Sajátos kapcsolatot ápol a pécsi fideszes városvezetés saját cégeivel, amelyek közül immár a másodikat próbálja bedönteni szűk hét év leforgása alatt. Ám míg a 2009-es elhíresült „vízmű einstand”, azaz a francia kisebbségi tulajdonostárs unortodox eszközökkel való kiakolbólítása országos mintává vált (lásd: De mit adtak nekünk a franciák?, Magyar Narancs, 2009. november 12. és Szabadságharc Fidesz-módra, 2010. október 7.), addig a Zsolnay-gyár elfoglalásából jelen állás szerint nem lesz tananyag. Lapzártánk idején az összmérleg egy félig megbénult gyár, 120 senki földjére került volt zsolnays dolgozó, és a tulajdonosi jogaitól időlegesen megfosztott pécsi önkormányzat.
Senkinek sem kell
Az annak idején világhírű ipari innovációiról elhíresült, máig a polgárosodás egyik magyarországi szimbólumaként számon tartott Zsolnay-gyár egy évszázada bukdácsol válságból válságba – igaz, erről legkevésbé talán a gyár mindenkori vezetése tehetett. A 19–20. század fordulójának aranykorát az első világháború, Trianon, majd a gazdasági világválság követte, a II. világháború utáni államosítást követően pedig több évtizedre megszűnt a gyár önállósága.
| ||
A rendszerváltás után a gyár a privatizációra váró nagyvállalatok purgatóriumába került, majd 2005-ben a Toller László vezette pécsi önkormányzat szerezte meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t az állami vagyonkezelőtől – a város ezzel a cég 1,5 milliárdos adósságállományát is megörökölte. Az akkori szocialista városvezetésnek a Zsolnay-gyárral túl sok terve nem volt, annak területével annál inkább. A rozsdaövezetté lerohadt gyártelepből az Európa Kulturális Fővárosa pályázat készítői olyan komplexumot álmodtak, amely egyszerre a gyár aranykorának mementója és újdonsült kulturális tér. A Zsolnay 860 milliót kapott az általa már jó ideje nem használt gyártelepért, és saját emlékművének építése is több évre elegendő munkával látta el. 2008-ban az is fölmerült, hogy a gyár az IKEA kiemelt beszállítójává válhat, ám a gazdasági világválság meghiúsította a tervet.
A Zsolnay Zrt. kisebbségi tulajdonrésze először 2008 végén került eladósorba, ám 2009 elején a lehető legrosszabb időpontban zárult le az értékesítési folyamat, hiszen a kormányválság mellett Pécsett is hatalmi vákuum keletkezett Tasnádi Péter (MSZP) polgármester halála miatt. A tulajdonrészért két pályázó, a nagy Zsolnay-porcelán-gyűjtő hírében álló Matyi Dezső könyves nagyvállalkozó és a pályázat előtt alakított Teclima Kft. vetélkedett; az offshore cég hátterében ugyanaz a kör állt, amely nem sokkal korábban megszerezte a pécsi tömegközlekedési cég kisebbségi tulajdonrészét és menedzsmentjogait, majd tovább is passzolta a cég buszparkját egy saját érdekeltségében álló cégnek. Végül mind az első helyre kihozott Matyi, mind a Teclima Kft. visszalépett a szerződéskötés előtt: a reménybeli Zsolnay-tulajdonosokat valószínűleg a gőzerővel zajló polgármesteri kampány és az annak nyomán várható átrendeződés riasztotta vissza.
A gyár helyzetének rendezése a Páva Zsolt vezetésével felálló fideszes testületre maradt; ez szintén részleges privatizációt jelentett, csak más kötődésű befektetők számára. Az első szerencsés az ingatlanbizniszben utazó Jászai Gellért érdekeltségében álló SCD Group által birtokolt M-B Kft. lett (Jászai szövevényes üzleti kapcsolatairól lásd: Felújítás, közbe’ szerzés, Magyar Narancs, 2012. február 23.). Az üstökösszerűen felemelkedő SCD Group azonban alig fél éven belül a Közgép Zrt.-nek passzolta tovább az M-B. Kft.-t, és a Zsolnay a Simicska-birodalom egyik ékköve lett.
A Közgép éppúgy nem kívánt költeni a gyárra, mint elődje. Az adásvételi szerződésnek a 230 milliós vételáron felül része volt egy 500 milliós tőkeemelés, amelyre a saját tőkéjét felélő gyárnak nagy szüksége lett volna, ám ez a milliárdos uniós pályázatokat szakmányban megnyerő Közgépnek sem jött össze. Ehelyett bő egy év után egy forintért visszaadta tulajdonrészét a Pécs Holding Zrt.-nek. A döntést az is motiválhatta, hogy a Zsolnay Zrt. 2012-re nagyon rossz bőrben volt: a néhány évvel korábban a gyárterület eladása és a Pécs2010-beruházások miatt levegőhöz jutott cég kötelezettségállománya a 2010. év végi 550 millióról 2012 végére majd’ 800 millió forintra rúgott, miközben a saját tőkéje 1730 millió forintról 1229 millióra apadt. Nyilvánvaló volt, hogy az önkormányzat képtelen megállítani az összeomlást, és miután a Zsolnay Negyed elkészült, a porcelángyárhoz már nem ragaszkodott. A városvezetés a Közgép lelépése után a gyárat állami fenntartásba passzolta volna vissza, ám az Orbán-kormány nem rajongott az ötletért, és újabb befektetők sem tolongtak. Ebben a helyzetben érkezett megmentőként a szír származású magyar-svájci üzletember, Bachar Najari.
A messziről jött szír
Az 1959-es születésű, kalandos életű üzletember a középiskola végeztével elhagyta Szíriát, és egy olaszországi kitérő után 1987-ben Budapesten szerzett építészdiplomát, majd Svácjba nősült. Saját bevallása szerint a legjobbkor, hiszen bár építészekre nem volt nagy szükség, a rendszerváltás nyomán megnyílt kelet-közép-európai piacot ismerőkre viszont igen. A kilencvenes évek elején vágott bele márkás svájci órák magyarországi importjába, a céges hátteret ehhez az 1992-es alapítású Hungaro-Swiss Kft. szolgáltatja. A cég az elmúlt éveket növekvő – 2015-ben 200 millió forint feletti – bevétellel zárta, és a pár millió forintos nyereség mellett 110 millió forintra növelte a saját tőkéjét. Az órabiznisz része a Cornavin Hungary Kft., amely szintén 200 millió forint feletti bevétellel büszkélkedhetett 2015-ben.
| ||
Najari a vendéglátózásba is belevágott a 2011-ben alapított European Trade & Services Kft. révén, amely viszont csak pár évet élt, és idén februárban kényszertörlésre került. Ebben a cégben harmadik felesége, az 1984-es születésű Cséplő Petra volt az üzlettársa, aki a Zsolnayban is fontos szerephez jutott az igazgatótanács elnökeként. Sikeresebb vállalkozás volt az elsősorban háztartási elektronikus cikkek forgalmazásával foglalkozó Westprodukt Kft., amely 2011-ben 1,2 milliárdos árbevételt ért el; a jól menő üzlet akkor ért csúnya véget, amikor Najari cégtársát, Marschalek Ákost egy alkalmazottja egy eldurvult üzleti vitát követően halálra szúrta. A sokoldalú üzletembernek 2011-ben a hatóságokkal is meggyűlt a baja, miután a NAV egy razzia során kilencezer hamis márkajelzésű órát foglalt le nála, és mind őt, mind feleségét előállította. A bírósági szakaszba csak 2014-ben eljutott ügyről (a házaspárt végül 2015-ben versenytárs utánzásának bűncselekménye miatt ítélték el, és három év próbára bocsátották) állítása szerint a pécsi városvezetés nem tudott a Zsolnay értékesítése idején.
A gyár irányítását és 74,5 százalékos tulajdonrészét 2013 márciusában átvevő üzletember komoly tervekkel érkezett, nyugat-európai és közel-keleti üzleti kapcsolataira építve a porcelánexport felpörgetését ígérte, és az órabizniszbe is bevonta a Zsolnayt. Az expanzió része volt új márkaüzletek nyitása mind külföldön, mind Budapesten.
Lőtér a porcelángyárban
Az első komolyabb feszültséget a szindikátusi szerződés által elvárt 500 milliós tőkeemelés okozta. A Közgéppel ellentétben Najari nem sumákolta el a zrt. számára létfontosságú tőkeinjekciót, ám annak végrehajtására kreatív módot választott. Az 500 millióból 200 érkezett meg valódi pénz formájában, a fennmaradó rész értékében pedig ingatlanokkal gazdagodott a gyár. A hajmáskéri volt katonai ingatlan, ahol többek között egy lőtér és egy lyukas víztorony található, kevésbé használható a porcelángyártás során, és ezt először „a Zsolnay kisrészvényesei” néven elhíresült csoport kifogásolta, amely feljelentést is tett az ügyben.
Az összességében jóval kevesebb mint egyszázalékos tulajdonrészt birtokló, elsősorban a gyár régi dolgozóiból álló csoport, avagy az ő nevükben nyilatkozók komoly médiahátszelet kaptak, hiszen a magyar pletykaújságírás veretes alakja, a Kiss László nemierőszak-botrányát is megíró Mészáros Menyhárt László képviselte őket. A feljelentést azonban elutasították, és nem járt jobban a tulajdonostárs Pécs Holding Zrt. sem, amely a bíróságon támadta meg a sajátos tőkeemelést.
A gyárba apportált lyukas víztorony csak a kezdet volt: ezután a Zsolnay védjegy került Svájcba. Néhány héttel a Zsolnay tulajdonosváltása után, 2013 áprilisában jegyezték be a Swiss Art Kft.-t, az ügyvezető a Zsolnay Zrt. új igazgatósági elnöke, Cséplő Petra lett. A teljes egészében a Najari felesége által tulajdonolt cég elsődleges területe a porcelán-nagykereskedelem: több Zsolnay-márkakereskedést is üzemeltet, és 2015-ben 118 milliós árbevételt produkált. 2014 júniusában az egyik Zsolnay leszármazott, Mattyasovszky Zsolnay Viktor kiszúrta, hogy a Swiss Art birtokába került a Zsolnay-védjegy európai használata, amely révén a cég maga is gyárthat Zsolnay márkanévvel ellátott termékeket. A botrány kitörése után Najari és Cséplő Petra azzal magyarázta az ügyet, hogy a védjegyet egy konkurens vállalkozás kívánta bejegyeztetni, és ezért gyorsan kellett lépniük. Arra nem szolgáltak magyarázattal, hogy miért ilyen módon, a szindikátusi szerződést is megszegve intézték a dolgot. Végül a védjegy 2014 végére a Zsolnay Zrt. birtokába került, miután a pécsi közgyűlés határozatban szólította fel a házaspárt annak átadására.
A botrányok közepette a Zsolnay Zrt. gazdasági helyzete némileg javult: saját tőkéjét az 1,2 milliárdos mélypontról 2015 végére sikerült visszatornáznia 1,45 milliárd forintra, ami még így is jócskán elmarad a 2,1 milliárdos jegyzett tőkétől. A 2011 és 2013 között 300 millió forinttal megugró kötelezettségállomány növekedése is megállt, ami persze így is óriási, 900 millió forint körüli teher. A viszonylagos stabilitásért a gyár dolgozói fizettek meg a leginkább: közülük majdnem 100 főtől vált meg a Najari-féle menedzsment 2013 és 2015 között. Bár arra is gondolhatnánk, hogy a dolgozók sorsa miatti aggodalom indította az önkormányzatot a Zsolnay visszaszerzésére, a valóság némileg bonyolultabb.
2016 februárjában kormányhatározat született a Zsolnay Zrt. kiemelt gazdasági szervezetté minősítéséről: a szép megnevezés azoknak a csődközelben lévő cégeknek jár, amelyeket az állam meg akar menteni, vagy amelyeknek – a menedzsment kizárásával – meg akarja gyorsítani a felszámolását. Hamar kiderült, hogy a kormánydöntés hátterében Páva Zsolt polgármester állt, aki elmondása szerint a cég nehéz helyzete miatt döntött így. Najariék ezzel szemben ellenséges szándékú kivásárlásra gyanakodtak; szerintük egy kormányközeli cég már 2015 őszén ajánlatot tett a tulajdonrészükre, és ennek visszautasítása után minősítették kiemelt gazdasági szervezetté a céget.
Pancser einstand
Aztán idén májusban a West Hungária Bau Kft. (WHB Kft.) hivatalosan is bejelentkezett a pécsi önkormányzat tulajdonrészére. A WHB Kft. egyike a posztközgépes korszak kormányzati kedvenceinek: a 2011-es szerény 470 millió után a 2015-ös évet 2,2 milliárdos adózott nyereséggel zárta; a szélesebb nyilvánosság a miniszterelnöki vej által felvirágoztatott Elios Zrt. új tulajdonosaként ismerhette meg a cég nevét (az Orbán család és a WHB tulajdonosának közösködéséről lásd: A török meló , Magyar Narancs, 2016. június 2.). Arról, hogy miért lett a korábban a kutyának sem kellő gyár ennyire kapós a kormányzati kedvencek körében, keretes anyagunkban írunk bővebben. A WHB májusi felbukkanásáig azonban történt egy és más.
Április 26-án a NAV nyomozói szállták meg a Zsolnayt egy bejelentés nyomán, és költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával büntetőeljárást is indított az adóhatóság. Három nap múlva a tőkeemelés révén immár a részvények 80,5 százalékát birtokló Najari a kisebbségi tulajdonos pécsi önkormányzatnak a cégből való kizárását kezdeményezte, és ezzel hivatalossá vált a két fél totális háborúja.
A pécsi önkormányzat a Zsolnay Zrt. mihamarabbi felszámolására játszott a vízműháború veteránja, Szabó Iván ügyvéd bedobásával, és ennek fő eszköze a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által még 1999-ben, illetve 2002-ben nyújtott hitel lett. A hitelt Pécs örökölte meg a gyár visszaszerzésekor, és bár 2009 után a zrt. nem törlesztett, mindez nem zavarta a bankot akkor, amikor a cég az önkormányzat, illetve a Közgép tulajdonában volt. Najari állítása szerint az önkormányzattól ígéretet kapott, hogy megoldják a hitel kérdését, ám az MFB májusban a késedelmi kamatokkal együtt 411 millió forintosra hízott hitel felmondása mellett döntött, sőt azt azonnal értékesítette is egy szakmai befektető részére, ami, hogy, hogy nem, éppen a WHB Kft. lett. A cég nem tétlenkedett, június elején a 400 milliós követelés fejében kezdeményezte a Zsolnay Zrt. felszámolását.
Az önkormányzat segített a bajban, június elején megalapította a Ledina Kerámia Kft.-t, amely gyorsan le is igazolta a Zsolnay 120 dolgozóját. A cég élére igazi porcelánipari szakembert sikerült találni a Fidesz politikai munkatársából a városi médiacég élére avanzsált Katreiner Zoltán személyében. Az RTL Klub híradója által megszólaltatott egyik munkás szerint az átigazolás némi nyomásra történt: a műszak után a vízmű tanácstermébe szállították őket, ahol dr. Szabó Iván beszélt a lelkükre az önkormányzat jogi képviselőjeként, vázolva a Zsolnay Zrt. előtt álló sötét jövőt. Szabó vezetésével a pécsi önkormányzat 2009-ben kísértetiesen hasonló módszerrel szabadult meg a néhai Pécsi Vízmű Zrt. (PV Zrt.) francia kisebbségi tulajdonosától: az önkormányzat egyik saját cégét, a Tettye Forrásház Zrt.-t bízta meg a víziközmű-szolgáltatással, ahová némi nyomásgyakorlással átcsábította a vízmű dolgozóit is. Fontos különbség, hogy a Tettye Zrt. a korábbi szolgáltató eszközparkját is einstandolta (lásd: Utánuk az özönvíz, Magyar Narancs, 2013. május 16.), így a munka azonnal folytatódott.
Az önkormányzat jogászai azonban hibáztak: ketten úgy kaptak helyet a Ledina Kft. felügyelőbizottságában, hogy nem telt el 60 nap a Zsolnay Zrt. igazgatótanácsából való távozásuk óta. A Zsolnay Zrt. ezért összeférhetetlenségre hivatkozva megtámadta a konkurens cég bejegyzését. És maga Najari is meglepte az önkormányzatot és a WHB Kft.-t: július 21-én bejelentette ugyanis, hogy ügyvédi letétbe helyezte a követelés ellenértékét. A háborúba beleálló üzletember emellett saját zsebből rendezte a cég 91 milliós helyi adótartozását is. Sajátos módon a Zalai Törvényszék által kirendelt vagyonfelügyelő épp a fizetés miatt kezdeményezte a cég azonnali felszámolását: érvelése szerint a tulajdonos az engedélye nélkül rendezte az adósságot. Július 23-án azonban a Zalai Törvényszék arra jutott, hogy az adó befizetése a hitelezők érdekét szolgálja, és elutasította a vagyonfelügyelő kérvényét.
Úgy tűnik, hogy az önkormányzat alulbecsülte Najarit, akinek azt is sikerült elérnie, hogy a kisebbségi tulajdonos kizárásáról szóló bírósági döntésig függesszék fel a Pécs Holding részvényesi jogosítványait a Zsolnay Zrt.-ben, így Pécsnek jelen pillanatban egy nem bejegyzett fantomcége van porcelángyár helyett. A sokat látott üzletember ezzel együtt nem zárkózik el az önkormányzattal való későbbi együttműködéstől; ahogyan kérdésünkre fogalmazott, az elmúlt hónapok eseményeinek fényében törölte a lehetetlen és a kizárt szavakat a szótárából. Najari szerint Páva Zsoltot is megtévesztették az ügyben, és a polgármester „tanácsadói, mentorai rendkívüli károkat okoznak a városnak”.
A Zsolnay-háború veszteséglistáján jelen pillanatban előkelő helyen szerepel az a 120 munkás, aki az erőteljes rábeszélés hatására a nem működő Ledina Kft.-hez igazolt. Júniusi és lassan aktuálissá váló júliusi munkabérüket újabb sajátos húzásként a vízmű hitelezte meg a halva született cégnek. Érdeklődésünkre, hogy a Tettye milyen feltételekkel és pontosan mennyi kölcsönt adott a Ledinának, 15 napon belül ígért választ a cég. Najari a Narancsnak világossá tette, hogy a Zsolnay Zrt.-hez nem vezet vissza út a legtöbb távozott számára, miután új dolgozókat vettek fel. A vesztesek közé tartozik több helyről származó, de hivatalosan nem megerősített információink szerint a vízműháború hőse, Szabó Iván is, akitől a jogi fiaskók miatt elvette az önkormányzat az ügyet. Az önkormányzatnál többek között erre is rákérdeztünk, ám a folyamatban lévő NAV-vizsgálatra és a jogvitára hivatkozva mindennemű kommunikációtól elzárkóztak.
Győztes nincs, hiszen amennyiben Najarinak sikerülne megtartani a Zsolnayt, a termelés így is több hétre megszakadt, a nagy állami megrendeléseknek pedig valószínűleg búcsút mondhat. Ezzel együtt az üzletember – bevallása szerint – nem bánta meg a gyár megvételét, és a végsőkig kitart. „Sok jó üzletet kötöttem már az életemben, de a Zsolnay számomra az érték, aminek a megmentése és felvirágoztatása legfőbb célkitűzésemmé vált.” Amihez legfeljebb Pécsnek nem lesz túl sok köze a jövőben.
| A nagy pirogránitbiznisz A Zsolnay legnagyobb értéke nem a porcelángyártás, hanem Zsolnay Vilmos egyik legsikeresebb találmánya, a pirogránit. A fagy- és saválló, dekoratív épületkerámia a XIX. század végétől az egyik legnépszerűbb épületdíszítő elemnek és kandalló-alapanyagnak számított a polgárság körében, rengeteg, ma már műemléknek számító középületen található meg. Ezek rekonstrukciója mostanság került napirendre az uniós források kipörgetésére készülő kormányzat szorgalmazására, és erre alapozza Szakács László, az MSZP baranyai országgyűlési képviselője a feltételezést, hogy a „gyármentés” mögött valójában az áll, hogy baráti nagyvállalkozóknak játsszák át a gyárat még a jövedelmező állami megrendelések befutása előtt. Kérdésünkre a szocialista politikus nem tudott több részlettel szolgálni, ám felhívta a Magyar Narancs figyelmét a pécsi illetőségű kulturális államtitkár, Hoppál Péter május végi nyilatkozatára, aki a Ledina Kft. megalakítása előtt néhány nappal lengetett be több tízmilliárd forintnyi nagyságrendű, a Zsolnay-specialitás pirogránitot igénylő épületrekonstrukciós programot. |
