Majtényi György

Véres teknőc

György Péter és a jelenkortörténet

  • Majtényi György
  • 2012.08.29 23:08

Publicisztika

Karinthy Frigyes állítólag egyszer egy családi vita hevében kidobta a családi kedvenc ékszerteknőst az ablakon, amely szép ívben repült a herendi porcelán után, majd rászólt a gyerekekre: "Ne sírjatok, csak engem szeretett." Valahogy így viszonyul György Péter is kritikáiban a közelmúltról szóló történeti munkákhoz és a történészekhez. Legutóbb a Magyar Narancsban megjelent, Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor könyvéről (Budapest a diktatúrák árnyékában. Titkos színhelyek, szimbolikus terek és emlékhelyek a fővárosban) szóló kritikájában (A főváros múltja divatos tálalásban, Magyar Narancs, 2012. június 28.) részben megismételte az én könyvemről (K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban) korábban írtakat (Ex libris, Élet és Irodalom, 2011. február 4.). Most csak amiatt teszem szóvá mindezt, nehogy egy harmadik, negyedik, ötödik könyv kapcsán is elmondja majd - mantraként - majdnem ugyanezt. A két írásban nemcsak a részletek, hanem a szerző eljárása is nagyon hasonló.

A "valóság"

A kritikus egyik eszköze, hogy azt érzékelteti: a bírált szerzők nem végezték el azt a munkát, amire vállalkoztak. Ennek alátámasztására minden magyarázat és többnyire referenciák megjelölése nélkül sorol példákat. Félreértés ne essék, nem állítom, hogy a kritika nem lehetne jogos (bár szerintem nem az), azt viszont igen, hogy György Péter a legcsekélyebb erőfeszítést sem teszi arra, hogy példáit, a számonkért "részleteket" megmagyarázza. György másik kétségkívül hatásos eszköze, hogy azt érzékelteti: a bírált szerzők nem ismerik a kérdéskör elméleti irodalmát, amit ő persze igen.

Mivel Ungváryék könyvükben az én munkámra (is) alapozva foglalták össze a Káderdűlő történetét, nem lehetett túl nagy fáradság a kritikusnak megismételnie a korábban tanárurasan nekem feladott leckét. György Péter megjegyzései szerint tehát (1) a Kádár-villa teljes történetének, (2) Kádár könyvtárának, (3) a villa berendezésének alapos bemutatása nélkül az elemzés (ezek szerint tehát bármely, a témát érintő értekezés, függetlenül a kötet témájától és a vonatkozó rész terjedelmétől) hiányos, felületes marad.

De miért félrevezető az, ahogy György Péter e szerinte alapvető ismeretanyag ismeretét/ismertetését számon kéri?

(1) A Kádár-villa előtörténetének rekonstruálását sajnálatos módon nehezíti, hogy a Budapest Főváros Levéltárában őrzött Tervtárból hiányzik a villa dokumentációja. Bizonyos információk megtalálhatók ugyan a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban őrzött Kádár-gyűjteményben, de ezek meglehetősen hiányosak. Azt gondolom, én előadtam azt, ami jelenleg tudható, és szerintem Ungváryék is. György Péter nyilatkozta az origo.hu-n egy tavaly áprilisi interjúban szellemesen, hogy "az emlékezettörténet nem olyan, mint egy a la carte étterem". A történetírás sem az.

(2) Kádár János könyvtáráról György Péter még ÉS-beli kritikájában azt írta: "Kevés fontosabb és tanulságosabb gyűjteményt ismerek, mint Kádár könyvtárát." Jó volna, ha egyszer megírná, tudatná azt is, hogy miért. A kétségkívül könyvszerető Kádár János olvasási szokásairól ugyan viszonylag sokat tudunk, de inkább csak visszaemlékezésekből vagy saját közléseiből. Könyvtárának ismertetése nem feltétlenül segít személyiségének a megismerésében. A 4200 kötetes gyűjtemény, amelynek nagy részét a Kádár házaspár ajándékba kapta (a szerzőktől, a kiadótól vagy protokolláris útjai során), tartalmaz lexikonokat, szótárakat, irodalomtörténeti értekezéseket, szépirodalmat, krimiket stb. Nem kevesebb, mint 1170 idegen nyelvű kötet található benne (ezeket például az első titkár bizonnyal nem forgatta). Nem kizárt, persze, hogy értő elemzést lehet írni e könyvekről is. Ám jó volna, ha György Péter legalább kijelölné ennek irányait, segítene abban, hogyan értsük meg akár Kádár személyiségét, akár a rendszert, akár a Káderdűlőt e gyűjteményen keresztül. Mit gondolhatott például a semmilyen idegen nyelven nem olvasó első titkár, amikor sámlin ülve, az amerikai Erle Stanley Gardner krimijének eredeti, angol nyelvű kiadását lapozgatta? Érdekes kérdés, csak vajmi kevés köze van a György Péter által rendre "valóságként" emlegetett korabeli világhoz.

(3) A villa berendezését könyvemben Kádár Jánosné hagyatéki árverésének katalógusa és fotói alapján elemeztem, György Péter szerint ezt csak Rédei Ferenc valamennyi felvételének értő feldolgozásán keresztül lehet megtenni. Nem árulja el viszont, hogy mi az a "többlet" vagy azok a "részletek", amelyek még elmondhatók. Ungváryék könyvéről írott kritikájából kiderül, hogy a lakás - többnyire neobarokk, gondosan összeválogatott - berendezését hozzájuk hasonlóan szerénynek tartja (legalábbis a többi KGST-ország vezetőjének otthonához képest), ami éppen ellentétes az én részletesebb elemzésemmel. Miért?

Az elmélet

A legkülönösebbek György írásaiban mégis a hamis referenciák.

Abban, ahogy a két kritikában a külföldi szakirodalomra utalgat, szintén felfedhetők sajnálatos hasonlóságok. ÉS-beli kritikájában, ahol csokorban elemezte az én könyvemet, Horváth Sándor és Tóth Eszter Zsófia köteteit (Kádár gyermekei. Ifjúsági lázadás a hatvanas években; illetve Kádár leányai. Nők a szocialista időszakban), a revizionista történetírók munkáira hivatkozva állította: "mintha a szerzők nem vennék komolyan, hogy a szocializmus története nem önálló magyar történet volt, amely magyarázhatatlan a Szovjetunióban történtek nélkül". Amivel csak az a gond, hogy a totalitarizmuselmélettel szembeforduló revizionisták épp a társadalmi jelenségek egyedi és megértő elemzése mellett törtek lándzsát. (Ez éppen ellentétes azzal, amit a kritikus nekik tulajdonít.) Ha György felismerné a differenciált megközelítés valós jelentőségét, akkor a Rákosi-, illetve Kádár-kori (szerinte) "modernizációról" sem tett volna olyan fájóan felületes kijelentést, mint amit Tóth Eszter Zsófia könyve kapcsán megengedett magának, hogy ti. "kivételes példáktól eltekintve a magyar nők ezekben az évtizedekben lettek társadalmi lények". Nem segítik az új beszédmód megtalálását - és az általa kívánatosnak vélt emlékezetpolitikát - az olyan minősítések sem, mint például ugyanitt a Kádár-rendszer "kompromisszumokat teremtő felvilágosult és egyre lágyabb diktatúra"-ként való említése. Nem szükséges talán külön hangsúlyozni, hogy sok kortárs szerzett és őriz személyes tapasztalatokat Kádár János "felvilágosult diktatúrájának" rendőrségéről vagy állambiztonságáról. Könnyű lecsapni a magas labdákat - ez igaz, de György Péter kritikáinak minden mondata egy-egy, a meccs hevében gondolkodás és mérlegelés nélkül az égbe bikázott bőrgolyó (vagy véletlenül elengedett luftballon).

Idézett recenziójában ezen túl olvasmányokat is ajánlott (Jevgenyij Dobrenko, Christina Kiaer, Eric Naiman, Jan Plamper, Sergei Oushakine, Vladimir Papernyi, Ekaterina Degot, Nikolai Ssorin-Chaikov műveit), ami historiográfiával is foglalkozó szerzőkkel szemben legalábbis udvariatlanság. Vagy még több annál. Az általa felsorolt szerzők között ráadásul más kapcsot nem tudok felfedezni, mint hogy György feltehetően ismeri vagy olvassa őket. Sem munkásságuk színvonala, sem kutatásuk tárgya nem köti őket össze, és legfőképpen így együtt semmilyen irányzatot sem reprezentálnak. Kíváncsi vagyok, György Péter mit szólna ahhoz, ha történész ajánlana neki művészetelméleti írásokat, hogy tudását e területen még jobban elmélyíthesse.

És a teknőc

Még ennél is abszurdabb az, ahogy Ungváryék könyvét a Narancs-cikkben saját elméleti tudására hivatkozva - bármilyen vonatkozó szakirodalom említése nélkül - elintézi: "Tapasztalataim és ismereteim szerint a hasonló tárgyú német kötetekben nem szerepelnek együtt a nemzetiszocializmus és az NDK évtizedei." Ennek, persze, éppen az ellenkezője igaz. A német tudományosságban a múlttal való szembenézés, a múltfeldolgozás azon a felismerésen alapul, hogy a nemzeti történelem különböző fejezeteit nem lehet élesen elválasztani egymástól, hiszen a közös múltnak egyaránt letagadhatatlan részei. Mindebből ugyanakkor nem következik az, hogy a náci és a szovjet diktatúrák "valósága" vagy emlékezete azonos (lett) volna. Ungváryék mintha hasonlóan gondolkodnának e rezsimekről és kissé egysíkúan a történelemről. Szinte mindenhol csak bűnösöket, áldozatokat és hősöket lát(tat)nak. (Indokolják választásaikat, de szerintem is nehezen magyarázható, hogy a kötetből kifelejtették a Horthy-korszakot.) A kritikusban azonban fel sem vetődik az a kérdés, hogy valóban annak a munkának elvégzésére vállalkoztak-e, amit számon kér rajtuk, vagy csupán egy népszerű budapesti kalauzt akartak írni a diktatúrák fontosabb fővárosi emlékpontjairól. A kötet előszavából egyértelműen ez utóbbi következik. Emiatt sem jogos rajtuk "valódi társadalomtörténetet" számon kérni - és jó volna legalább sejteni, hogy György Péter mit ért ezalatt. (Nincs kétségem ugyanakkor afelől, hogy György képes volna előadni ugyanezt egy budapesti útikönyv vagy egy várostörténeti lexikon kapcsán is.) Kritikájában egyáltalán nem szól a kötethez kapcsolódó interaktív honlapról.

Végül, a közelmúlt történetéről nemcsak lehet, hanem éppen hogy kell is népszerű, akár a "bulvár" határait is súroló munkákat írni. A múlttal való szembenézést a német tapasztalat szerint éppen a populáris - esetenként nem is a szakmabeliek által írt - munkák segíthetik leginkább. A kritikus képzelt küzdelmében verbális bunkóként forgatja a "zsurnalizmus" és a "bulvár" szavakat, holott felettébb kétséges, hogy éles, zárt határvonal volna húzható az akadémikus tudomány köré (amelyet a bírált történészekkel szemben szerinte nyilván ő képvisel). Ha mégis úgy látszik, hogy van ilyen határ, akkor a jelenkortörténet-írásnak igenis feladata, hogy átlépje azt. Főképp, ha hatással kíván lenni arra, hogy a hétköznapi emberek miképp emlékeznek a múltra és hogyan viszonyulnak a közelmúlt traumatikus eseményeihez. Természetesen ennél nem kevésbé fontos feladat a történelem interdiszciplináris feldolgozása, amelyben György Péter könyveinek is fontos szerepe van/ lehet. Égető szükség volna egy hasonló szemléletű kritikai hagyomány megteremtésére is. Ám a recenziókban elengedhetetlenek a valós referenciák, például annak becsületes közlése, hogy mit tud a kritika szerzője, és mihez ért.

Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor munkájáról szólva György megjegyzi: "amúgy a könyvnek nincs bibliográfiája, ami talán nem véletlen". Ebben akár igaza is lehet. De a nem létező vagy csak nem közölt ismeretek sejtetése, a jólértesültség fitogtatása, a hamis, hibás referenciák megadása szintén nem lehet vé(le)tlen. Ez önmagában is etikátlan eljárás, szemben azzal, ha egy népszerű munkában elmarad az ilyenkor nem feltétlenül kötelező hivatkozás.

György Péter utalásaiból ráadásul úgy tűnik, hogy régi idők utolsó tudós mohikánjaként, a "részletek" szerelmeseként óvja is a fiatalokat (és a nemrég még fiatalokat) az igénytelen bulvártól. Ungváryék munkája kapcsán például "a későn születettek nyegleségét" említi. Megjegyzem, a jólértesült kritikust a tudománymetriai adatokban is némi felületesség jellemzi: nála én fiatalnak számítok (1974-ben születtem) - ez kedves tőle, ugyanakkor Ungváry Krisztián (1969) és Tabajdi Gábor (1980) a "középnemzedékhez" tartoznak. Égbekiáltó stílustalanságnak gondolom azt, ahogy György Péter a kritizált szerzőket némi vállveregetéssel minősíti is, így lettem én "tehetséges szerző", Ungváry és Tabajdi pedig "vitathatatlan képességű", illetve "bizonyítottan tehetséges" történész. A kétségkívül tehetséges esztéta, György Péter kritikái ráadásul olyan lapokban jelentek meg (az ÉS-ben és a Magyar Narancsban), amelyeket elsősorban nem a szakmai közönség olvas, olvasói így akár készpénznek is vehetik a szerző jólértesültségét. A jelentékeny szerzőét, akit én máskülönben nagyra becsülök, hiszen számos megkerülhetetlen könyvet írt, fontos személyes tapasztalatokkal rendelkezik a korról, a már-már idősödő generáció egyik kiváló képviselője, és aki egy hónapra, illetve egy hetilapra eső írásai számát tekintve még sok, ezeknél színvonalasabb kritikát írhat majd a közeljövőben. Még jobb volna, ha egyszer saját maga mutatná meg, hogyan kell a közelmúltról részletgazdag társadalomtörténeti művet alkotni. De előtte mindenképpen nézze meg közelebbről is azt a teknőst.


Neked ajánljuk