Kárpáti Judit

Zsákbamacska

Zsidóbútor és a letagadott náci múlt

Publicisztika

A legelsők voltak szinte, velük kezdték. Az abaúji zsidóság minden magyar zsidó közösségnél hamarabb szembesült sorsával. Egy jó tízéves felvétel egy szlovákiai magyar hírportál felületén (ma7.sk) még őrzi az egykori szemtanúk szavait. A visszaemlékezésekben egymás után szólalnak meg túlélők és szemtanúk. Akkor még gyerekek voltak, de még fel tudják idézni, hogy mi lett a zsidók által birtokolt, majd hátrahagyott tárgyak sorsa.

A nagyobb dolgokat, a bútorokat, jószágot, terményt, az eszközöket és gépeket mindjárt széthordták, valami kevéske pénzért kiárusították. A javát megkapták az elöljárók, utána sorban a többiek, kinek, milyen tehetsége volt a szerzésben, mesélik.

Hátramaradt egy temérdek mindabból, ami egy háztartásban nélkülözhetetlen. Kismozsár, cipőkefe. Az a közepes tál, amelyben a legjobb a habot felverni, s hozzá a kézre álló, örökölt habverő. Varrókészlet ezüstgyűszűvel. Ki veszi számba, amikor használja, mi minden tartozik a hétköznapokon rendre kézbe vett tárgyak sorába?

Ezek maradtak a végére, hogy új gazdára leljenek. Kis semmiségek. De darabonként hogyan is lehetne ezeket átruházni, odaadni, eladni? Sehogy. A lelemény megoldotta: maradt a magára hagyott házakban, lakásokban ágynemű, dunna, párnahuzat, asztalnemű, azokból batyut kötöttek, majd a kiárusítást lebonyolító hivatalnokok abba beleszórták a hiányos eszcájgkészlet darabjait, porcelánbabát, habverőt, gyűszűt, minden egyebet. Ha megtelt a batyu, jött a következő, amíg be nem lett zsákolva minden. Már csak a batyukat kell szétosztani.

Öregember következik a filmben, ő meséli az emlékeit, közben elmosolyodik. Hiszen nem öregember most, dokumentumfilm készül, és ő hajlandó elmesélni, szemtanúként, mit látott. Hétéves fiúként megélt emlékeit idézi fel. A felnőttek azt mondták, hogy ma kimegyünk a vasúthoz, mert a zsákbamacskát osztják. Abban lehet értékes, szépséges apróság és kifakult spulni cérna is, szerencsétől függ, melyik batyut kapja az ember. Az idős férfi arcán ott marad a réveteg mosoly, aztán magára ismer, hogy már nem gyerek ő, vagy a kérdező csendje akasztja meg.

Családok, emberek szeretett, megszokott, naponta használt tárgyai, amelyeken ott voltak az egyedi, csakis az ő kezük nyomát viselő használat apró jelei, karcok, horpadások, égésnyomok. Azok számára, akik tegnap még a szomszédjaik voltak, mindez most zsákbamacska.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk