A Wall of Honor (dicsőségfal oklevelekkel, diplomákkal, plakettekkel) mellett létezik az önfényezés egy másik fajtája is: ezt az érzést táplálják a Who is Who (WiW)-kiadványok. Vannak celebhatározók, voltak színészlexikonok, állandóan publikálnak ilyen-olyan "100 legfontosabb" (leggazdagabb, legbefolyásosabb stb.) listákat, a több országban jelen levő WiW azonban a lehető legszélesebb merítést próbálja adni.
A terjedelmes kiadvány alapján azt hihetnénk, hogy Magyarország politikai, gazdasági és kulturális establishmentje számban, tehetségben és potenciálban az Egyesült Államok krémjével vetekedhet. Az összképet persze árnyalja, hogy az elitbibliába kis túlzással bárki belekerülhet. Saját példám is ezt mutatja: nem jelentkeztem, maguktól kerestek meg, csodálkoztam is, hogy az én ún. munkásságommal ennyit letettem volna már az asztalra. A diszpécser azt mondta, ajánlás alapján dolgoznak, vagy "ágazatspecifikus médiafigyeléssel" (a dőlt betűs idézetek a WiW honlapjáról származnak).
A hírnév kapujában
A kétségkívül hízelgő telefonos bejelentkezés és időpont-egyeztetés után e-mailen is megerősítést kaptam, hogy négyszemközti interjú készül velem az életrajzi enciklopédiához, amely "a gazdasági, kulturális, tudományos és művészeti élet, valamint a sport jeles képviselőit" öleli fel. A személyes beszélgetés azért lényeges, mert - bár ezt elfelejti mondani a diszpécser - a bűncselekménynek minősülő adathalászat egyik kurrens formája a Who's Who scam, amikor e-mailen vagy telefonon adatokat kérnek egy pszeudo Ki kicsoda? lexikonhoz, kicsalva például akár a hitelkártyaszámát is.
Itt szó nincs erről: a WiW kiadója legális üzleti modellt követ, a meginterjúvolt adatszolgáltatónak közvetlenül ajánlják fel a kiadvány megvásárlását. Az Ausztriából, Ralph Hübner ötletére indult WiW-et a Verlag für Personenenzyklopädien AG adja ki 1976 óta tizenegy országban. Hazai pályán, Svájcban azért nem jelenik meg már, mert a készítők szerint bajos lenne a háromnyelvű területen ilyen átfogó adattárat ösz-szehozni. Magyarországon egy évtizede vannak jelen, most a 10. évfolyam kötetét tervezik megjelentetni újonnan regisztrált "vezető személyiségek biográfiafelvételével" és frissített régiekkel.
Ralph Hübner nagy húzása az volt, amikor a 90-es években felismerte, hogy a mennyiség a lényeg: a csak a felső tízezerről szóló kézikönyv elavult, helyette olyan vaskos kiadvány kell, amely "a lehető legtöbb kortárs egyéniséget tartalmazza a közélet minden területéről". Ha minél több a fizetőképes, magát eredményesnek definiáló ügyfél, az csak jót tesz az üzletmenetnek. Főleg, ha mindenki hoz még egy embert. Immár elégséges az is, ha valaki regionális szinten (és nem feltétlenül nemzetközi vagy országos viszonylatban) produkált valamit. A kötetbe egyaránt belefér a fogszakorvos, az innovációs cég ügyvezetője, az okleveles gépész, a táncos-komikus és az akadémikus is.
Az egyórás mélyinterjúra érdeklődő, udvarias és (a neten elérhető források alapján) felkészült hölgy érkezett. Tájékoztatása szerint közel tucatnyian töltik fel és szerkesztik a kiadványt egy nemzetközi protokoll szerint (a honlapon 150 szerkesztőről írnak). Nagy részletességgel kérdeznek: gyerekek neve és születési éve, szülők, felmenők neve, foglalkozásuk, híres cselekedeteik. Akad, aki megemlíti, hogy egyik dédszülőjének a második férje a Tisza szabályozásánál mérnökösködött - közölte a szerkesztő. Hát, ha ez kell: nagyapám kőfaragóként tizedmagával a Parlament kupoláján is dolgozott. (Van cifrább is: különleges teljesítmények, cégérdekeltségek és részesedések.)
Minderre azért van szükség, mert a kiadó szerint a WiW egyben kutatási forrás is az első kézből származó információk miatt. Igaz, e forrást is kutatni kell: néhány megyei könyvtár köteles példányait leszámítva ezek az éves kiadványok nem hozzáférhetők, legfeljebb követségeken, nagyobb hivatalokban - vagy a szócikkek szereplőinek házi könyvespolcain. 'k ugyanis meg tudják rendelni a kiadványt, amire a honlapon nincs lehetőség. Legfeljebb e-mailt írhat a kiadónak az, aki nagyon vágyik egy enciklopédiára.
A belső kör vásárlóerejére szorítkozó üzletpolitika sikeres. Az évről évre bővülő, a kiváltságosság és a büszkeség érzetére építő klub új ismeretségeket, lehetőségeket ígér; és persze a pénztárca is könnyebben nyílik, ha önmagunk piedesztálra emeléséről van szó. Az eredmény ráadásul "dekoratív": miénk lehet a könyv és/vagy a benne szereplést igazoló oklevél (72 euró), "hiszen az Ön érdemei túl értékesek ahhoz, hogy elismerés nélkül maradjanak (...) mutassa meg egész környezetének, hogy Ön is bekerült a Who is Who-ba!".
Az adatfelvétel amúgy korrektnek és normálisnak tűnt; akkor bizonytalanodtam csak el, amikor 99 eurót kértek, hogy a portrémmal jelenjen meg a rólam szóló szócikk. Nem muszáj, de jobban fest fotóval, és azért "díjköteles, mert ez egy bizonyosfajta reklám", avagy a szócikkhez hozzáadott érték. A hölgy ezután kedvesen arra kapacitált, hogy rendeljem elő nagy kedvezménnyel a 2012-es kiadványt. Ha a klasszikus változatot kérem (királykék, fűzött bőrkötéses keményborító, aranymetszéses, névre szóló gravírozással, dombornyomású pecséttel, aranyozott lapélekkel felvértezve, hogy visszaverje a napot, és ne sárguljanak meg az oldalak), az csupán 555 euró. Közel 150 ezer forint egyetlen - igaz, vastag - könyvért. A gyengébb paraméterekkel rendelkező vászonkötéses könyv 389 euró lett volna; a lesajnáló hangon ismertetett fapados verzió, a paperback-WiW pedig 199. Még meggondolom - mondtam csípőből. A kiadvány devalválódását jelzi mellesleg, hogy antikváriumból egy 2005-öset már 2400 forintért megvehetünk. A szemrehányó pillantásra, miszerint nem töltöm ki azonnal a megrendelőlapot, hozzátettem: megkérdezem a nagymamámat, melyik kiállítású változatot szeretné karácsonyra. Ezek után már csak az volt hátra, hogy megadjak tetszőleges számú nevet és telefonszámot ajánlásként. Két barátomat is feldobtam kajánul. Biztos örülnek, hogy híresek lesznek.
A hiúság vására
Híresek lesznek? Tényleg mindenki érdemeire való tekintettel kerül bele a WiW-be? A dolog ugyan önkéntes alapon működik (ajánlják vagy rátalálnak az emberre), de mennyire biztosak a szerkesztők abban, hogy a saját szakterületén az ajánlott ember tényleg számít-e? De hogy mégsem egy eszterláncjellegű kiadvány legyen, arról a WiW szerkesztői gondoskodnak. Ha "nem sikerül időpontot egyeztetnünk egy nemzetközi jelentőségű személyiséggel, akkor az adott személyiség életrajzát dokumentációs kötelezettségünk alapján általánosan hozzáférhető forrásokból állítjuk össze. Az ügyfelek ezeket az életrajzokat a korrektúraívek kiküldését követően autorizálhatják." Ezzel ők is - a kiadó szóhasználata szerint - tagok lesznek. A szócikkek szereplői minden évben aktualizálhatják saját CV-jüket. Aki "hoszszabb időn keresztül" (nem tudni, az mennyi) elmulasztja a frissítést, nem reagál, annak a szócikkét kiveszik a könyvből, a neve viszont bennmarad. Merthogy "a Who is Who-tagság alapvetően egy egész életre szól".
Az online ügyféltérben továbbra is elérhetők lesznek a kivett adatok. Az interjú után minden kliens személyre szabott kódot kap, s ha belép a WiW-es adattárba, akkor a kiadó szerint "olyan információk birtokába juthat, amelyek Önt mind anyagi, mind szociális téren előnyhöz segíthetik". A honlap főoldalán Martinek János, Kondor Katalin, Jeszenszky Géza, Bálint gazda, Moór Marianna bizonygatja, hogy a WiW-ben szereplés és annak kapcsolati tőkéje kincset ér. A végső szó Rába Tímea költő-szépségkirálynőé. (Vajon őt Tóbiás József honatya-férj ajánlotta?) A kapcsolatrendszerek építgetése mellett ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a virtuális ügyféltérben már nincs jótállás az információk helyességére. A delete gomb csak akkor aktivizálódik, ha a kliens "bármiféle botrányos magatartást követ el", ami miatt a WiW kizárja.
A Hübners Who is Who nem más, mint üzletelés az emberek hiúságával? - ezt nem én kérdezem, hanem a kiadó honlapja a Sajtó - Gyakran ismételt kérdések menüpontban. A bizonyítványmagyarázás szerint "azok szemében, akik álszerénységük mögé bújnak, a Hübners Who is Who úgy tűnhet, mint aki kihasználja az emberek hiúságát. Azok számára azonban, akik kiállnak a saját eredményeik mellett, tudatában vannak saját képességeiknek, és felvállalják teljesítményüket, a Hübners Who is Who biztosítja a megérdemelt sikert és elismerést." A védekezésbe ojtott szájbarágóban mindenre hosszasan kitérnek, csak egy helyen adnak lakonikus magyarázatot (Miből él a kiadó?): "Minden más kiadóhoz hasonlóan a Hübners Who is Who is a könyveinek az eladásából tartja fenn magát." A szűkszavú mondat furcsa annak fényében, hogy a kiadó külön webshopot üzemeltet (www.whoiswho-shop.ch) exkluzívnak mondott tárgyakkal és szolgáltatásokkal (lásd Kosárba! című keretes írásunkat).
A kiadvány tehát egy széles merítésű, főleg személyes közlések alapján összeállított kortárs személyi enciklopédia. Tény, hogy egy kurrens állapotokat rögzítő, az utókor számára hasznosítható lenyomatról van szó. Tény, hogy a kiadó jelzi: a presztízsükre tekintettel a bekerülés nem vásárolható meg pénzért, az életrajzok felvételéért és közléséért nem kér és nem is fogad el semmit (az "alapvetően ingyenes" kitételt használják). Tény, hogy a tagok nem kötelesek megrendelni a művet, de lehetőségük van rá, s hogy igényük is legyen, arról a kiadó gondoskodik. Tény, hogy a szereplés önkéntes, és a kiadó nem alkalmaz agresszív rábeszélős üzletpolitikát. Tény, hogy ez egy olyan magyar VIP-lexikon, ami könyvesboltban nem kapható, tehát csak részlegesen publikus. (Nehéz elképzelni, hogy akadna valaki, aki egy könyvesboltban ennyi pénzt adna egy könyvért.) A struktúra egyfajta szoftos multi-level marketinget idéz: ajánlások rendszeréből felépülő, saját relatív dicsfényében fürdőző vásárlói hálózatot.
Az emberek végül is önmagukat vásárolják meg a kiadványon, oklevélen, járulékos termékeken keresztül. Pontosabban egy életérzést, egy illúziót, amivel középszerű alakokból valakik, a szokványos, átlagos pályákból "életművek" lehetnek (hiszen egy kalap alá kerülnek a valóban kiemelkedő teljesítményű emberekkel). Vagyis mégiscsak valamiféle hiúságok vásáráról van szó, hiszen a könyvbeli személyek "elért teljesítményeinek nyilvánosságra hozatala megőrzi azokat a feledésbe merüléstől, és egyben példaképül szolgál mások számára". Ugyan kinek nem imponál ez? Nemcsak a körítés, de a kiadvány mérete is a meggyőzést szolgálja, a személyes interjún a kezünkbe is adják, hogy elbűvöljön minket. Én mindenesetre a klubtagság tekintetében inkább Woody Allent követem.
Kosárba!
"Társadalmi felelősségünknek oly módon kívánunk eleget tenni, hogy valamennyi országban, ahol kiadónk tevékenykedik, törekszünk a gazdasági, szellemi és szociális értékek képviselésére és közvetítésére" - olvasható a kiadó honlapján. Ennek jegyében a WiW-shopban alig 90 eurós reklámáron skót nemesi titulust, alaszkai aranyásási jogot vagy éppen 50 darab, egy-egy négyzetcolos amerikai területet lehet venni a Címek & Földbirtokok menüpont alatt. Vagy akár egyszerre mindhármat. Ha az imént a hiúsággal való üzletelésről beszéltünk, akkor most a hülyeséggel való üzleteléssel állunk szemben.
Vehetünk többek között a Panama Turtle Foundation (!) által kiállított teknős-örökbefogadási bizonyítványt (100 euró), amely azt ígéri, hogy "20 év múlva az Ön által szponzorált teknősök visszatérnek majd arra helyre, ahol születtek, és lerakják a saját tojásaikat". 54 euróért pálmafa-nevelőszülők is lehetünk John Wayne egykori - Hübnersék mai privát - szigetén. A Panama Citytől 40 kilométerre található Taborcillón a WiW-tagok a sziget tulajdonostársaságának részvényesei vagy nyaralóvendégei lehetnek vakációjukon. Három méretben, 280 és 411 euró között küldött fénykép alapján olajportrét is készíttethetünk magunkról, amit a Hübners művészei "kiváló minőségben festenek meg, ezáltal elkerülhető a fárasztó és időrabló modellt ülés". Mutassa ki hovatartozását! - biztatják a webshop látogatóit WiW-mandzsettagombok, kofferbiléták vagy női selyemkendő vásárlására. Nem hiába hangsúlyozzák mindenhol a WiW-honlapon, hogy a tagok nem akárkik, hanem "személyiségek". Ahogyan a hírrovatban a tudtunkra adják: nemrég került sor "a délstájer borvidéken egy Who is Who-találkozóra, amelyen cseh, szlovák, magyar és osztrák személyiségek" találkoztak.
