Népszerű volt, amit az elmúlt hetekben tettek.
A helyi tiltakozás mellett a bojkottra felszólító civil kezdeményezés és a franciaországi tüntetések hátterével, a polgárok egyetértésére, sőt ezúttal a nemzetközi fősodorra is bízvást hivatkozva a magyar kormányzó elit teljes erőbedobással küzdött a Győri Keksz- és Ostyagyárért. A Fidelitas szervezte tüntetésen a Fidesz frakcióvezető-helyettese mondott gyújtó hangú beszédet, a Gazdasági Minisztérium tényfeltáró munkacsoportot állított fel, majd politikai államtitkára tárgyalt az anyavállalat vezetőivel. A Versenyhivatal sajtótájékoztatón értékelte az ügyet. A kormányfő eddig nem fogadta ugyan a francia konszern elnökét, de határozott véleményt mondott a gyár bezárásának tervéről ("méltánytalan és elfogadhatatlan"), és mindenki számára megnyugtató megoldást ígért. A gyár francia ügyvezető igazgatója néhány héttel korábban még azt állította, hogy "földöntúli csodára" van szükség a megmeneküléshez. A csoda megtörtént. A gazdasági tárca hivatalos tájékoztatása szerint a Danone vezetői a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások után úgy döntöttek, hogy mégsem zárják be az üzemet, sőt további fejlesztéseket terveznek.
Pillanatnyilag úgy látszik, hogy a kormánynak sikerült megmenteni kedvenc kekszeinket, ezzel együtt a több mint százéves, régebben és most is nyereségesen működő gyárat. Szaván fogták a tavaly ősszel tulajdonossá vált Danone-t: akkor azért kapta meg a vásárláshoz a Versenyhivatal engedélyét, mert új beruházásokat és exportpiacokat ígért. Nem kerül az utcára 680 dolgozó, vagy nem kell közülük 270-nek Győrből Székesfehérvárra költözni. A nemrég két másik élelmiszer-ipari üzem bezárásával is sújtott - de azért még mindig prosperáló - város az idén is megkapja a 250 millió forint helyi adót.
Nem lesz népszerű, amit mindennek ellenére állítok: a politika beavatkozása több kárt tesz, mint amennyi hasznot hajt.
Nem az a baj, hogy a Balaton szelet és a Pilóta keksz gyártásának megszüntetéséről nem is volt szó, vagyis a széles körben ható internetes felhívás félreértésen (félremagyarázáson?) alapult. Nem is az, hogy a győri polgármester és a szakszervezet okkal aggódik: a kormány által átütő sikerként értékelt tárgyalások eredménye teljesen bizonytalan. A Danone írásban, de még szóban sem vállalt semmi elkötelezettséget. A tárgyaló delegációnak arra sem volt felhatalmazása, hogy az emlékeztetőt aláírja. A cég hivatalos közleménye csak a vezetőség "érzékenységét" és "nyitottságát" hangsúlyozza. Vizsgálatot ígértek, nem fenntartást.
Nem is azt furcsállom, hogy a kormány azt teszi, amit az MSZP-s honatyák interpellációban követeltek, és hogy a Fidelitas felváltva tüntet a baloldali fiatalokkal - ugyanazért. Még csak nem is az az érdekes, hogy a magát polgári centrumként definiáló magyar kormány a francia kommunistákkal meg a magyar jobb és bal legszélén álló - ebben az ügyben szóról szóra azonos nézeteket valló - pártokkal került egy platformra. Attól, hogy Csurka és Thürmer mondja, akár még igaz is lehetne.
Csakhogy nem igaz.
Az a rossz, hogy a hatalmon lévő politikai erő kritika nélkül átveszi a MIÉP és a Munkáspárt demagóg érveit. "Magyarország nem gyarmat!" - hangoztatta a Fidesz egyik vezetője, hozzátéve, hogy a "jó" multiknak örülünk ugyan, de a piacot vásárlókat, leépítőket nem szeretjük. Kár, hogy a győri gyár bezárása jó ürügy a külföldi befektetők szerepének megkérdőjelezésére, ami minden érintett számára fenyegető. Ha Matolcsy György most Párizsba utazna villámlátogatásra, mint ahogy tavaly a gázárszabályozás miatt az osztrák tapasztalatokra lett hirtelen kíváncsi, érdekes dolgokat tanulhatna: az elbocsátások után fizetendő járulékok megduplázását, az adminisztrációs idő meghosszabbítását, vagy - mint a kommunisták és a zöldek javasolják - a nyereséges vállalatok elbocsátási akcióinak megtiltását. Igaz, hogy a hazai és külföldi nagyvállalatok rögtön kijelentették: ha ez bekövetkezne, tömegesen menekülnének az országból.
A magyar kormány azonban egyelőre nem fenyegetőzik, hanem tárgyal. De ez nem kevésbé rossz.
Az a baj, hogy a kormány különalkukba bocsátkozik. A "legmagasabb szinten", "nemcsak közvetlen csatornákon" egyeztet egy multinacionális cég vezetőivel. A megbeszéléseket vezető államtitkár azt mondja, hogy a Danone nem kért és nem is kapott a kormánytól konkrét ígéretet pénzügyi támogatásra. Igaz, a semmiért cserébe ők sem kötelezték el magukat. Nemcsak a hivatalból gyanakvó elemzőben, hanem az érintettekben is felmerült: "A háttérben esetleg olyan egyezség született, amely egy Danone-fejlesztéshez társuló magyar pénzbeli hozzájárulást körvonalaz, és amíg erre nem kap francia cég ígéretet, addig nem döntenek véglegesen a győri üzem sosáról." Párizsban is úgy tartják - persze csak informálisan, névtelenül -, hogy a tervek megváltoztatásának ára van. Lehet, hogy a deal részleteit soha nem fogjuk megtudni. De az is lehet, hogy az indulatok lecsendesedtével, hónapokkal később lesz egy apró hír az újságban: kedvezményt kapott a győri kekszgyár.
Még nagyobb baj, hogy a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára nemhogy szigorúan kivételnek minősítené az esetet, hanem önként és nyilvánosan általánosít. Mi ez, ha nem felhívás keringőre? "A Danone-nal kötött megállapodás, a győri kekszgyár életben tartása jó példa arra, hogy a piacgazdaság szigorú szabályai között is jöhet létre megegyezés." Szerintem nagyon rossz példa, nagyon rossz precedens.
Egyes cégek eladása, átszervezése, emberek elbocsátása vagy áthelyezése a piacgazdaság mindennapjainak megszokott jelensége. Gyakoribbak és inkább egy irányba mutatnak az ilyen esetek, amikor lassul a növekedés. Erre az évre még nemcsak a kormány, hanem a független előrejelzők is jó számokat jósolnak Magyarországnak. De naponta olvashatunk arról, hogy elkezdődött az Egyesült Államok és Európa visszaesése. Mivel a növekedés motorja nálunk a kivitel, a recessziós hullám - a belső kereslet felfutása ellenére - előbb-utóbb minket is elér.
Ezt csak erősíti, hogy a legnagyobb termelők és exportőrök között többségben vannak a külföldi cégek. A politikai indíttatású kritika ennyiben jogos. A kibocsátás és a tulajdon koncentrációja sebezhetővé teszi a magyar gazdaságot. A teljes export negyedét négy multinacionális cég adja. A globális játékosok előbb és közvetlenebbül érzik a hullámzásokat. Elég, ha csak néhány ágazatban - mondjuk az autóiparban vagy az elektronikában - szűkül a piac, az érzékenyen érinti a magyar kivitelt. És nemcsak a leányvállalatokat, hanem az itteni beszállítókat is. Itt már nem számít a hazafiság: a magyar vállalatok is el fogják bocsátani feleslegessé vált dolgozóikat.
Gyárbezárás eddig is volt, s fogadni mernék, a következő egy-két évben még gyakrabban lesz. A győri példa éppen ezért, éppen most különösen veszélyes. Az orvosság, amit kínál, tüneti kezelés rövid távon, lokálisan hat. A kormány azt sugallja, sőt hirdeti, hogy vele lehet tárgyalni. Lehet alkudozni, a munkahelyek megtartása fejében lehet különleges bánásmódot kérni. Ha külföldiek kapnak kedvezményeket, akkor Csurka még több joggal mondhatja: nem egyenlők a versenyfeltételek. Még inkább mondhatja: ki a külföldiekkel! De biztos, hogy a tősgyökeres magyar cégek is beállnak a sorba.
A kormány már amúgy is osztogat. Ezzel még több adóforintot költene el a kevéssé hatékony termelés fenntartására - kisebb csoportok és a saját választási érdekei érvényesítésére.
A lavinát, ha elindul, nehéz lesz megállítani.
A szerző közgazdász, a Pénzügykutató Rt. munkatársa.
