Heil Péter

Változó idők

Az Európai Unió elmúlt öt éve, és ami utána következhet

Publicisztika

Brüsszel öt éve… Emlékszünk még egyáltalán, mi is történt velünk ezalatt? Nos, 2018 végén, 2019 elején az EU egy hosszabb, hét-nyolc éves növekedési ciklus vége felé járt. Általános volt a várakozás, hogy a pénzbőség, az alacsony kamatok és a stabil növekedés korszakának hamarosan vége lehet.

Az európai társadalomban nőni látszott a feszültség. A stabilitás és az alacsony kamatok áldásos hatásait nem mindenki érezte. Az átlagemberek megtakarításai nem fialtak, a reálbérek megrekedtek a 2008-as válság előtti szinten. Mindazonáltal a recesszió még csak lehetőség volt, a munkanélküliség alacsony maradt, és az elemzők általában nem számítottak mély recesszióra.

Az Európai Bizottság élén a második ciklusát befejező Jean-Claude Juncker a nyugdíjra készült, egyre inkább a fizikai kifáradás jeleit mutatta. Az unió gazdaságának lassulása és régóta ismert strukturális gondjai mellett az európaiak a brexit, Donald Trump állandó bajkeverése, a 2015-ös bevándorlási hullám által felvetett megoldatlan kérdések, illetve a környezet- és klímavédelem miatt ráncolták a homlokukat.

A szélsőjobboldali veszély már 2018-ban is fenyegetőnek tűnt, és nem csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia miatt. Olaszországban Giuseppe Conte az 5 Csillag Mozgalom és az Északi Liga valószínűtlen, populista koalíciója élén próbált nyeregben maradni. A lengyel PiS és a Fidesz egyre inkább feszegették az EU-alapszerződések kereteit. Az Európai Bizottság 2017-ben meg is indította – a politikai kérdőre vonás legerősebb formáját jelentő – 7-es cikk szerinti eljárást Lengyelország ellen, az Európai Parlament (EP) pedig 2018 szeptemberében követelte ki ugyanezt a magyar kormány ellen a Sargentini-jelentéssel. Ugyanakkor Angela Merkel továbbra is sztoikus nyugalommal vezette Németországot, a liberális Macron elnök csillaga pedig még felfelé ívelt. Az Európai Bizottság vezetéséért a két nagy európai párt csúcsjelöltjeként Manfred Weber és Frans Timmermans szálltak versenybe.

Az EP-választáson aztán – kellemes meglepetésre – a szavazói részvétel jelentősen emelkedett. A szélsőjobb előretörése elmaradt, a legnagyobb győztesek pedig a liberális és a zöld frakciók voltak. Az EP ugyan sokszínűbb lett, az erejükből valamennyit veszítő kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciója már nem volt elég a többséghez. Az intézmény mindazonáltal határozottan integrációpárti maradt, sőt megnyílt a lehetősége annak, hogy a radikális baloldaltól a liberálisokig terjedő progresszív koalíció akár a jobboldal ellenében is sikeres legyen, még nagy ügyekben is.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk