Szivárványszínű Auschwitz - megemlékezés egy sunyi, lapító képviselővel

Publicisztika

"Elhangoztak a szavak, és ott állt előttem, jobbra, néhány méterre, s ahogy rápillantottam, bocsánat a kifejezésért, de olyan volt, mint egy rakás szerencsétlenség. Nézett mereven, üveges szemmel előre, a semmibe, kifejezéstelenül. Pedig meggyőződésem, a szavak neki szóltak. Nem kérdés, hogy hallotta, de felfogta-e?"

Mindig szomorú évforduló a vidéki zsidóság, de egyben a magyarság történelmében június utolsó hétvégéje. Ekkor tartják Gyulán a zsidó emléknapot, emlékezve azokra az ártatlan áldozatokra, akiket előbb a helyi gettókba gyűjtöttek össze és zártak be, megfosztva javaiktól, majd húsz lovas szekéren és két, a gyulai polgármester biztosította gépkocsin a térség vasúti központjába, Békéscsabára vittek. Innen marhavagonokban – három nap alatt – Miskolcon és Kassán keresztül a megsemmisítő táborba, Auschwitzba szállítottak közel 450 gyulai zsidót. Még a megérkezés napján kegyetlenül elpusztították közülük a 16 év alattiakat és a 60 év felettieket. A békési vármegye akkori székhelyének több mint ezer éves történelmében egyetlen nap alatt soha nem érte akkora emberveszteség a várost, mint ekkor, 77 évvel ezelőtt.

A legfrissebb kutatások szerint ezen a napon a több mint kétszáz gyulai halt meg. Fájó, hogy erről a magát értelmiséginek gondoló város többsége nem, vagy alig tud valamit. A helyzetet az sem menti, hogy a tragédia a város határaitól sok száz kilométerre történt. A második világháború végét csak néhány tucatnyi gyulai zsidó élte túl. Ők hazajöttek, de házaikban már mások laktak, ingóságaik vagy eltűntek, vagy mások tudták magukénak. Gyermekeik és szüleik mindegyikét már az első auschwitzi napon elveszítették. Nem volt maradásuk. Ma Gyulán, ebben a harmincezres délkelet-alföldi városban nincs zsidó közösség, nincs zsidó hitközség. Úgy tűnt el az egy egykor virágzó társadalmi réteg a maga kultúrájával, műveltségével, praxisával, boltjaival, üzemeivel és gyáraival, mintha soha nem lettek volna itt. Évtizedekig beszélni sem lehetett róluk. Ebben a pusztulásban emlékük megőrzése nagy kihívást igénylő feladat, bár akad néhány tenni akaró ember.

Ezt a pótolhatatlan veszteséget, ezt a tragédiát veszi számba, erre emlékezik minden június utolsó vasárnapján a helyi zsidó temetőben néhány tucat ember. Idén, ahogy tavaly is, Radnóti Zoltán főrabbi szólt az emlékezés első szónokaként a nem nagyon nagyszámú egybegyűlthöz. Széles horizonton mozgott. Visszament a honfoglalásig, beszélt Aba Sámuelről, akinek neve tényleg több mint árulkodó, ha a magyar és zsidó együttélés részleteit boncolgatjuk. De felidézte 1944 vészterhes napjait, kitért a húsz szekérből és két gépkocsiból álló menetre, ami a gyulai zsidókat vitte a békéscsabai gyűjtőhelyre – többnyire részvétlenség és közöny közepette. Majd beszélt a koncentrációs táborba érkezésig a marhavagonokban eltöltött három napról, ami az embertelenségbe vezető út kezdete volt. 

Radnóti Zoltán a ma politikusainak szólva beszélt a példaképekről is, és megemlítette azt is, jóérzéssel veszik tudomásul, hogy a miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. (Nem akarnék közhelyes fordulattal élni, de Orbán maga mondta, ne azt figyeljék, mit mond, hanem amit csinál.) A vad és szűnni nem akaró kormányzati sorosozás közben – részben erről szól a legújabb nemzeti konzultáció is – nekem aligha az antiszemitizmussal szembeni leghatározottabb fellépés sejlik fel. Így ebben nem értek egyet a főrabbival. Egy másik kijelentésével viszont nagyon is.

Radnóti Zoltán felidézte azt is,

hogy Auschwitz „sokszínű” volt.

A zsidókat sárga karszalaggal jelölték meg, a kommunistákat pirossal, a homoszexuálisokat rózsaszínnel, a Jehova tanúit lilával, a menekülteket kékkel, a bűnözőket zölddel. E sokszínűség mindig is az emberek sajátja volt, amelyet meg kell őrizni, erről beszélt a főrabbi. Aztán lélegzetvételnyinél kicsit nagyobb szünetet tartott. A csendet vágni lehetett. Aki akarta, értette ott, június 27-én, vasárnap délben a gyulai zsidó temetőben, hogy kinek és minek szólt ez.

Elhangoztak a szavak, és ott állt előttem, jobbra, néhány méterre, s ahogy rápillantottam, bocsánat a kifejezésért, de olyan volt, mint egy rakás szerencsétlenség. Nézett mereven, üveges szemmel előre, a semmibe, kifejezéstelenül. Pedig meggyőződésem, a szavak neki szóltak. Nem kérdés, hogy hallotta, de felfogta-e?

Kovács Józsefről, a Fidesz országosan kevéssé ismert helyi országgyűlési képviselőjéről van szó,

aki nemrégiben megszavazta a homofób törvényt is, amely ellen épp csak az egész művelt világ tiltakozik. De fegyelmezett mamelukként, önálló akarat és saját döntési képesség nélkül a szavazógép részeként megszavazott ő már sok mindent. A gyalázatos médiatörvénytől a magánnyugdíj-pénztárak beszántásán és a CEU elűzésén át az egyetemek és a Mezőhegyesi Ménesbirtok fideszeseknek történt átjátszásáig mindent, ami éppen elé került. Korunk „hőse.”

Ott és akkor kellett volna Radnóti szavaiba vágni. Elmondani, hogy itt van egy gyáva ember, ráadásul egy képviselő, aki sunyi módon hallgat itt, közöttünk, pedig ő puszta hatalmi érdekből és pártutasításból voksával támogatta azt a sokszínűség-ellenességet, ami a világban mindig is megvolt, és ami még Auschwitzot, a pokol tornácát is jellemezte. Tudom, ünnepi megemlékezésen beleszólni vaskos illetlenség. Nem is tettem. De mennyire illő egy gyalázatos törvényt támogatni, majd nagyokat hallgatva az ünnepi megemlékezők között megbújni?

S hogy a képmutatás teljes legyen – központi iránymutatásokat híven követve – Kovács József egy rövid videót tett fel közösségi oldalára az eseményről. A jellegtelen, semmitmondó videóban egy szót sem ejtett arról, hogy ha áttételesen is, de az egyik szónok megszólította őt. Ő pedig lapított, miközben felelnie kellett volna.

(Címlapképünkön Kovács József, a Fidesz Békés megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerület képviselője. Forrás: Kovács József Facebook)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk