügyészség és a rendőrség kézi vezérlésével, a titkosszolgálatok politikai célú felhasználásával. Mindez - mind az ideológia, az indoklás, mind a napi megvalósítás, a politika - óvatos, tapogatózó előképe volt a 2010-es magyarországi fordulatnak: ha ragaszkodnánk Varsó és Budapest ide-oda vándorlásának metaforájához, akkor úgy kéne fogalmaznunk: először Varsó jött ide, Budapest csak aztán nem ment oda. (Hogy Orbánék valóban merítettek-e a Kaczynski fivérektől, meg azoktól az egyházi és világi személyektől, akik a IV. köztársaság elvi megalapozását elvégezték, majd kiderítik a jövő korok történészei, ha bírják. Gyanúsnak mindenesetre gyanús.)

És hogy miért bukott el Kaczynski immár másodszor, és nagyon úgy tűnik, végleg avval az ajánlattal, amivel legjobb követője oly látványos sikereket ért el 2010-ben?

Talán azért is, mert Kaczynski sosem ért fel Orbán ügyességével és gátlástalanságával. Bizonyára azért is, mert Kaczynskinak és víziójának mindig bírt maradni erős ellenzéke; és mert ez az ellenzék megtalálta azt a figurát - Lengyelország tegnapi és holnapi miniszterelnökét -, aki pompásan és nem minden alap nélkül keltette magáról a szakszerűség és a becsületesség képzeteit. Aki, mert az elmúlt négy évben is nagyjából megfelelt neki, a maga előnyére tudta fordítani azt a képet, hogy nagy víziókkal ugyan nem rendelkezik, de elkúrni biztosan nem fogja.

Figyelmébe ajánljuk