Kirill Haratyjan

Tudósítás a másik oldalról

Orosz viszonyulások a háborúhoz

Publicisztika

Az Ukrajna elleni háború oroszországi visszhangját hallva azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy talán „nem is minden olyan egyértelmű” a túloldalon. Ott van például az orosz katona, aki életét kockáztatva kimenti sebesült bajtársát a tüzérségi támadás elől. Csakhogy ez a harcos valójában betolakodó, megszálló, agresszor, igazságtalan háborúban harcol. És a sebesült, akit vonszol, az is agresszor. Mindketten öltek – katonákat is, talán civileket is a megtámadott országban. Akkor tehát, mivel megszálló hadseregben szolgálnak, minden, amit „katonai kötelességük” teljesítése közben tesznek, elítélendő? Az is, amit a másikért tesznek? Mondhatjuk-e erre is, hogy „nem minden olyan egyértelmű”?

 Egyszerű esetek

Az ukrán média az orosz katonák foglyul ejtéséről szóló híradásokban, mintegy mellékesen megjegyzi, hogy a sebesült hadifoglyoknak az ukrán hadsereg orvosai megfelelő orvosi ellátást nyújtottak. Azaz, ellenséget gyógyítottak. Hasonló hírek jelennek meg az orosz sajtóban is: orosz katonaorvosok láttak el fogságba esett ukránokat. Katonaorvosok, az orosz hadsereg katonái, azaz – az Ukrajnát támogatók nézőpontjából – betolakodók, megszállók, agresszorok. Ott vannak a fronton, igaz, alapesetben nem harcolnak, hanem segítenek megszabadulni a szenvedéstől. Ukrán katonáknak is. Tételezzük fel, hogy egyszer csak minden oroszországi orvos, beleértve a katonaorvosokat, hirtelen kijelenti, hogy a lelkiismerete nem engedi, hogy a betolakodók oldalára álljon. Mi lenne ebből?

Vegyünk egy másik esetet, egy autószerelő barátom mesélte. Léna egy szibériai kisvárosban él, a helyi lőszergyárban dolgozik, egyedül tartja el két gyerekét és szellemileg leépült anyját. A háború előtt a munkáját egyszerűen csak értelmetlennek találta, raktárra került minden, amit gyártottak. De a háború kitörése óta úgy érzi, minden legyártott darabbal gyilkosság részese lett. Ki kellett vonulnia a frontra indulókat ünneplő Z-eseményre is: „Gondoljátok csak el – mondja könnyezve –, ott állnak ezek a kölykök, plakátokkal, én meg adagolom a halált nekik!” – „Hagyd ott ezt a gyárat, Léna!” – mi sem egyszerűbb, mint ezt tanácsolni. De Lénának nincs választása: „Hova menjek? Nincs más munkahely itt, ahol megkereshetném azt a pár ezer rubelt, amiből felnevelhetem a gyerekeimet meg elláthatom az elmegyenge anyámat, amíg életben van. Úgyhogy maradok, dolgozok tovább. Persze, ha nem iszom el az agyam” – teszi hozzá.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.