A Republikon Intézet előválasztási koncepciója elindította a gondolkodást: mind az előválasztással magával, mind javaslatunk megvalósíthatóságával kapcsolatban számos észrevétel és megjegyzés született. Tóth Csaba legutóbb az előválasztás szükségszerűsége mellett érvelt. Ez a bejegyzés a javaslat veszélyeivel, megvalósíthatóságával kapcsolatos kritikákra reagál.
„Az előválasztáson nem éri meg elindulni a civileknek, mert így nem lesznek megkülönböztethetőek a »régi« pártoktól”
A javasolt előválasztás egyik előnye, hogy a politikai ambíciókkal (is) bíró civilek számára lehetőséget ad arra, hogy egyenrangú szereplőkként megmérettessék magukat. Nem kell átfogó, országos hálózatot kiépíteni a tényleges választásokig, és nincs arra sem szükség, hogy olyan szövetséget kössenek egy párttal, amiben a civil szervezet elveszíti önállóságát. Sőt, mivel az előválasztás kifejezetten a jelöltekre mint személyekre épít, arra is lehetőség van, hogy egy-egy civil platformból a politizálni kívánó tagok elinduljanak az előválasztáson – míg a szervezet maga nem válik politikai szervezetté. Az előválasztás tehát éppen arra alkalmas, hogy a változtatás szándékával fellépő civilek megkülönböztessék magukat a jelenlegi pártok jelöltjeitől: alternatívát mutassanak, programot adhassanak, vitázzanak velük, és kiderüljön, hogy milyen tényleges támogatottságot tudnak felmutatni. A civilek számára az előválasztás egy jól szabályozott, kiszámítható és relatíve olcsó belépést jelent a politikai térbe.
„Az előválasztást meg fogja hekkelni a jobboldal”
Az egyik legtöbbször emlegetett félelem az előválasztással kapcsolatban, hogy a jobboldal saját aktivistáinak segítségével manipulálni fogja az eredményt. Ez azonban sokkal inkább annak a politikai feltételezésnek a következménye, amely a jobboldalt hadseregszerűen irányított tömbnek látja, nem öntudatos szavazóknak. Érdemes emlékezni arra, mi történt az utóbbi két időközi választáson: a Fidesz nagyon komoly mozgósítási kudarcot szenvedett, sem szavazói, sem aktivistái nem mozdultak meg a várt – és a hozzájuk társított – mértékben. Igencsak kétséges, hogy egy közvetlen téttel nem rendelkező előválasztásra a Fidesz vagy a Jobbik tömegesen tudná rávenni szimpatizánsait, hogy regisztráljanak, majd személyesen menjenek el szavazni valamelyik jelöltre – arról nem is beszélve, hogy vajon milyen alapon lehet kijelölni a „gyengének” gondolt jelöltet.
A jelenség egyébként más előválasztáson is rendre előkerül: egy-egy sikeres manipuláció ráadásul mindig látványos hivatkozást jelent. Valójában azonban az ilyen direkt beavatkozások ritkák: az Egyesült Államokban is inkább érdekes kivételek, mint rendszeres problémák, ráadásul a jelenség legfeljebb egyéni kerületi szinten jelentkezhet, egy országos szavazást csak extrém alacsony részvétel mellett lehet így manipulálni – az alacsony részvétel ugyanakkor önmagában kérdőjelezi meg az előválasztás lényegét.
Noha az ilyen jellegű átszavazást nehéz vizsgálni, érdemes felidézni egy kutatást, mely a baloldal 2011-es olasz és 2012-es francia előválasztásának szavazóit vizsgálta. Mindkét ország esetén döntően az eleve baloldali érzelmű választók mentek el: a kifejezetten jobboldali identitású válaszadók néhány százalékot jelentettek.
| ||
„Az előválasztást a már most is aktivistákkal, szervezeti háttérrel rendelkező pártok dominálják majd”
Többször előforduló kritika az előválasztási koncepcióval, hogy a személyes jelenlét, a több héten át tartó folyamatos utazás miatt azok a pártok előnybe kerülnek, amelyeknek meglévő bázisuk van, és ezért jobban tudnak mozgósítani. Valójában a mozgósítási „ellenérv” az előválasztás lényege: azt a jelöltet kell megtalálni, aki képes megszólítani a választókat, aki képes elérni, hogy miatta elmenjenek szavazni. Ebből a szempontból jól leképzi az országos választást magát: a ténylegesen részt vevő szavazók között kell többséget szerezni.
Az előválasztás folyamatossága ugyanakkor segíti a kisebb szereplőket: nem kell országos hálózattal rendelkezni, hiszen nem egy időben zajlik a szavazás az ország egész területén. A megyéről megyére rendezett fordulók megteremtik annak a lehetőségét, hogy egy-egy jelölttel a kampánycsapat is mozogjon tovább: a helyi szervezet megléte természetesen jelent némi előnyt, de egy jól szervezett, kisebb létszámú aktivistacsoport ezt tudja kompenzálni.
| ||
„Az előválasztás túl drága, milliárdos nagyságrendű kiadást jelent”
Mivel az előválasztás költségeit elsősorban a szervező pártoknak kell fedezniük, így ennek nagyságrendje valóban lényegi kérdés. A sok száz milliót, sőt milliárdot meghaladó becslések ugyanakkor túlzóak. A koncepció szerint az előválasztáson személyesen, az adott megye nagyobb városaiban lehetne szavazni: jelöltvitával egybekötött rendezvény lenne a megyeszékhelyen, valamint a választókerületi központokban, emellett pedig kísérőrendezvényeken lehetne szavazni a megye nagyobb településein. A települések végleges kiválasztása a szervezők feladata, de a koncepció alapján praktikusan a tízezer főnél nagyobb települések jönnek szóba: ha ezekhez hozzávesszük a megyei jogú városokat, illetve Budapest esetén kerületenként egy szavazókörrel számolunk, úgy a teljes előválasztás összesen mintegy 180 szavazókörben zajlik.
Ha az állami szervezésű választás költségeiből indulunk ki, úgy – a kampányköltéseket is figyelembe véve – sokkal inkább néhány százmilliós összegről beszélhetünk. Ezen ráadásul némiképp könnyít a 200 forintos hozzájárulás – százezer résztvevő esetén húszmillió forint. Ez a legfeljebb százmilliós költségvetés elsőre talán soknak tűnhet, de ha az ellenzék nem képes előteremteni az előválasztás költségeit, úgy félő, hogy az országgyűlési kampányra sem lesz elegendő forrása.
