Heil Péter

Változó idők

Az Európai Unió elmúlt öt éve, és ami utána következhet

Publicisztika

Brüsszel öt éve… Emlékszünk még egyáltalán, mi is történt velünk ezalatt? Nos, 2018 végén, 2019 elején az EU egy hosszabb, hét-nyolc éves növekedési ciklus vége felé járt. Általános volt a várakozás, hogy a pénzbőség, az alacsony kamatok és a stabil növekedés korszakának hamarosan vége lehet.

Az európai társadalomban nőni látszott a feszültség. A stabilitás és az alacsony kamatok áldásos hatásait nem mindenki érezte. Az átlagemberek megtakarításai nem fialtak, a reálbérek megrekedtek a 2008-as válság előtti szinten. Mindazonáltal a recesszió még csak lehetőség volt, a munkanélküliség alacsony maradt, és az elemzők általában nem számítottak mély recesszióra.

Az Európai Bizottság élén a második ciklusát befejező Jean-Claude Juncker a nyugdíjra készült, egyre inkább a fizikai kifáradás jeleit mutatta. Az unió gazdaságának lassulása és régóta ismert strukturális gondjai mellett az európaiak a brexit, Donald Trump állandó bajkeverése, a 2015-ös bevándorlási hullám által felvetett megoldatlan kérdések, illetve a környezet- és klímavédelem miatt ráncolták a homlokukat.

A szélsőjobboldali veszély már 2018-ban is fenyegetőnek tűnt, és nem csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia miatt. Olaszországban Giuseppe Conte az 5 Csillag Mozgalom és az Északi Liga valószínűtlen, populista koalíciója élén próbált nyeregben maradni. A lengyel PiS és a Fidesz egyre inkább feszegették az EU-alapszerződések kereteit. Az Európai Bizottság 2017-ben meg is indította – a politikai kérdőre vonás legerősebb formáját jelentő – 7-es cikk szerinti eljárást Lengyelország ellen, az Európai Parlament (EP) pedig 2018 szeptemberében követelte ki ugyanezt a magyar kormány ellen a Sargentini-jelentéssel. Ugyanakkor Angela Merkel továbbra is sztoikus nyugalommal vezette Németországot, a liberális Macron elnök csillaga pedig még felfelé ívelt. Az Európai Bizottság vezetéséért a két nagy európai párt csúcsjelöltjeként Manfred Weber és Frans Timmermans szálltak versenybe.

Az EP-választáson aztán – kellemes meglepetésre – a szavazói részvétel jelentősen emelkedett. A szélsőjobb előretörése elmaradt, a legnagyobb győztesek pedig a liberális és a zöld frakciók voltak. Az EP ugyan sokszínűbb lett, az erejükből valamennyit veszítő kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciója már nem volt elég a többséghez. Az intézmény mindazonáltal határozottan integrációpárti maradt, sőt megnyílt a lehetősége annak, hogy a radikális baloldaltól a liberálisokig terjedő progresszív koalíció akár a jobboldal ellenében is sikeres legyen, még nagy ügyekben is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.