„Ha nem kérdezik, nem hozom szóba” - Magyar muszlimok

Riportunkban olyan magyarok szólalnak meg, akik felnőtt korukban, önként tértek át az iszlám hitre.

„A hétköznapi ügyintézések közben előfordul, hogy furcsán néznek rám, de miután meghallják, hogy folyékonyan és akcentus nélkül beszélek magyarul, általában barátságosak. Nyilván a koromnak is köszönhető, hogy kevesebb kellemetlenséggel szembesülök, mint egy fiatal muszlima, akiről azt gondolják, hogy kényszerítik” – meséli Szilvia. (A cikkben szereplők nevét megváltoztattuk – a szerk.) A középkorú nő csak a munkahelyén nem visel kendőt, és eddig megbámuláson, illetve néhány odavetett beszóláson kívül nem érte atrocitás.

A 2011-es népszámlálási adatok szerint Magyarországon 5579 muszlim él, a felük Budapesten. Mivel sokan nem vállalják nyíltan vallásukat, bizonyos becslések szerint 10, de akár 30 ezren is lehetnek. „A munkám miatt csak ritkán tudok eljárni mecsetbe, a lakhelyem közelében sincs imaház, és a munkabeosztásom sem az imaidőkhöz igazodik – sorolja Gábor, aki 2004-ben, egy jordániai utazást követően kezdett érdeklődni az iszlám iránt. – A leggyakrabban otthon szoktam elvégezni az imákat, vagy a munkahelyemen, ha éppen egyedül tudok lenni. Próbálom a napi öt imát betartani, de sokszor ez csak pótlással vagy összevonással lehetséges” – teszi hozzá. Gábort az iszlám toleranciája nyűgözte le. „Csak annyit tudtam erről a világról, ami a magyar sajtóban szerepelt, kint azonban nagyon sok pozitív meglepetés ért. Például a Nébó-hegyen egy helyi muszlim olyan büszkeséggel mesélt II. János Pálról, és kalauzolt el oda, ahol a pápa is megfordult, illetve mutatta meg azt a helyet, ahonnan Mózes az ígéret földjére pillantott, ami óriási hatással volt rám. Ezután kezdtem utánaolvasni az iszlámnak, s találtam meg a hitemet” – emlékszik vissza. Családja először nem örült annak, hogy a férfi áttért, de idővel megbékéltek. „Látták, hogy muszlimként kiegyensúlyozottabb, illetve segítőkészebb lettem, és lemondtam a káros szenvedélyekről” – mondja büszkén.

Megéri betérni

Az áttérés mindössze annyiból áll, hogy két muszlim tanú előtt kell kimondani, hogy nincs más isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája. Innentől kezdve, ha az illető istennek tetsző életet kezd élni, vagyis betartja az iszlám öt pillérét (lásd keretes írásunkat), muszlimnak számít. Újdonsült hívei szerint az iszlám azonban nem csak az egyszerű kezdet miatt vonzó. „Ez egy működő istenkapcsolat, egy komolyan vehető vallás. Teljesülnek a kívánságok, és amikor kell, akkor az ember segítséget is kap. Negyven­éves koromig nem mentem férjhez, de miután muszlim lettem, férjem is lett, és azóta érzem magam igazán boldognak” – mondja Eszter, aki néhány éve tért át, és csak ezután ment hozzá egy arab férfihoz, akit korábban nem ismert. Ismerkedésük a közösség közvetítője révén a romantika teljes mellőzésével, kifejezetten racionális keretek között történt. „Elmentem a találkozóra, ahol természetesen nem csak ketten voltunk, és beszélgetni kezdtünk. Nem volt itt semmi kényszer, csupán lehetőséget kaptunk, hogy felmérjük, ugyanazt akarjuk-e az élettől” – magyarázza Eszter, aki alig egy óra alatt megtárgyalta leendő partnerével, hogyan képzelik a jövőt. A beszélgetést néhány további találkozó követte, s egy hónappal később házasságot kötöttek. Sokan azt hiszik, hogy a muszlim nők nem dolgozhatnak, de ez nem igaz, viszont nem nekik kell a család anyagi hátterét biztosítaniuk, hanem a férfiaknak. „A férjem köteles eltartani, konkrétan fix fizetést kapok tőle. Én is dolgozom, de az a pénz csak az enyém, nem vagyok köteles beszolgáltatni a családi kasszába” – szögezi le Eszter. Az asszony szerint emiatt az iszlám „hihetetlen biztonságot ad” egy nőnek, zavartalanul nevelheti otthon a gyerekeit, és nem kell aggódnia a pénzen. „Nem tudom, hogy mennyit keres a férjem, mert nem tartozik rám, de az válóok, ha a férj nem tudja tisztességesen eltartani a feleségét” – teszi hozzá.

Képünk illusztráció

Fotó: Kallos Bea / MTI

Szilviának ellenben a válását könnyítette meg az iszlám. „A hit szabadságot, lelki tisztaságot és tartást adott. Sokáig egy mérgező házasságban éltem, de harminc év után sikerült pontot tennem a végére – muszlimként úgy érzem, hogy egyedül is életképes vagyok” – meséli, aki a felnőtt gyerekei mellett kezdett új életet. Az ötvenes éveiben járó asszony érdeklődését az iszlám iránt munkatársa keltette fel. „Az egyik új kollégáról kiderült, hogy muszlim. Nagyon jóba lettünk, ő segített eligazodni a Koránnal kapcsolatban, s kis idő múlva ellátogattam egy mecsetbe is, ahol a vadidegen emberek között is otthon éreztem magam. Egy hétre rá elmondtam a tanúságtételt, és az első közös ima után végleg megnyugodtam” – emlékszik vissza. Szilviát mindig foglalkoztatták az „élet nagy kérdései”, de az iszlámon kívül egyik vallásban sem talált rá válaszokat.

Péternek is egy közel-keleti utazás adta a kezdő löketet évtizedekkel ezelőtt. „Olyan emberekkel találkoztam, akikről mostani tudá­som birtokában kijelenthetem, hogy az iszlám vallást helyesen értették és követték. Az általuk közvetített kép teljesen más volt, mint amit addigi tanulmányaim és olvasmányaim során megismertem. Ez indított arra, hogy kiderítsem, melyik a valós” – mondja a ma már középkorú férfi, aki egy év „kutatás” után jött rá arra, hogy az iszlám a hiteles vallás. „Többen győzködtek, hogy ne akarjak azonnal áttérni, így huszonnégy évesen adtam magamnak egy évet, s ezalatt a gyakorlatban mindent úgy csináltam, mint egy hívő muszlim. Mivel nagyon könnyűnek bizonyult, és úgy láttam, hogy az emberi létezés minden vetületében útmutatást ad, nem sokkal később hivatalosan is felvettem az iszlámot. Azóta igyekszem mindent a rendelkezései szerint csinálni. Az életem sokkal nyugodtabb, mert tudom a helyem és a feladatom a világban, Isten birodalmában” – számol be tapasztalatairól.

Riportalanyaink egybehangzó véleménye, hogy muszlimként kiegyensúlyozottabbnak érzik magukat, és más szemmel néznek problémáikra. „Nagyon sok lelkierőt ad már a Koránnak az olvasása is, de maga a hit a legnagyobb erő. Isten mindenkire csak akkora terhet rak, amekkorát elbír. A nehéz időszakokon önmagában ez a tudat is már sokat segít. A nem muszlimok közül ilyenkor sokan az alkoholhoz vagy a kábítószerhez nyúlnak, nekem viszont van elég erőm, hogy pusztán a hitemmel átvészeljem a megpróbáltatásokat” – így látja Gábor, aki sem a kereszténységben, sem a buddhizmusban nem talált választ az élettel kapcsolatos kérdéseire, kételyeire. „Az életet felelősségteljesen élvezni. Ezt jelenti számomra az iszlám. Isten teremtette a világot a szépségével, gyönyörűségével együtt, és bűn nem élvezni azt, amit Isten teremtett” – foglalja össze a valláshoz fűződő viszonyát, és nagyon elégedettnek látszik.

Belülről jön

A nőknél a kendő viselése ellentmondásos, ugyanis egyrészt vallási előírás, tehát kötelező, viszont egyetlen nőt sem lehet külső kényszerrel erre rávenni. Több riportalanyunk szerint nem azért hordják, mert kötelező, hanem mert praktikus, vagy „belülről jön”. „Nem kényszerített senki, nem a férjem vagy az apósom miatt hordom” – mondja Ágnes, aki házasságkötése előtt tért át. „A muszlim embernek nem fontos a kendő, a kívülállók csinálnak belőle ügyet” – véli Eszter, aki először az Egyesült Arab Emírségekben élő férje otthonában vett fel abayát (kendővel ellátott, egész testet takaró női viselet – CS.-E. E.). „Késésben voltam és hirtelen nem tudtam, mit vegyek fel, magamra kaptam egyet, és egész nap abban voltam. Csak dél körül vettem észre, hogy tulajdonképpen még mindig pizsamában vagyok, és nem is fésülködtem, de ezt mind eltakarta az öltözékem” – emlékszik vissza, hozzátéve, hogy kifejezetten elegánsnak érezte magát a mindent takaró ruhában. „A kendő viselése nem a férjhezmenetelnél kezdődik, hanem az első menstruációt követően, így nem lehet megmondani, hogy ki az, aki férjnél van, és ki az, aki még szabad. Ez a viselet minden olyan információt elrejt, ami a magánszférába tartozik, így a társadalom előtt a nők nem nőként, hanem emberként jelennek meg” – magyarázza Eszter, hozzátéve, hogy az iszlámban semmiféle külsőség nem utal arra, ha egy nő férjezett: nem hordanak gyűrűt, nem vehetik fel a férjük nevét. Otthon persze nem kell tetőtől talpig betakarózni, hiszen a férj elvárja, hogy felesége csinosan mutatkozzon előtte. „Mióta rejtőzködő öltözetben járok, nincsenek önértékelési problémáim, nem érdekel, hogy elég jó-e a testem, mert egyetlen ember látja, a férjem, neki pedig tetszik” – folytatja Eszter, aki ma már nem tudna kendő nélkül kilépni az utcára. Viszont ezt nem mindenki teheti meg anélkül, hogy az állását kockáztatná, nem beszélve arról, hogy adott esetben rossz pont lehet egy kendős fotó az önéletrajzban. Szilvia például azért nem hordja a munkahelyén, mert úgy érzi, „messzire vezetne” az a hisztéria, amit viselete váltana ki.

Erősödő indulatok

Megszólalóink egy része csak legyintett a muszlimok elleni verbális vagy fizikai inzultusokra, mondván, ez régen is így volt, és már szinte immunisak a beszólásokra, rosszalló tekintetekre. A beszélgetések során azonban egy-egy elejtett mondatból kiderült, hogy vannak olyan esetek, melyek túlmennek a megbámuláson. „Sorban állás közben egy férfi ujjaiból fegyvert formálva, pufogó hangot kiadva mutogatott rám” – idézi fel egyikük. „Mindig érezhető volt, hogy nem néznek ránk jó szemmel, különösen a nőket éri szóbeli sértés, hiszen az öltözékükön egyből látszik, hogy muszlimok. És igen, az utóbbi időben megszaporodtak az olyan esetek, mint a leköpés, rángatás vagy kendőletépés” – mondja Ágnes.

Pár hónapja a Magyar Iszlám Közösség levélben fordult Orbán Viktorhoz, hogy a plakátkampány óta érezhetően erősödött a muszlimok iránt táplált ellenszenv, és attól félnek, hogy a verbális atrocitások időnként tettlegességig fajulnak. „Kijelentem, hogy félünk (…) a magyar muszlimok nincsenek sokan, de nekik Magyarország a hazájuk, nincs hová hazamenniük” – áll a közösség levelében.

Mégis a muszlim közösségek alacsony száma miatt Magyarországon, úgy tűnik, nincs nagy tétje annak, ha valaki egyik napról a másikra iszlám hitre tér. Teljes értékű muszlimnak érzi magát az is, aki nem tud maradéktalanul minden vallási kötelezettséget betartani, sőt lehetősége sincs aktív kapcsolatot ápolni a közösség többi tagjával, de nem ezért nem kell attól tartania, hogy bárki megkérdőjelezi „muszlimsága” komolyságát. „Nagyon nehéz magyarként muszlimnak lenni, mert az emberek többsége intoleráns. Nem tagadom, hogy muszlim vagyok, de ha nem kérdezik, nem hozom szóba, így sokan nem is tudják” – jegyzi meg Gábor.

Az iszlám öt pillére

1. A hívő muszlim elismeri, hogy Allah az egyetlen isten, és Mohamed az ő prófétája, a Korán pedig Allah szava.

2. Naponta ötször, meghatározott időpontokban (hajnalban, délben, kora délután, alkonyatkor és éjjel) Mekka felé fordulva kell imádkozni.

3. Ha egy muszlim vagyona elért egy bizonyos értékhatárt (85 gramm 24 karátos arany ára), akkor köteles minden holdévben egyszer összvagyonának 2,5 százalékát nélkülözőknek adományoznia.

4. Az iszlám naptár 9. hónapjában (ramadán) 30 napig napkeltétől napnyugtáig tartózkodni kell az ételtől, italtól és a szexuális élettől. Ez az időszak arra szolgál, hogy a hívők önfegyelmet és türelmet tanuljanak, hogy testi szükségleteik helyett lelki életükre koncentráljanak.

5.  Minden felnőtt muszlim köteles életében legalább egyszer ellátogatni Mekkába, de csak akkor, ha szellemileg és testileg is egészséges, illetve tisztességes forrásból elő tudja teremteni az út költségeit anélkül, hogy a családi kassza teljesen kiürülne.