n Egy hibbant köztisztviselő, legyen bár mégoly magas beosztású is, nem feltétlenül kellene hogy tartós zavart okozzon az államgépezet olajozott működésében. Sőt. A hibbantak korlátozott számban, kvóták szerint történő államigazgatási alkalmazása része lehetne egyfajta pozitív diszkriminációs stratégiának is: egészséges igazságérzetű ember joggal véli méltánytalannak azt, ha valaki elől csak azért van elzárva a felemelkedés lehetősége, mert értelmileg kihívott - miközben képességei (attól eltekintve, hogy komplett hülye az illető) a legfényesebb karrierre predesztinálnák. Ráadásul azt senki nem állíthatja, hogy a magyar állam történetében nem fordultak elő szép számban olyan miniszterek, államtitkárok, akik klinikai jellegű butasága orvosi leletekkel lett volna igazolható. És mivel a problémát ezekben az esetekben épp a latencia okozza (az ország népe esetleg későn értesül arról, hogy futóbolondok kezében van a sorsa), a kvótarendszer nagy lépést jelentene közéletünk átláthatósága és a megfontolt, szabad politikai választás általános irányába is.
E gondolatmenet szerint egyáltalán nem az a baj, hogy Mikola István egészségügyi miniszter miket hordott össze a minap arról, hogy Magyarország lakóit is fel kell készíteni a vegyi és biológiai fegyverek elleni küzdelemre, vagy hogy ugyanő az elmúlt hetekben kilátásba helyezte az Egészségügyi Minisztérium dohányos dolgozóinak a kirúgását. Sőt. Mindkét témáról még társadalmi célú reklámfilmet is kéne készíteni: a miniszter elöl jár a jó példával, és egy légycsapóval lépfene-baktériumot üt agyon a konyhakredencen, vagy az utcán járókelőket szólít meg gázálarcban, hogy ha van magánál vegyi fegyver, le van tartóztatva. Vagy hogy a miniszter lakásuk vécéjében leplezi le rajtaütésszerűen a dohányzó osztályvezetőket, a munkakönyvüket összetépi, és lehúzza a slózin, és utána mosolyogva megmutatja az ő szürke, löttyedt tüdejüket meg a sajátját (rózsaszín, egészséges).
Viszont. Az egésznek csak akkor van értelme, ha Mikola sajtótájékoztatóin egy jól fésült hivatalos ember mindig ott áll mögötte, és miközben a miniszter beszél, ez az illető mutogatással, valamint saját arca felé fordított tenyerének ritmikus mozgatásával félreérthetetlenül jelzi a t. sajtó képviselőinek a kormány távolságtartását és sajnálkozását. (A hirdetések elé elég lenne csak annyit kiírni, hogy "készült a kormány ilyen és ilyen számú, a pozitív diszkriminációról szóló rendelete alapján".) Ezen kiegészítő intézkedések hiánya számos félreértésre adhat okot.
Jelesül.
Miközben a televízióban azt látjuk, hogy az egészségügyi kormányzat elhibázott intézkedéseit követő csőd miatt - mondjuk - a baleseti sebészetről kifordult belű és törött kezű betegeket küldenek haza kínjukban az orvosok, arról is értesülünk, hogy a miniszter nagyjából ezzel egy időben a "Hely a nap alatt - Előre a Mikolák országáért!" mozgalom fővédnökeként saját öccsének adott át kitüntetést az érdemes gyógyszerészetért. Szó se róla, Mikola Bálint nem érdemtelenül kapott életműdíjat. A rendszerváltás előtt például a Bács-Kiskun megyei pártbizottságban alakította az egészségpolitikát, a rendszerváltás után pedig a megyei gyógyszerellátás privatizációs biztosa lett. Ekkoriban alapította magángyógyszertárát, a Familia (!) patikát, később a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke is volt. Még később, 2000 nyarán a kamarai többség mások mellett az ő elnökségből való visszahívását is kezdeményezte, mivel "gátolták a kamarai célkitűzések megvalósulását, és megakadályozták az egységes szakmai állásfoglalást". E dokumentum már ekkor megemlíti azt is, hogy Mikola Bálint a Hungaropharma Rt. privatizációjának előkészítésekor - "magáncélok elérése" érdekében - szembemenetelt a szakmai szervezet állásfoglalásával. És lőn: 2001 szeptemberében a Hungaropharmából jutott annak a részvénytársaságnak is, amelynek tagja Mikola Bálint is. A privatizáció bírálóbizottságában részt vett a miniszter Mikola, illetve az általa megbízott személy is. A hétvégi díjátadás bensőséges hangulatát - nemcsak a díjazó és a díjazott, de az ünnepség szervezője is Mikola volt (Gergely) - csak fokozta, hogy a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége hattagú elnökségéből (melynek tagja Bálint, az öcs is) hárman is kitüntetést kaptak; nem tudjuk, hogy okozott-e álmatlan éjszakát az elnökségnek az, hogy ezúttal melyikük maradjon ki. Az viszont tény, hogy az egyetértési joggal rendelkező Magyar Gyógyszerész Kamara nem tudott a jelölésről.
Mindebből viszont azt - az írásunk elején felvázolttal némiképp ellentétes - következtetést is levonhatjuk, hogy Mikolának (az Istvánnak) éppenséggel van esze: arra, hogy magas állását kihasználva a családtagjait helyzetbe hozza, mindenképpen. De ha csak erre van esze, elég-e ez a miniszteri poszt betöltéséhez?
És ahhoz, hogy felmentsék?
