Kirill Haratyjan

Tudósítás a másik oldalról

Orosz viszonyulások a háborúhoz

Publicisztika

Az Ukrajna elleni háború oroszországi visszhangját hallva azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy talán „nem is minden olyan egyértelmű” a túloldalon. Ott van például az orosz katona, aki életét kockáztatva kimenti sebesült bajtársát a tüzérségi támadás elől. Csakhogy ez a harcos valójában betolakodó, megszálló, agresszor, igazságtalan háborúban harcol. És a sebesült, akit vonszol, az is agresszor. Mindketten öltek – katonákat is, talán civileket is a megtámadott országban. Akkor tehát, mivel megszálló hadseregben szolgálnak, minden, amit „katonai kötelességük” teljesítése közben tesznek, elítélendő? Az is, amit a másikért tesznek? Mondhatjuk-e erre is, hogy „nem minden olyan egyértelmű”?

 Egyszerű esetek

Az ukrán média az orosz katonák foglyul ejtéséről szóló híradásokban, mintegy mellékesen megjegyzi, hogy a sebesült hadifoglyoknak az ukrán hadsereg orvosai megfelelő orvosi ellátást nyújtottak. Azaz, ellenséget gyógyítottak. Hasonló hírek jelennek meg az orosz sajtóban is: orosz katonaorvosok láttak el fogságba esett ukránokat. Katonaorvosok, az orosz hadsereg katonái, azaz – az Ukrajnát támogatók nézőpontjából – betolakodók, megszállók, agresszorok. Ott vannak a fronton, igaz, alapesetben nem harcolnak, hanem segítenek megszabadulni a szenvedéstől. Ukrán katonáknak is. Tételezzük fel, hogy egyszer csak minden oroszországi orvos, beleértve a katonaorvosokat, hirtelen kijelenti, hogy a lelkiismerete nem engedi, hogy a betolakodók oldalára álljon. Mi lenne ebből?

Vegyünk egy másik esetet, egy autószerelő barátom mesélte. Léna egy szibériai kisvárosban él, a helyi lőszergyárban dolgozik, egyedül tartja el két gyerekét és szellemileg leépült anyját. A háború előtt a munkáját egyszerűen csak értelmetlennek találta, raktárra került minden, amit gyártottak. De a háború kitörése óta úgy érzi, minden legyártott darabbal gyilkosság részese lett. Ki kellett vonulnia a frontra indulókat ünneplő Z-eseményre is: „Gondoljátok csak el – mondja könnyezve –, ott állnak ezek a kölykök, plakátokkal, én meg adagolom a halált nekik!” – „Hagyd ott ezt a gyárat, Léna!” – mi sem egyszerűbb, mint ezt tanácsolni. De Lénának nincs választása: „Hova menjek? Nincs más munkahely itt, ahol megkereshetném azt a pár ezer rubelt, amiből felnevelhetem a gyerekeimet meg elláthatom az elmegyenge anyámat, amíg életben van. Úgyhogy maradok, dolgozok tovább. Persze, ha nem iszom el az agyam” – teszi hozzá.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk