Ó, azok a hetvenes évek

publikálva
2001/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magunk is utáljuk ezt mondani, de egyre több és egyre kevésbé apró jel utal arra, hogy az ország menthetetlenül süllyed visszafelé a közép- és késő kádárizmus mocsarába. Kereshetnénk persze más analógiákat is, hiszen a parlamentáris demokrácia alapvető intézményeivel (ellenzéki pártokkal, és szabadon, vagy legalábbis látszólag szabadon választott törvényhozással, és szabad, vagy legalábbis látszólag szabad sajtóval, és szabad, vagy legalábbis látszólag szabad piaccal) felszerelkezett önkényuralmi rezsimből annyi van, volt és lesz, hogy Dél-Amerikát és Balkánt lehet velük rekeszteni: ám a kádárizmus mégiscsak ismerősebb, és mégiscsak a miénk. Persze most, hogy az oroszok egy ideje nincsenek itt, a dolog üzemeltetése kicsit bonyolultabb, és több leleményt is igényel, de a rutin, a beidegződések, a zsigerek perisztaltikája mindkét oldalon, az államhatalomén és az államhatalom körein kívül állókén megbízhatóan ugyanaz. Hisz a történet is ugyanarról szól, mint harminc évvel ezelőtt: a szabadságról és az arra való képtelenségről, meg a félelemről.

", azok a hetvenes évek

n Magunk is utáljuk ezt mondani, de egyre több és egyre kevésbé apró jel utal arra, hogy az ország menthetetlenül süllyed visszafelé a közép- és késő kádárizmus mocsarába. Kereshetnénk persze más analógiákat is, hiszen a parlamentáris demokrácia alapvető intézményeivel (ellenzéki pártokkal, és szabadon, vagy legalábbis látszólag szabadon választott törvényhozással, és szabad, vagy legalábbis látszólag szabad sajtóval, és szabad, vagy legalábbis látszólag szabad piaccal) felszerelkezett önkényuralmi rezsimből annyi van, volt és lesz, hogy Dél-Amerikát és Balkánt lehet velük rekeszteni: ám a kádárizmus mégiscsak ismerősebb, és mégiscsak a miénk. Persze most, hogy az oroszok egy ideje nincsenek itt, a dolog üzemeltetése kicsit bonyolultabb, és több leleményt is igényel, de a rutin, a beidegződések, a zsigerek perisztaltikája mindkét oldalon, az államhatalomén és az államhatalom körein kívül állókén megbízhatóan ugyanaz. Hisz a történet is ugyanarról szól, mint harminc évvel ezelőtt: a szabadságról és az arra való képtelenségről, meg a félelemről.

Vegyük mindjárt a lapunkban más helyen már tárgyalt bérgyilkosügyet. És szögezzük le mindjárt az elején: egy szó sem igaz abból, amit a kormány hivatásos seggnyalói most állítanak, miszerint a Magyar Hírlap két hónappal ezelőtti publicisztikájának kretén félmondata vagy Frei Tamás (lapunk beltestében bőségesen tárgyalt) riporteri kérdése (ami pont olyan volt, mint amilyet egy kereskedelmi televíziótól várhat az ember: a valóságtól távoli) "burkolt formában" a miniszterelnök "likvidálására, meggyilkolására" szólított volna fel.

Arra, hogy az e két esetben rejlő lehetőséget még odaát, a túloldalon sem fogta föl azonnal mindenki, a Magyar Demokrata című hetilap május 3-i számának első, tipp-toppul kinyomott, majd pedig minden valószínűség szerint azon nyomban be is zúzott verziója a bizonyíték. A lap eme változata - amit tehát az olvasók nem ismerhettek meg - közvélemény-kutatást közölt az ekkor még csak szokatlannak minősített riporteri kérdésről. A szerkesztők arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek szerint vajon mennyit érhet a többi politikus, azaz hogy szerintük egy bérgyilkos mennyiért tenne el néhány magyar közéleti személyiséget láb alól; és arra is rákérdeztek, hogy a társadalom miként tekint egy ilyen riporteri kérdésre. A Demokrata eme változata szerint az 500 megkérdezett 47 százaléka felháborítónak tartotta a kérdést, és megtagadta a válaszadást. A másik fél azonban belement a játékba, és beárazta a közélet néhány jeles szereplőjét: Mádl Ferencet például 100, Göncz Árpádot, Torgyán Józsefet 30-30, Csurka Istvánt és Horn Gyulát 10-10, Kuncze Gábort és Magyar Bálintot 5-5 millió forintra. A Titkos Demokrata kissé frivol hangvételű, ám politikailag abszolúte kiegyensúlyozott cikke avval a jó tanáccsal fejeződik be, hogy a közeljövőben bérgyilkoshoz forduló baloldali és liberális személyek tájékozódjanak a tarifák ügyében, különben még átverik őket.

A Frei kérdésére adott eme sziporkázó riposzt helyett azonban a Demokrata május 3-i számában - már tudniillik abban, amelyik az újságosokhoz került - a "Közvélemény" rovat csak arra keresi a választ, hogy az 500 megkérdezett vajon "felháborítónak tartja a felvetést", "nem szerencsésnek, de ennél nem többnek", vagy "nincs kifogása a felvetés ellen". A felmérésnek ebben a változatában már a megkérdezettek 77 százaléka adott hangot felháborodásának, amiből a lap arra a következtetésre jutott, hogy a "magyar társadalom morális állapota nem süllyedt olyan mélyre, hogy egy ilyen felvetést elfogadjon". Ez az eredmény egyébként 23 százalék - sőt ne legyünk kicsinyhitűek: akár 25, sőt 26 százalék - híján tökéletes összhangban áll avval a felhívással, amelyet a lap 9. oldalán tettek közzé jobboldali sajtómunkások (köztük a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András), és amely szerint az "a jelenség", hogy "a média egyes szereplői burkolt formában, de félreérthetetlenül az ország egyes vezetőinek likvidálására, meggyilkolására szólítanak fel, egyre nagyobb nyilvánosság előtt", "szakmailag elfogadhatatlan, erkölcsileg felfoghatatlan".

Az, hogy mi történt a lap első változatának bezúzása és a cikk átfogalmazása, majd kinyomtatása között, nem tudhatjuk: hogy mikor és kiben tört fel a morálbuzgár, vagy hogy ki mikor látta meg a lehetőséget arra, hogy ebből a semmiből Frei, az RTL Klub, a "baloldali" meg a "liberális" sajtó elleni dühödt lincshajsza kerekedjék. Ez maradjon a szerkesztők titka. ´k szemmel láthatóan másra használják az írott szót, mint a saját méltóságuk, gondolataik és egyéniségük védelmére - de ezt rendezzék le magukkal és az olvasóikkal.

Az azonban már korántsem mindegy, hogy a kormányhoz ezer szálon kapcsolódó "tanácsadók", a kormány által alapított "alapítványok" elnökei, a "médiaegyensúly" állami támogatást élvező bajnokai, nem létező, ám súlyos adófizetői pénzeket pazarló lapok szerkesztői ki és mi ellen írnak kiáltványokat, felhívásokat, kiket bélyegeznek meg, és kiket akarnak kitiltani a nyilvánosságból. Az RTL Klub titokzatos külföldi tulajdonosai például egy homlokráncolásukra - vagy a kormányéra, de ez mindegy is - a csatorna két igazgatóját készülnek lapátra tenni: és az el nem követett vétekért önmagukra mért penitencia orrfacsaró bűze most belengi az egész magyar sajtót. Az ugyanis elég nagy gáz, ha a médiatörvény legnagyobb vívmányaként és a sajtószabadság zálogaként tekintett egyik kereskedelmi televízió Orbán Viktor egy cinikus mosolyától összeszarja magát. És tangenciálisan felmerül az a kérdés is, hogy ebben az esetben vajon egészen pontosan miben is utazik ez a tévé, hogy hogyan határozza meg saját helyzetét a kormánnyal - evvel, a következővel, az azután következővel - szemben; hogy mennyi HUF-ot ér meg neki a saját függetlensége, és mennyiért hajlandó saját tökébe szúrni, megalázni saját magát, a dolgozóit - és a nézőit.

Orbán Viktor azt üzente Freinek és az RTL-nek: megbocsát, de nem felejt. Ebben a képtelen mondatban képtelenség nem felfedezni a zsarolást, a bosszú ígéretét, a nyílt fenyegetést. Mint ahogy ugyanez a vad ösztön mozgatta a Fidesz vezetőit akkor, amikor kitiltották a Magyar Hírlapot a hétvégi Fidesz-kongresszusról, majd - egy bizonyos Farkas Attila nevű sajtófőnök szájával - azt közölték az újsággal: csak akkor oldják fel e tilalmat, ha a Hírlap az RTL Klubhoz hasonlóan bocsánatot kér, és levonja a személyi konzekvenciákat. Ha kirúg, levált, megbünteti saját magát, és a továbbiakban háromszor megfontolja, hogy mit ír le. Ha kushad és pitizik, ha megcenzúrázza magát.

Ám mindennek, a miniszterelnök megbocsátásának és nem felejtésének csak akkor lehet bármiféle jelentősége, ha Frei, az RTL, a Magyar Hírlap, bárki elhiszi ebben az országban, hogy a megbocsátás és a felejtés gazdája Magyarországon Orbán Viktor; ha a gyávaságból, megalkuvásból, szervilizmusból megint kormányzati rendszert lehet építeni.

Úgy, ahogy azt annak idején Kádár János tette.

publikálva
2001/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk