A nyugati kultúrkörben mindenszentek napjával kezdődik a téli ünnepi időszak, ami újév, illetve vízkereszt beköszöntével ér véget. Az ünnep lényege egyrészt az idő strukturálása, másrészt az emlékezés. Az ünnep idején az idő nem szokásos formájában halad, kitér mindennapi sodrásából, létrejön a jelen kapcsolata a múlttal. A téli időszakban a különböző ünnepek kapcsán gyakran felidézzük azok eredetét, amik a legtöbb esetben kapcsolódnak a kereszténység megszületéséhez, miközben léteznek a kereszténységet megelőző gyökereik is. A vallásos ünnepekhez hasonlóan megemlékezünk az állam alapításáról, fontos nemzeti sorsfordulókról. A politikának azonban nincsen általános ünnepe, mégis felfedezhető egy olyan eseménysorozat, egy társadalmi mozgalom a történelemben, amit bátran tarthatunk a modern politika születésének.
Ez az eseménysorozat a 18. század végi angol rabszolgaság-ellenes mozgalom tevékenységéhez kötődik. Az 1783–85 körül megerősödő mozgalomban kvéker és anglikán egyházi csoportok, valamint egy földrajzi társaság is részt vettek. A mozgalom tevékenysége révén 1807-ben betiltották a rabszolga-kereskedelmet a Brit Birodalomban, majd 1833-ban magát a rabszolgaság intézményét is eltörölték.
Az abolicionista mozgalomban minden olyan elemet felhasználtak az aktivisták, amit a modern politikából ismerünk. Petíciókat köröztettek befolyásos polgárok között, amelyeket végül képviselőiknek nyújtottak be. Gyújtó hangvételű politikai pamfleteket írtak a közvélemény meggyőzésére. Nyilvánosságra hozták, hogy milyen embertelen körülmények között volt szokás elhelyezni az afrikaiakat a rabszolgaszállító hajókon. A mozgalom sikerrel használta a vizuális elemeket, saját „kitűzőt” is alkottak. Josiah Wedgewood fazekas és feltaláló, a mozgalom aktivistája tervezett és tömeggyártásban készített egy medált, amely széles körben elterjedt. A medálon egy láncra vert imádkozó afrikai rabszolga volt látható, körülötte a „Nem vagyok én is egy ember és testvér?” mondattal. Az abolicionista mozgalomról és az abban fontos szerepet játszó William Wilberforce életéről film is készült A szabadság himnusza címmel.
| ||
Az angol abolicionista mozgalom megjelenése és sikere történetileg szorosan kötődik a 18. század végi angol társadalom átalakulásához, azaz a parlamentáris politikai rendszer kialakulásához, a folyamatos demokratizálódáshoz. Ebben az időszakban a parlament folyamatosan erősödött a királlyal szemben, ami így célpontja lehetett a követeléseknek. Legitimálta a számonkérést, hogy a politikai cselekvés közben az elit arra hivatkozott, hogy a nép, tehát a politikai közösség nevében jár el. Az írástudás szélesedése, a közlekedés fejlődése és az új kommunikációs eszköz, az újság elterjedése révén egymástól távol élő emberek felfedezhették, hogy a közös sérelmek és érdekek összekapcsolják őket. A parlament törvényhozó tevékenysége ráadásul mindenkire hatással volt, függetlenül attól, hogy rendelkezett-e szavazati joggal. A képviselőket földrajzi egységek szerint választották, így mindenkinek lehetett közvetlen kapcsolata egy döntéshozó hatalommal bíró egyénnel. Ennek révén csökkent a patronázs, az érdekkijárás szerepe. A képviselők megválasztása, a kampány ráadásul alkalmat is adott a kollektív cselekvésre. A választott testületek tanácskozásai pedig kiváló helyszínt biztosítottak a tiltakozásra, ahogy most is előszeretettel tiltakoznak a mozgalmárok parlamentek és minisztériumok előtt.
| ||
Az angol abolicionista mozgalom tehát felmutatta mindazokat az elemeket, amelyeket a modern politikára olyan jellemzőnek tartunk. A rabszolgaság ellen küzdő brit alattvalók sikerrel tudták rákényszeríteni akaratukat a döntéshozókra, azaz a parlament tagjaira. A rabszolgaság-ellenes mozgalom története arra a közkeletű vélekedésre is rácáfol, hogy a politikában mindennek végső mozgatórugója a törekvés több hatalomra, nagyobb gazdasági haszonra. Ma és kétszáz éve is léteztek olyanok, akik azért küzdöttek egy cél érdekében, mert nem tudták elviselni mások szenvedését.
