H
A magyar biztonsági környezetben bekövetkezett változások már-már unalomig ismert fordulópontjainak számbavétele helyett csupán néhány, a haderőreform szempontjából eddig kevésbé érintett mozzanatra térnék most ki.
A honvédelmi reform terveit mérlegelve először is azt kell leszögeznünk, hogy a Magyarországot a XXI. század elején érintő potenciális fenyegetések és kockázatok nem tipikusan katonai eszközökkel kezelhető problémák - ilyen a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek proliferációja, a hagyományos fegyverek illegális kereskedelme, az illegális migráció, a nemzetközi szervezett bűnözés, a drogkereskedelem, a környezeti csapások és a többi. Ez nem többet és nem kevesebbet jelent, illetve igényel a védelmi szféra szereplőitől, mint annak a ténynek a tudatosítását, hogy a kétpólusú világrend megszűnését követően a biztonság katonai dimenziójának jelentősége Magyarország esetében is radikálisan csökkent. Ez persze ma sem elhanyagolható - épp ezért Magyarországnak is elemi érdeke azoknak a válságövezeteknek a katonai eszközöket is felhasználó (és nemzetközi mandátumon alapuló) stabilizálása, melyek a hazánkat érintő potenciális fenyegetések és kockázatok kiindulópontjául szolgálhatnak. Még akkor is, ha katonai potenciálunkkal csupán közvetett formában és szerény mértékben járulhatunk hozzá e kihívások kezeléséhez. Még inkább indokolt a részvételünk az országunkhoz olyan közel eső térségek tartós stabilizálásában, mint a Balkán.
Tudatosítani kell azt is, hogy e fenyegetettségek minimalizálása érdekében katonáinknak ma és a belátható jövőben elsősorban a Magyarországtól többnyire távol eső, instabil vagy válságövezetekben kell jelen lenniük. Ahhoz, hogy ezt a jelenlegi állapotnál jobban elfogadja a közvélemény, sürgősen szükség lenne a honvédelem fogalmának újragondolására és az országvédelem modern koncepciójának kidolgozására. Nem csupán arra a filológiai problémára gondolok, hogy a magyar szóhasználatban rögzült "honvédelem" kifejezés nemzetközi összehasonlításban elavult, hiszen a XIX. és XX. században domináns biztonságfelfogást tükrözi, szemben a NATO- tagországokban használt, szó szerint "nemzetvédelemnek", valódi tartalmát tekintve pedig "országvédelemnek" fordítandó fogalommal (national defense, défense nationale, defesa nacional, obrona narodowa). A mai biztonságpolitikai helyzetben a haza védelmét a magyar haderőnek is alapvetően az ország határain kívüli nemzetközi missziókban való részvétellel kell biztosítania. A "honvédelem" napjainkban nem elsősorban a "hon területének", hanem a "hon érdekeinek", tágabb értelemben vett biztonságának a védelmét jelenti; s ezzel szoros összefüggésben a Magyarországot befogadó szövetségi rendszer (NATO, EU) érdekeinek, továbbá az ENSZ cselekvőképességének és tekintélyének védelmét.
H
Mind a NATO egyes vezetői - a szervezet fontosságát hagsúlyozandó -, mind a haderőreformot bíráló magyar politikusok előszeretettel hivatkoznak a washingtoni szerződés 5. cikkelyének nevezetes, "egyikük vagy többük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadásra" vonatkozó kitételére. Ne üljünk fel ennek az okfejtésnek. Hiszen e politikai mantra hajtogatói is elismerik - mert el kell ismerniük -, hogy sem Magyarországot, sem a NATO más tagállamát sem most, sem középtávon nem fenyegeti hagyományos értelemben vett katonai támadás. A dolog nem ilyen ártatlan, s különösen nem az a haderőreform szempontjából. Az 5. cikkely mechanikus és idejétmúlt értelmezése azoknak nyújt kapaszkodót, akik a magyar haderő jövőbeli fő funkcióját továbbra is a hagyományos katonai támadás elleni országvédelemben láttatják, miközben a gyakorlatban ma már maga a NATO is elsősorban a szövetség érdekeinek a tagállamok határain túli védelmeként értelmezi saját feladatát. Itthon e hagyományos aspirációkat és a nagyobb fegyveres erő fenntartásának értelmetlen igényét az a ki nem mondott álnemzeti reflex is motiválja, amely nem akarja tudomásul venni annak a ténynek a biztonságpolitikai konzekvenciáit, hogy Szlovákia és Románia pillanatokon belül a NATO és az EU tagja lesz. És amely titkon olyan képtelen és apolitikus forgatókönyvekben gondolkodik, hogy lehet még keresnivalónk déli szomszédunknál, mondjuk egy esetleges szerbiai polgárháború esetén.
H
A magyar védelempolitikai célkitűzések meghatározásánál és a haderőreform során következetesen ragaszkodni kell a belsőleg és külsőleg is integrált védelmi szektor hosszú távú megteremtésének koncepciójához. Olyan hadsereg kialakítását jelenti ez, amely egyfelől saját korlátozott, de specifikus képességeivel részt tud venni a szövetségeken - a NATO-n, az EU-n és az ENSZ-felhatalmazással létrejövő ad hoc koalíciókon - belüli munkamegosztásban, s egyúttal részesedik a mások (például a szlovákok és románok) birtokában lévő speciális képességek hozadékából. Mindeközben ennek az új magyar hadseregnek hatékonyan kell együttműködnie a védelmi szféra más elemeivel (rendőrség, határőrség, katasztrófavédelem, vám- és pénzügyőrség, polgári titkosszolgálatok stb.). Korunk biztonságpolitikai kihívásai s az ellenük való fellépés koordinálásának követelménye egyre inkább elmossa a belső és külső biztonságért felelős szervezetek közötti korábbi, merev határvonalakat.
H
Magyarország biztonsági környezete egy kis létszámú, új típusú és hatékonyan működni képes magyar hadsereget követel. Az első célt nagyjából már el is érte a jelenleg 37 ezer fős Magyar Honvédség, köszönhetően mindenekelőtt annak, hogy a rendszerváltást követő összes eddigi kormány alapvetően létszámleépítésként értelmezte a haderőreformot, vagy - ha szélesebben fogta is fel, de gyakorlatilag - ezzel kezdte, s ezzel fejezte is be saját haderőreformját. A további csökkentést - paradox módon - elsősorban a védelmi tárca növekvő büdzséje indokolja. A számítások szerint még a növekvő források is csupán egy 30 ezer alatti (2006-ban 28 ezres, 2013-ban 26 és fél ezres) létszámú hadsereg működőképességét garantálják megbízhatóan. A több pénzt ugyanis nagyobb haderő esetén több képesség nagyobb arányú fejlesztése között kellene megosztani, s tekintettel a néhol évtizedes elmaradásokra (például a haditechnikai korszerűsítésben), az új képességek kialakításának, illetve az önkéntes hadseregre és az új haderőstruktúrára való áttérés költségeire, ehhez még a sok pénz is kevés lenne. Ezt pedig a működőképesség sínylené meg. Vagyis lenne egy önkéntes és nevében professzionális magyar hadsereg, amely önkéntesen és professzionálisan nem képes feladatai teljesítésére. Többé-kevésbé olyanok lennénk, mint a kezdő szakácstanonc, aki lábosban sem főz jól, de kondérban egyenesen katasztrofálisat produkál.
Márpedig a célul tűzött új, modulrendszerű - hogy megint szakzsargonnal éljünk - magyar haderő megteremtése leginkább a szakácsművészethez hasonlatos, ahol is kevés, de jól előkészített alapanyagból kell ízletes és változatos ételt produkálni, elsősorban a fűszerezés, az elkészítés és a tálalás furfangjaira támaszkodva. Ráadásul olyan környezetben kell gasztronómiai remekművet alkotni, ahol más készíti el az előételt, más a levest és megint más a főfogást. A leendő, kisszámú magyar katonai egységnek - a szárazföldi erők két és fél harcoló és másfélnyi támogató dandárjának, valamint a légierő egy dandárjának és két ezredének - a korábbiakhoz képest több feladat ellátására kell képessé válnia itthon: ilyen a határbiztosítás, a terrorizmus elleni harc, az információszerzés, -feldolgozás és -védelem, a polgári hatóságok támogatása, a légtérellenőrzés. Ugyanez a feladat a nemzetközi együttműködésben: elsősorban a kiképzés és a modern haditechnika révén részt kell tudnunk vállalni a békeműveletekben, a terrorizmus elleni harcban, preventív háborúkban, a humanitárius segítségnyújtásban. A nemzetközi tehermegosztás keretében olyan, a szövetségeseink körében hiánycikknek tekintett képességeket kell kialakítanunk és magas szintre emelnünk (pl. hídépítés, víztisztítás stb.), amelyek viszonylag olcsón és gyorsan kifejleszthetők nálunk. Mindeközben a feladatok e relatíve széles skálája mellett is tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország a jövőben nem rendelkezik majd ún. teljes képességspektrumú haderővel, hanem bizonyos képességek biztosítását szövetségeseire bízza majd - saját speciális képességeiért cserébe. A nagy közös ebédhez tehát csupán piros paprikával meg barackpálinkával, esetleg tokajival járulunk majd hozzá; a főételeket nálunk avatottabb szakácsmesterek készítik.
H
A legkínosabb persze az, hogy minderről ma még csak jövő időben beszélhetünk. A Magyar Honvédség e pillanatban még korántsem rendelkezik felszolgálható tokajival, körte- vagy barackpálinkával, nincsenek stampedlijai sem, s csupán ízelítőt képes felkínálni a nemzetközi menzán (kosovói, afganisztáni, iraki missziók). A magyar hadsereg most jórészt működésképtelen, struktúrájában elavult, technikailag és erkölcsileg amortizálódott, és továbbra is rendkívül költséges intézményként tesz úgy, mintha funkcionálni próbálna. E miniatürizált tömeghadsereg további fenntartása nemcsak botorság lenne, de hosszú távon pénzügyileg is reménytelen. Elsősorban azért, mert eredményességét tekintve leginkább ahhoz a kávéautomatához hasonlatos, amely a pénzérme bedobását követően előbb adja ki a kávét és a cukrot, s csak utána a poharat. Egy ilyen hibás szerkezet esetén dőreség a pénz mennyiségét növelni a szerelő kihívása helyett.
H
Kétségtelenül nagy eredmény, hogy a jelenlegi honvédelmi vezetés végre rendelkezik egy jól kidolgozott, szakmailag megalapozott, az ambíciókat és a lehetőségeket kellőképpen összehangoló haderőreform-koncepcióval. Ám a fő kérdés mégis az, hogy vajon képes lesz-e mindezt megvalósítani. Hathatós kormányzati támogatás és a parlamenti pártok közötti minimális politikai konszenzus nélkül aligha. Egyfelől azért, mert e széles egyetértés hiányában képtelen lesz jogilag megalapozni akár csak az önkéntes haderő reformját: ne feledjük, a haderő átalakítását szolgáló döntések és törvények jó része nem pusztán hosszas, tárcaközi és társadalmi egyeztetéseket igényel, de nem egy esetben alkotmánymódosítást is. De megfelelő kormányzati elszántság és politikai konszenzus híján a reform szinte minden lépését politikai és katonai lobbiérdekek gyengíthetik a napi vitákban arról, hogy mit és hol szüntessünk (illetve ne szüntessünk) meg; s legfőképpen a reform ki lesz téve saját apparátusa ellenállásának, amely már pusztán szociológiai jellegzetessége folytán is a mindenkori status quo megőrzésére törekszik. Az esetleges kudarc nem elsősorban a honvédelmi miniszter, még csak nem is az általa irányított tárca, hanem sokkal inkább a jelenlegi kormány, de legfőképpen a magyar politikai elit egészének a veresége lenne.
A szerző a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának vezetője.
