Milosevics után Orbánt döntené meg az Otpor?

  • Mikecz Dániel
  • 2017.09.08 15:09

Liberális szemmel – Republikon

Társadalmi támogatás, felhajtóerő nélkül a kreatív, látványos akciók a választók többségének belpesti hacacárénak, köztéri jófejkedésnek tűnnek.

A választási rendszer reformját megcélzó Közös Ország Mozgalom szervezésében mutatta be könyvét Szrgya Popovics (Útmutató a forradalomhoz, Budapest: Göncöl Kiadó), az erőszakmentes ellenállási formákat népszerűsítő CANVAS (Centre for Applied Nonviolent Action and Strategies) vezetője. Popovics az 1990-es évek végén a szerb egyetemisták, fiatalok által alapított, Milosevics-ellenes Otpor! mozgalomban tűnt fel. A CANVAS elsősorban képzéseket tart világszerte a demokratikus változásokért küzdő aktivistáknak Ukrajnától Egyiptomig. Hasonló tevékenységet végez az ICNC (International Center on Nonviolent Conflict), amelynek két képviselője nemrégiben Magyarországon járt és egy vitaesten vettek részt a Párbeszéd pártalapítványának szervezésében. Az Otpor! szerepe Milosevics megbuktatásában, valamint a Popovics által megfogalmazott erőszakmentes formák és stratégiák hivatkozási alapot jelentettek az utóbbi években a ligetvédő és a CEU mellett tüntető aktivistáknak is.

false

Valószínűleg Rogán Antal is részben a fenti szervezetekre gondolt, amikor külföldről támogatott aktivista kiképzőtáborokról beszélt idén többször is idén. Nyilvánvalóan az akkori szerb ellenzékkel jó kapcsolatot ápoló első Orbán-kormány tagjai is tudtak arról, hogy az Otpor! aktivistáit az amerikai republikánus International Republican Institute támogatásával a szintén amerikai Albert Einstein Institution szakértője ismertette meg az erőszakmentes ellenállás technikáival 2000 tavaszán Budapesten. Milosevics bukása példaértékű lett, a demokráciaexport legjobb gyakorlatának számított, az Otpor! által továbbfejlesztett módszereket más országokban is kipróbálták, támogatták az ún. színes forradalmak során a posztszovjet térségben és Észak-Afrikában is. Maga Popovics is szinte celeb státuszra tett szert az arab tavasz után. Hírnevén azonban folt esett, amikor kiszivárogtatott adatokból kiderült, hogy aktívan együttműködött az amerikai Stratfor magánhírszerző céggel. Az erőszakos zavargásokról szóló fideszes nyilatkozatok mögött tehát az a meggyőződés is állhat, hogy a színes forradalmak során kipróbált Otpor! receptet kívánják alkalmazni magyar aktivisták.

Szrgya Popovics könyve előszavában úgy mutatkozik be, mint aki pályáját „egy belgrádi banda flegma basszusgitárosaként" kezdte, aztán az Otpor! egyik vezetője lett. Ahogyan ő fogalmaz, „ez az erőszakmentes mozgalom buktatta meg Szlobodan Milosevics szerb diktárort". A gitározásra való utalás már sejteti, hogy a '90-es évek magyar gonzó újságírásának stílusában folytatódik a könyv. Az underground kultúrához való kapcsolat bizonygatása csupán zavaró, azonban az a kijelentés, hogy az Otpor! buktatta meg Milosevicset, kifejezetten megtévesztő. Az Otpor! szervezte tüntetések és a hatalmat kigúnyoló, szatirikus akciók bizonyosan lényegesek voltak, de korántsem csak ezeknek tudható be Milosevics bukása. Az ún. buldózerforradalom kitörésében fontos szerepet játszottak olyan tényezők, mint az ellenzék egyesülése, a vidéki önkormányzatokban a rendszer térvesztése, a kormánypártok közötti feszültségek és a hatóságok erőszakos reakciója a tüntetésekre. Milosevics bukása végső soron a választásokon dőlt el. Popovics azonban könyvében más ellenállási mozgalmaknál sem ejt szót a hagyományos politikai intézmények, így a pártok szerepéről. Jobbára úgy tűnnek fel, mint idejétmúlt szervezetek, amelyek nem értik, hogyan lehet „tejberizs, Lego figurák és már erőszakmentes eszközök segítségével közösségeket mozgósítani". Az ellenszenv és idegenkedés a demokratikus megmérettetéstől annyiban érthető, hogy a később párttá alakult Otpor! a 2003-as választásokon kínos 1,6 százalékos eredményt ért el annak ellenére, hogy külföldi szervezetek 2,1 millió eurót adományoztak http://www.blic.rs/vesti/politika/fali-milion-evra/sbdwn7r a törpepártnak.

Maga az erőszakmentes ellenállás egy ismert, bejáratott koncepció magyar aktivista körökben is. A Város Mindenkié aktivistájaként is ismert Misetics Bálint tavaly szerkesztett a témában egy hiánypótló szöveggyűjteményt (Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás, Budapest, Napvilág). A kötet célja a szerkesztő megfogalmazása szerint az volt, hogy inspirációt, ötleteket, használható módszereket kínáljon azoknak, akik úgy érzik, hogy nem tudnak hangot adni elégedetlenségüknek. Szrgya Popovics is hasonló céllal írta meg könyvét, hiszen címének megfelelően végigvezeti az olvasót azokon a stációkon, erőszakmentes formákon, amelyek segítségével diktátorok buktathatóak meg vagy „megszüntethetőek a jogtalanságok". Nem világos azonban, hogy az egyes módszerek időtől, helytől függetlenül alkalmazhatóak-e és egyáltalán milyen célok elérésére alkalmasak. Bármennyire is bizsergeti egyes ellenzéki csoportokat, a NER-t nem érdemes összehasonlítani a háborús bűnös Milosevics rezsimével. Azt is érdemes felmérni, hogy a kreatív, kultúrheccre alapozott tiltakozó akcióknak és egyéb köztéri jófejkedéseknek mekkora hatásuk lehet a sokat látott Budapesten.

A fentiek tekintetében kérdés, hogy a hazai mozgalmárok számára miért fontos hivatkozási pont az Otpor! és Szrgya Popovics könyve. Fontos és nem elhallgatható tény, hogy az Otpor! tevékenysége hozzájárult Milosevics bukásához, így sikerrel kecsegtet az erőszakmentes ellenállás. Társadalmi támogatás, felhajtóerő nélkül azonban a kreatív, látványos akciók a választók többségének belpesti hacacárénak tűnnek. Ezek ismeretében felmerül az is, hogy az önmagát középpontba helyező politikai aktivizmus célja a választási megmérettetés, a pártalapítás kockázatainak elkerülése, az aktivista identitás és szerep fenntartása. Az azonban erősen kétséges, hogy a derék állampolgárok mozgósíthatóak az egyes mozgalmárok státuszvadászatának érdekében.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?