A rövid válasz, hogy nem. A lengyel pártrendszer csak felületesen emlékeztet a magyarra: a lengyel Polgári Platform nem azonos a Fidesszel, a Jog és Igazságosság pedig nem a Jobbik. Az eddig kormányzó platform klasszikus konzervatív jobboldali párt; jobban emlékeztet a CDU-ra, mint a magyar Fideszre. Gazdaságpolitikája hagyományosan szabadpiaci, még ha az utóbbi években igyekezett is vegyíteni ezt etatista elemekkel, gazdasági álláspontja az egykori SZDSZ-szel inkább rokonította volna, mint a Fidesszel. Ezenkívül a PO hagyományosan antipopulista, erősen EU-párti és oroszellenes. A kulturális kérdésekben pedig a PO mindig megosztott volt: helyet kaptak benne városi liberálisok és vidéki konzervatívok. Vagyis egy sokkal centristább, Európa-barátabb politikai szervezet, mint a Fidesz.
| ||
Nem véletlen, hogy a hazai jobboldal véleményformálói alig leplezik lelkesedésüket, hogy nem a névleges szövetséges, az Európai Néppártban politizáló Polgári Platform, hanem Kaczyński alakulata győzedelmeskedett. Valójában ugyanis a Fidesz – ha a pártrendszerbeli helyét illetően nem is – programját tekintve sokkal inkább hasonlít a Jog és Igazságosság mozgalomhoz. A PiS konzervatívabb és nacionalistább, mint a PO, ugyanakkor gazdaságpolitikája sok baloldali elemet is tartalmaz – éppen úgy, mint a Fidesz esetén. Orbán Viktor már évekkel ezelőtt felfedezte, hogy a politikai siker kulcsa lehet a népszerű, baloldali gazdasági ígéretek – mint például rezsicsökkentés – kombinálása a konzervatív nacionalizmussal és rendpártisággal; úgy tűnik, a következő években Lengyelországban is ez várható.
Vagyis a lengyel analógia azért félrevezető, mert ugyan nálunk is található két jobboldali párt, ám a lengyel Jog és Igazságosság által elfoglalt helyet a Fidesz blokkolja; nálunk a Fidesztől jobbra eleve kevesebb, balra több hely van mind a választói piacon, mind a szavazói gondolkodásba. A lengyel PO pártrendszerbeli helye alapján olyan, mintha a magyar politika balközép-liberális oldalától a jobbközépig lenne egy párt; beleférne Áder János, de Bajnai Gordon is – és aligha férne bele Bayer Zsolt. A Jog és Igazságosság olyan, mintha tömörítené a Fidesz jobbszárnyát és a Jobbik mérsékeltebb oldalát.
Pontosan azért, mert a lengyel pártrendszerben a PO foglalta el a politikai centrum egy részét, tőle balra eleve kevesebb választó helyezkedett el. A lengyel liberálisok többsége a PO-t támogatta; sokatmondó, hogy amikor a lengyel parlament a melegek jogkiterjesztéséről szavazott, a kezdeményező a PO miniszterelnöke, Donald Tusk volt. A fővárosi értelmiség és a hagyományos véleményformálók éppen úgy a PO-t támogatták, mint a fiatal vállalkozók. Nálunk ebben a közegben a Fidesz rendre országos átlaga alatt teljesít. Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy a lengyel társadalom sok tekintetben konzervatívabb, mint a magyar – gyengébbek a baloldali, de sokkal erősebbek a vallásos hagyományok.
| ||
A hazai baloldal azonban hibázna, ha hátradőlne, és azt gondolná, a fenti elemek garantálják, hogy nálunk ne ismétlődhessen meg a lengyel példa. Egyrészt, mert ennek egyik oka éppen Orbán ereje; az, hogy blokkolja azt a teret, ahonnan őt jobboldalról lehetne támadni. Vona Gábor nehezen vádolhatja szabadpiac-pártisággal vagy a „néptől való eltávolodással” Orbánt – mint tette a PiS a lengyel PO-val –, mert Orbán eszköztárában maga is épít a populizmusra. Másrészt, mert a baloldal lengyelországi kudarca sok olyan elemet tartalmaz, amit Magyarországon is látunk: a mesterkélt és erőltetett szövetségkötéseket, a megújulás képtelenségét, és a valódi szembenézés helyett a felszíni változások erőltetését. Lehet, hogy a varsói példa egy az egyben nem ismétlődhet meg, de ez nem jelenti azt, hogy a Jobbik ne tudna – más stratégiával – érdemibb kihívóvá válni a következő években, mint a hazai baloldal.
Az alapvetően belpolitikai kérdéseken eldőlő választásokból nemzetközi trendeket levonni mindig félrevezető. Lehet, hogy jobban figyeljük a lengyel voksolást, mint más országokét, de ez nem azt jelenti, hogy közvetlen hatása jobban lenne, mint az angol, az osztrák vagy éppen a minapi kanadai választásoknak.
Amit azonban érdemes levonni követeztetésként: a politikai győzelemhez az adott országban életképes választási koalíció és ennek megfelelő program kombinációja szükséges. Lengyelországban a PO a piacpárti városi értelmiség és a modernizációs középosztály egyesítésével nyert korábban – nálunk Orbán a városi középosztály és a vidéki konzervatív szavazók kombinációjára építi politikáját. Ha a hazai baloldal versenyképes akar lenni a Fidesszel és a Jobbikkal, érdemes kitalálnia: pontosan milyen társadalmi csoportok segítségével tud győzelmi koalíciót összeállítani.
A lengyel választási példa azt is mutatja, hogy a hazai közéletben egységesnek tekintett baloldali-liberális tábor valójában mennyire más. Miközben ugyanis baloldali szemmel kudarc, liberális megközelítésben legalábbis részben siker a lengyel választás. A Ryszard Petru – a Világbank közgazdásza – által vezetett „Nowoczesna” („Modern”) mozgalom ugyanis ott lesz a lengyel parlamentben; több mint egy évtized után újra lesz liberális párt Lengyelországon – mutatva, hogy a jobboldali populista fordulat ellenzői is igénylik és kikényszerítik a politikai képviseletet.
