A december 20-i spanyolországi választások értékelése jó sorvezető lehet a 2015-ös év választásainak áttekintéséhez: a választási kampány, az eredmény és az új spanyol kormány összetételének kérdése egyaránt értelmezhető, elemezhető összeurópai szinten.
A választáson az eddig kormányzó jobboldali néppárt (PP) megőrizte ugyan első helyét, de elvesztette mandátumainak harmadát. Második helyen a korábbi baloldali „váltópárt”, a szocialista párt (PSOE) végzett, amely szintén komoly visszaesést könyvelhetett el. A spanyol politikát korábban uraló két párt mellett ugyanis új pártként bekerült a megszorításellenes, újbaloldali Podemos és a centrista-liberális Ciudadanos – előbbi a parlamenti mandátumok húsz, utóbbi mintegy tizenegy százalékát birtokolja. Ezzel az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a választásokat követően nem egyértelmű, milyen kormánya lesz Spanyolországnak: a potenciális szövetségesként kezelt PP–Ciudadanos és a PSOE–Podemos párosok egyaránt elmaradnak az abszolút többségtől. Az eredmények kapcsán két, gyakran hangoztatott politikai megállapítás érvényességét is érdemes megvizsgálni.
Az európai választásokat a menekültkérdés dönti el, és a szélsőségesek erősödését hozhatja
A 2015-ös év legfontosabb politikai ügye egyértelműen a menekültkérdés: a bevándorlók integrációja, együttélése a többségi társadalommal; az egyre fokozódó menekülthullám több nyugat-európai párt meghatározó ügye volt már korábban is, ám idén mind méretét, mind intenzitását tekintve új szintre lépett. Az év második felében napi szintű élménye lett nemcsak a magyar, de az osztrák, német, svéd vagy finn választóknak is az, ami korábban főként Görögország és Olaszország partjain láthattak: elsősorban a háború elől menekülő, főként szír és afgán állampolgárok tömegei.
A magyar belpolitikát a kormány plakátkampányát követően egyértelműen és kizárólagosan uralta a menekültek kérdése, és a Fidesz jelenlegi terveit tekintve – vagy legutóbbi kongresszusát végignézve –a téma továbbra is napirenden marad. Orbán Viktor többször is úgy beszélt, hogy az egész Európai Uniót érintő kihívásról van szó, mely az összes tagállam politikájára hatással lesz. A lengyel választásokon valóban kiemelt ügy volt, ahogy a bécsi helyhatósági választások is a menekültkérdés árnyékában zajlottak, nem is beszélve a francia regionális választásról, melynek második fordulóját éppen egy hónappal a véres párizsi merényleteket követően tartották. Érdemes ugyanakkor látni, hogy bár Lengyelországban valóban a menekültellenes erőket segítette a helyzet, Bécs ellenállt a nyomásnak, és a francia szavazók is összefogtak a szélsőjobboldali Nemzeti Front ellen.
| ||
Spanyolország még inkább rácáfol Orbán várakozásaira: a menekülttéma ugyanis alig jelent meg a kampány során – melyet sokkal inkább az ország gazdasági helyzete (különös tekintettel a munkanélküliségre), a korrupció és a katalán függetlenség kérdése uralt. Ráadásul az eredményt tekintve nem mondhatjuk, hogy a szélsőséges pártok, mozgalmak erősödését hozta volna a választás: sem a Podemos, sem a Ciudadanos nem tekinthető radikális, menekültellenes pártnak. Ettől függetlenül a menekültek helyzete egészen biztosan 2016 legfontosabb megoldás előtt álló problémája lesz, és bizonyára látunk olyan választásokat is, ahol e kérdés hangsúlyosabban jelenik majd meg, a téma kizárólagossága és szükségszerűsége ugyanakkor téves feltételezés.
A „régi” pártoktól elfordulnak a választók, helyettük újbaloldali pártok erősödhetnek meg
A görög Sziriza januári választási győzelmét követően felerősödtek azok a várakozások, hogy a megszorításellenes, újonnan alakuló (vagy releváns parlamenti szerepléssel nem bíró) újbaloldali pártok – amik jellemzően zöld és feminista kötődéssel is bírnak – válthatják le a hosszú évek, évtizedek óta regnáló pártokat. 2015 elején ilyen várakozást fűztek a spanyol Podemoshoz is, a párt ekkor a közvélemény-kutatásokban valóban nagyon jól állt, ám gyors felfutása után hamar esni kezdett a népszerűsége – részben a mostani választások másik új szereplőjének, a Ciudadanosnak a megerősödésével párhuzamosan. Ami a Szirizának sikerült Görögországban, az a Podemosnak nem: nem sikerült győzni a választásokon, a párt csupán a harmadik helyre futott be, azaz a hagyományos baloldali PSOE szavazóit sem tudta olyan mértékben elhódítani, hogy a baloldal vezető szereplője legyen. Akármilyen koalíció is áll Spanyolország élére, a két régi párt mindenképp meghatározó része lesz – de még kettejük nagykoalíciója sem teljesen kizárt.
Valójában a 2015-ös év alapján a Sziriza győzelme inkább kivétel, mint rendszerszintű folyamat: az európai politika folyamatosan átalakulóban van. Spanyolországban valóban komolyan visszaesett a két párt közös mandátumaránya, ám a szomszédos Portugáliában a baloldali többség egyáltalán nem egy új párt segítségével történt meg. A lengyel választáson valóban eltűnt a régi baloldal, ám egyelőre nem látni olyan újbaloldali pártot, mely a helyébe léphetne. A görög, illetve a spanyol eredményekkel szemben pedig ott állnak a francia és Egyesült királyságbeli választási tendenciák: mindkét ország esetén a „régi” pártok dominanciája érvényesül. A korábban hegemónnak tartott pártokat jobb- és baloldalról tehát egyaránt éri kihívás: az arányos választási rendszer következtében ez bizonyos országokban hamarabb él célba, ám áttörésről korántsem beszélhetünk.
| ||
Sőt: mind a spanyol, mind a lengyel választás arra mutat példát, hogy a megújulás akár a liberális oldalról is érkezhet. Mindkét ország esetén ugyanis új, vállaltan liberális parlamenti szereplőt látunk. Ráadásul mindkét párt egyértelműen és határozotton proeurópai szellemiségben politizál, és piaci ügyekben is elsősorban klasszikus liberális, piacpárti állásponton van. Mindezzel tehát karakteresen mást képvisel, mint a többi, jellemzően euroszkeptikus és antikapitalista, globalizációkritikus szélsőjobboldal vagy újbaloldal.
