Lengyel Gábor hannoveri rabbi portréja

„Ezen a napon beszédet mondani nem a mi dolgunk”

Riport

Nyolcvanéves volt Lengyel Gábor, amikor levelet kapott. A feladó, a számára ismeretlen Alfred Hausmann nyugdíjas tanár, helytörténész Augsburgból írt. Azért küldte a levelet, mert öt eltűnt zsidó nő nyomára bukkant. Egyikük, úgy hiszi, Gábor édesanyja.

Lengyel Mártonné született Stern Janka, Verbón látta meg a napvilágot 1907. május 23-án. Férjezett, kétgyermekes anya volt, amikor 1944-ben Budapestről Ravensbrückbe deportálták. Két fia, Gabi és Gyuri, akkor három-, illetve hétéves volt, ők többé nem látták édesanyjukat – aki egyike volt azoknak az áldozatoknak, akikről évtizedekig nem sikerült megtudni, hol és hogyan haltak meg.

Úton az ismeretlenbe

Rátekinteni, visszanézni a történtekre merőben más az események résztvevőjeként; gyakori közös vonásuk a túlélőknek, hogy az elveszett emlékképeket csak jóval később, sok évtized elteltével rakják össze, ha egyáltalán megteszik. Gábor még Magyarországon töltött gyermek- és fiatal éveit is ködfoltok homályosítják; van, amire fény derült, van, amit talán az unokák kutatnak majd ki, és akad, amikor a sors ad körvonalat az elmosódott részleteknek. Hogy miként élték túl testvérével az üldöztetés éveit, nem tudja pontosan. Nem csak az édesanyát kellett nélkülözniük, hiszen az édesapát, Lengyel Mártont, a Pesti Izraelita Hitközség főkönyvelőjét is elvitték. S bár neki sikerült megszökni és túlélni a holokausztot, a részletek elmesélésére, visszaidézésére, ha lett volna is később szándék, idő kevés adatott: 1956-ban, súlyos betegségben halt meg és hagyta húgára, Fridára a két fiút. Ismerősöktől, rokonoktól annyit mégis meg lehetett tudni, hogy a túlélő gyerekeket 1944/45-ben különböző helyeken – védett házakban – bújtatták, majd a gettóba kerültek. A háború után egy ideig gyermekotthonban helyezték el őket, majd apjuk visszatérte után – az otthonukat mások vették birtokba – a Frici néninek becézett húg kis lakásában élt a család. A zsidó elemi után Gábor a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja lett. A nyarak szép emlékek, a hitközség balatonfüredi nyaralójában, a velük üdülő nagynevű, bölcs rabbik társaságának képei, lenyomatai végigkísérték az életét. Bar micvóját tizenhárom évesen a Vasvári Pál utcai zsinagógában ünnepelte.

Tizenöt éves volt a fiú, amikor az apja meghalt, és a történelem további súlyt adott ennek az évnek. 1956. október 23-án ott állt a Parlament előtti téren ő is, részese volt az eseményeknek. Nagynénjük, bizonytalannak ítélve a helyzetet, úgy határozott, unokaöccseit emigrálásra biztatja; decemberben hétfős zsidó csoport indult útnak nyugatra a jobb sors reményében.

Miután megléptek – Gábor így emlegeti –, Bécsben Eisenberg főrabbi segítette a következő lépésekben. Bátyjával hamar különváltak; míg Gyuri egyetemistaként Párizst választotta, Gábor egy vasárnap útra kelt Haifába. Mezőgazdasági ismereteket, földművelést, állattartást tanult, s közben barátokat, segítőket is talált. Később egy jeruzsálemi szakmunkásképzőben finommechanikát tanult, ösztöndíjas lett, majd katonaként tiszti karriert kínáltak neki. Más tervei voltak: Tel-Avivba költözött, s leérettségizett. Válaszút elé érkezett, és ő a külföldi továbbtanulást választotta, Németországban kapott ösztöndíjat. A braunschweigi műegyetemen kezdte meg tanulmányait, s bár nyelvismeret nélkül, teljesen idegen környezetben kellett boldogulnia, a nulláról felépíteni ismét mindent, a kitartás meghozta gyümölcsét. Lengyel Gábor 1972-ben műszaki mérnök-szervező diplomát szerzett, megnősült, Hannoverbe költöztek. A fiatal, immár kétgyermekes apa az iparban, tanácsadóként helyezkedett el, és aktív szerepet vállalt a helyi zsidó közösség életében; nemsokára annak elnökévé is megválasztották.

Amit talán senki – ő maga sem – gondolt volna: a budapesti zsidó fiú, akinek az édesanyját Németországban ölték meg, abban az országban kezdte élni sikeres, tevékeny életét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.