Heil Péter

Változó idők

Az Európai Unió elmúlt öt éve, és ami utána következhet

Publicisztika

Brüsszel öt éve… Emlékszünk még egyáltalán, mi is történt velünk ezalatt? Nos, 2018 végén, 2019 elején az EU egy hosszabb, hét-nyolc éves növekedési ciklus vége felé járt. Általános volt a várakozás, hogy a pénzbőség, az alacsony kamatok és a stabil növekedés korszakának hamarosan vége lehet.

Az európai társadalomban nőni látszott a feszültség. A stabilitás és az alacsony kamatok áldásos hatásait nem mindenki érezte. Az átlagemberek megtakarításai nem fialtak, a reálbérek megrekedtek a 2008-as válság előtti szinten. Mindazonáltal a recesszió még csak lehetőség volt, a munkanélküliség alacsony maradt, és az elemzők általában nem számítottak mély recesszióra.

Az Európai Bizottság élén a második ciklusát befejező Jean-Claude Juncker a nyugdíjra készült, egyre inkább a fizikai kifáradás jeleit mutatta. Az unió gazdaságának lassulása és régóta ismert strukturális gondjai mellett az európaiak a brexit, Donald Trump állandó bajkeverése, a 2015-ös bevándorlási hullám által felvetett megoldatlan kérdések, illetve a környezet- és klímavédelem miatt ráncolták a homlokukat.

A szélsőjobboldali veszély már 2018-ban is fenyegetőnek tűnt, és nem csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia miatt. Olaszországban Giuseppe Conte az 5 Csillag Mozgalom és az Északi Liga valószínűtlen, populista koalíciója élén próbált nyeregben maradni. A lengyel PiS és a Fidesz egyre inkább feszegették az EU-alapszerződések kereteit. Az Európai Bizottság 2017-ben meg is indította – a politikai kérdőre vonás legerősebb formáját jelentő – 7-es cikk szerinti eljárást Lengyelország ellen, az Európai Parlament (EP) pedig 2018 szeptemberében követelte ki ugyanezt a magyar kormány ellen a Sargentini-jelentéssel. Ugyanakkor Angela Merkel továbbra is sztoikus nyugalommal vezette Németországot, a liberális Macron elnök csillaga pedig még felfelé ívelt. Az Európai Bizottság vezetéséért a két nagy európai párt csúcsjelöltjeként Manfred Weber és Frans Timmermans szálltak versenybe.

Az EP-választáson aztán – kellemes meglepetésre – a szavazói részvétel jelentősen emelkedett. A szélsőjobb előretörése elmaradt, a legnagyobb győztesek pedig a liberális és a zöld frakciók voltak. Az EP ugyan sokszínűbb lett, az erejükből valamennyit veszítő kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciója már nem volt elég a többséghez. Az intézmény mindazonáltal határozottan integrációpárti maradt, sőt megnyílt a lehetősége annak, hogy a radikális baloldaltól a liberálisokig terjedő progresszív koalíció akár a jobboldal ellenében is sikeres legyen, még nagy ügyekben is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.