A politikai cinizmus kampánya

A Fidesz menekültellenes kampánya nem a menekültekről szól, hanem arról, vissza tudja-e szerezni a politikai kezdeményezést a Fidesz – fél év folyamatos defenzíva után. A kampány politikai mozgatórugóinak megértése segíthet a leghatékonyabb ellenszerek megtalálásában.

Emlékszik még valaki a „keményen dolgozó kisemberre”?

Ő volt az, akinek érdekében Orbán Viktor az idei – első – évértékelőjében szót emelt. Pár hónappal ezelőtt nem akadt olyan fideszes sajtótájékoztató, médiaszereplés vagy nyilatkozat, amelyben ne szerepelt volna az új szlogen.

A gúnyolódók gyártották a mémeket, a kormányzat érzéketlenséggel és elitizmussal vádolta ellenfeleit. Március elejére már-már úgy tűnt, a keményen dolgozó kisember toposza az új rezsicsökkentés.

Majd egyszer csak elfeledkeztünk róluk. Az üzenet vélhetően nem jött be – vélhetően, kell mondanom, mert komoly és rendszeres politikai közvélemény-kutatásra Magyarországon csak a kormányoldal tud költeni. Mással azonban nem magyarázható, hogy májusra a keményen dolgozó kisemberek eltűntek.

Az újabb témaötletet a halálbüntetés jelentette. Orbán Viktor felvetette, hogy „napirenden kell tartani a kérdést”, amivel napirendre is helyezte, és egy-két hétig élénk vita volt róla. Az Európai Parlament még most szerdán is – többek között – ezen vitatkozik a magyarországi helyzet miatt, mutatva, hogy nemcsak magyar ellenfelei nem tudják a lépést tartani a kormányzati kommunikációval. Halálbüntetés azonban nem lesz, tiltják az európai egyezmények, és vélhetően az Európai Néppártnak is sok lenne.

Így jutottunk el a menekültek kérdéséhez.

Mindezt azért érdemes felidézni, hogy világossá váljon: a „bevándorlásról és terrorizmusról” szóló vita a kezdeményezőinek szándéka szerint nem a bevándorlásról és nem a menekültekről szól. Célja nem a „megélhetési bevándorlók” kitalált problémájának kezelése, nem valamilyen jogszabályi változás elérése – még akkor sem, ha lehet ez az eredménye. A kampány célja a 2014 őszén kezdődött politikai dinamika megfordítása; a Fidesz-szavazótábor csökkenésének megállítása, vagy akár e csökkenés visszafordítása. Leginkább pedig a politikai kezdeményezés visszavétele.

A Fidesz tavaly ősz óta próbálkozik kétségbeesetten azzal, hogy támogatottságának apadását megállítsa. Belső feszültségek, komoly tüntetések, külpolitikai elszigetelődés, erősödő Jobbik és elvesztett időközi választások – a kormányoldal az utóbbi öt év legkellemetlenebb hónapjait élhette át. A menekültekkel szembeni fellépést nem a kormányzat ereje, hanem gyengesége okozta.

A fellépés logikája ismerős korábbi akciókból. Keresni kell egy ügyet, amelyben a lakosság többsége egyet fog érteni a Fidesz álláspontjával. A menekültügyről a Fidesz tudhatja, hogy ilyen. A magyar lakosság többsége általánosságban nem különösebben befogadó. A Tárki 2014-es adatai szerint a magyar lakosság négytizede senkit nem fogadna be, míg fele „mérlegelő” befogadó – ám e csoport voltaképpen csak határon túli magyarokat szeretne hazánkban látni. E „mérlegelő” csoport közel kétharmada például ódzkodna a pirézek befogadásától – egy olyan csoportétól, ami valójában nem létezik; a társadalomtudósok azért találták ki, hogy az általános idegenellenességet mérni lehessen. A Fidesz tehát bízhat abban, hogy a választók többsége az ő oldalán áll.

A téma másik nagy előnye a várt politikai hatás. A Fidesz kampányszakemberei semmit nem szeretnek jobban, mint amikor egy ügyet a magyar „emberek” és a kozmopolita-brüsszelita-budapesti-liberális és hasonszőrű „szélsőséges” ellenzék közötti konfliktusként tudnak beállítani. Minél többször tiltakoznak jogvédők, eurokraták és baloldali ellenzéki pártok, annál jobb.

A menekültkérdés tematizálására nem érdemes úgy tekinteni, mint elsősorban vagy kizárólag a Jobbik erősödésére adott reakcióra – nem jobban, mint a keményen dolgozó kisemberek elvetélt kísérletére. A választó nem úgy gondolkodik, hogy tetszik neki a Jobbik cukisága, és ezért egyik hónapban átmegy a Jobbikhoz, de – mivel nem szereti a menekülteket – egy menekültellenes kampány miatt visszatér a Fideszhez. A Jobbik erősödésének sok oka van, de képletesen úgy írható le, hogy a Jobbik új szavazói dühösek voltak a Fideszre, és erőt – és egyre inkább biztonságot – láttak a Jobbikban.

Ha a Fidesz tud erőt és biztonságot mutatni – és közben dühösnek lehet lenni a baloldalra és a menekültekre is –, az megerősítheti a kormányoldal pozícióit.

A kampány cinizmusáról sok helyütt írtak már. A bevándorlók legritkább esetben jönnek a „szociális juttatásokért és a munkalehetőségért”, mint Orbán Viktor levelében állítja. Magyar nyelvismeret nélkül elég nehéz munkát kapni, a magyar szociális ellátórendszer erényei pedig finoman szólva nem bírnak nemzetközi vonzerővel. Magyarország nem bevándorló célország, és nagyon messze van a multikulturális társadalomtól. Populista politikusok más országokban is rájátszanak a bevándorlásellenes érzületekre. Ám arra nincs európai példa, hogy egy gyakorló miniszterelnök hatalmi pozícióból kívánja e problémát – és a bevándorlókkal kapcsolatos intoleranciát – úgy erősíteni, hogy arra társadalmi körülmények egyáltalán ne szolgáltassanak alapot. Márpedig nálunk ez a helyzet. Magyarországon nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás jelentett beszédtémát és társadalmi problémát a kormány kampányának kezdete előtt. Arra pedig már csak legyintünk, hogy míg más országokban populista pártok kampányszlogenjeit jelentik az Orbánéhoz hasonló állítások, nálunk mindez közpénzből, az elvileg a lakosság egészét szolgáló kormány akciójaként zajlik.

A kampány politikai szándékának megértése azért is fontos, mert kijelöli, milyen ponton támadható. Miközben a szakmai érveket és számokat érdemes felsorakoztatni, lényeges emlékezni: a társadalmi attitűdöket ismerve ezen a fronton a többség a Fidesz álláspontját osztja. A kormány másra sem vár, minthogy „menekültbarátnak” bélyegezhesse ellenfeleit, és Brüsszel kiszolgálóit lássa a kampány ellenzőiben.

Talán éppen ezért is lephette meg a Fideszt a fenti toposzoktól idegen gondolkodást jelző „plakátszaggatási” mozgalom. Bár gyorsan megjelentek az ellenzék „erőszakosságára” utaló jelek, a mai ellenzékről sok mindent lehet hinni, de hogy militáns és erőszakos lenne, aligha. Ráadásul a plakátok rongálása elemi erővel jelzi: nincs mindenki a kormány mellett.

A kormány nem jobbikos ellenzői – legyenek pártok vagy civilek – az idei év eleje óta érzékelhetik, hogy a tavalyi tüntetéseket hajtó lelkesedés – és az ezt tápláló düh – kifulladt. Ha a kormány mostani akciója feltámasztja, a zseniálisnak gondolt kommunikációs offenzíva könnyen visszafelé sülhet el.