Óvatosan kapargatják – Sorsjegy-automaták tervezett bevezetése

Szinte napra pontosan két évvel azután, hogy a kormányzat egyetlen tollvonással betiltotta a hazai játékgépek üzemeltetését az úgynevezett II-es besorolású játéktermekben – vagyis jórészt a kocsmákban, kiskaszinókban –, a hírek szerint az állam lépne be e speciális területre.

A napi sajtóban megjelent információk szerint a Szerencsejáték Zrt. olyan automaták elhelyezését tervezi különböző forgalmas üzletekben, vendéglátóhelyeken, amelyek az elmúlt két évben növekvő forgalmat hozó kaparós sorsjegyeket adnak ki a vendégeknek. Pedig ennek a „logikája” – „fizess és azonnal nyerj, de inkább veszíts” – lényegében semmiben sem különbözik attól, ami a „félkarú rablónak” nevezett ­automatákat jellemezte. Márpedig a két évvel ezelőtti totális tiltás indoklása többek között az volt, hogy a tilalom jelentősen csökkentheti a szerencsejáték kedvezőtlen hatásait, sőt a függés kiküszöbölésével az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben jelentkező költségeket is megtakaríthatja az állam. A játékfüggőség miatt a társadalom számottevő részében gyakoribbak a köznyugalom, az élet, testi épség, valamint a vagyon elleni, illetve gazdasági bűncselekmények, így a kérdésben mindenképpen lépni kellett – érvelt akkor a kormány a rapid beavatkozás mellett. (Erről bővebben lásd: Mélyszántás, Magyar Narancs, 2012. október 11.)

 

Eredmény van

 

Fotó: MTI

A nehéz helyzetben levő költ­ség­vetésből hiányzik az a 75–78 milliárdos közvetett és közvetlen adóbevétel (2009–2011 között regisztrált adat), amit a legálisan működő játékgépes vállalkozások fizettek be az államkasszába. Bár az állami szerencsejátékok forgalma kétségkívül megnőtt a tiltás után (a sorsjegyforgalom például 20 százalékkal), annak mértéke és költségvetési hozadéka korántsem áll arányban a versenypiaci tiltás miatti kieséssel.

„Tavasszal hangzott el először egy megbeszélésen, hogy a termékek terítésében lépni kellene” – fogalmaz az állami szerencsejátékcéghez közel álló forrásunk, aki szerint hiba lenne azt hinni, hogy néhány hónapon belül megszórná a vállalat a kocsmákat sorsjegy-automatákkal. Egyelőre tíz helyen (és nem kocsmákban) próbaüzemet tartanak egy erre alkalmas géptípussal. Amikor az ügyben a Szerencsejáték Zrt.-től állásfoglalást kértünk, a következő válasz érkezett: „A Szerencsejáték Zrt. nem tervezi az eddigiektől eltérő, új értékesítési helyeken a sorsjegyek árusítását. Ezek az adagolók nem a korábbi nyerőgépek helyére kerülnek, illetve nem is tervezik, hogy a kocsmákba telepítik majd őket. A tesztelés alatt lévő sorsjegy-automata nem új szerencsejáték, hanem egy új értékesítési eszköz lehet, amelyből az egyébként már kapható kaparós sorsjegyet lehet vásárolni egyszerűbben és gyorsabban, szigorúan ellenőrzött keretek között. Az automaták rendszerszerű bevezetéséről egyelőre nincs döntés (…). Az állami adóhatóság engedélyével kibocsátott sorsjegyek értékesítésének helye és módja változatlan, pl.: klasszikus lottózó, postahivatal, bizományosi értékesítés stb.”

A Szerencsejáték Zrt. tavaly „243,3 milliárd forint árbevételt ért el, ami 30,6 milliárd forinttal haladja meg a 2012-es eredményt, vagyis egy év alatt több mint 14 százalékkal emelkedtek a bevételek. Ennek részben az az oka, hogy a társaság kihasználta a játéktermek bezárását (…), és a bevételeket a májusban elindított tippmixpro is emelte, tavaly 5,5 milliárd forint árbevételt hozott az új szolgáltatás. (…) A Szerencsejáték Zrt. a különféle adókkal, járulékokkal és a vissza nem igényelhető áfával együtt 62,5 mil­liárd forinttal járult hozzá az állami költségvetéshez, és 11,7 mil­liárd forint adózott eredményből további 8,5 milliárd forint osztalékot különített el.”

Imponáló számok, csakhogy 2012-höz képest a költségvetési befizetés alig 1,5 milliárddal nőtt (akkor 60,9 milliárd forint volt) és a 2011-es adathoz képesti 15,4 szá­zalékos növekedés is csaknem kizárólag a szabadpiac szinte totális betiltásának volt köszönhető.

„Az az igazság, hogy ennél erőteljesebb forgalomnövekedésre számítottak a főnökségben. Igazából azonban csak a tippmix és a sorsjegyek hoztak valóban látványos felfutást, a Lázár János szerint »maffiamódszerekkel beszedett« 200–400 milliárd forint töredéke sem érkezett be az állami céghez. Felvetettük, talán nem is volt az annyi, de erre senki nem figyelt oda. Jeleztük azt is, hogy a kocsmákba kihelyezett lóverseny-fogadási gépek jó, ha tíz év alatt visszahozzák a befektetést, mivel az a fogadási módszer az elmúlt évtizedek során kikopott a köztudatból. A sorsjegy-automatában viszont valóban lehetne fantázia” – értékel már idézett informátorunk.

 

Kitolás, betolás

Ami a lovifogadásokat illeti, megkerestünk egy egyébként kiváló helyen – forgalmas vidéki vasútállomás mellett, vi­szont­eladó­ként jegyet és bérletet is árusító kocsmában – üzemelő fogadási helyet, ahol kérdéseinket hallva a tulaj csak mosolygott. „Dizájn­elem, semmi több” – mutat a falra akasztott plazmatévére. Igény a tippmixre meg a puttóra volna, de arra külön terminál kell és teljes körű viszonteladói szerződés.

Azok a terminálüzemeltetők viszont, akik nem kevés áldozatot és kockázatot vállalva megkötötték ezt a szerződést, ellenérzésekkel fogadták a sorsjegy-automaták esetleges elterjesztéséről szóló híreket. Ha netán mégis a lapokban megjelent verzió, vagyis a kocsmai üzemeltetés valósulna meg, az súlyosan sértené az ő érdekeiket. Kovács Tibor, a külvárosi kerületekben több lottózót (és trafikot) üzemeltető kft. résztulajdonosa egyszerűen kitolásnak nevezi az elképzelést. „Az elmúlt három évben 14 alkalmazottunknak fizettem ki a tanfolyamot és a vizsgát a Fehér úton (ott működik a Szerencsejáték Zrt. oktatói és vizsgáztatói bázisa – T. G.). Ketyeg ugyan a bolt, de nagyobb kiesést nem bírunk el. Erre jönnek azzal, hogy pont ami a legjobban hozza a napi pénzt, azt adják át másnak. Nem valami elegáns ötlet.”

Itt azonban még nem tartunk. Egy ilyen rendszer bevezetése milliárdos tétel. Forrásunk szerint a hivatalos közleményben jelzett elképzelésnek – a jelenlegi viszont­eladók, posták stb. lehetnek az üzemeltetők – sok értelme nincs, mert ezeken a helyeken eleve működik a rendszer, mégpedig megbízhatóan és ellenőrizhetően: „Üz­let abban lehet csak, ha új helyszíneken jelenik meg a sorsjegyvásárlási lehetőség, márpedig ezek például azok a kocsmák is lehetnének, amelyek nagy része a fél­karúak betiltása óta csak vegetál. Igazából ezres nagyságrendben telepíteni ezeket már az induláskor is, úgy éri meg. De ezek drága gépek, és ezt az illetékesek alighanem maguk is átgondolták már.”

Jogilag egyébként sok gond nem lenne a kocsmai terjesztéssel. Egy 2012 végi törvénymódosító javaslat értelmében a kaszinók üzemeltetése azok kezébe kerülhet, akiket a gazdasági miniszter (aktuálisan Varga Mihály) megbízhatónak ítél. Így lett kaszinóalapítási joga tavaly Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak, és a debreceni gazdasági élet fejének tartott Szima Gábor vállalkozónak, Kósa Lajos korábbi polgármester, Fidesz-alelnök személyes jó barátjának. A parlamenti kétharmadnak egyetlen szavazási nekirugaszkodás elég ahhoz, hogy az állami szerencsejáték-biznisz terjeszkedéséhez kibővítse e jogkört és – hasonlóan a trafikrendszer bevezetéséhez – zárt rendszerben válassza ki a megfelelő vállalkozói kört, amelynek érdekeltségeiben akár ingyenes telepítéssel is megjelenhetnek a sorsjegy-automaták.

Technikai gond azért akad bőven. A sorsjegy ugyanis akkor kerül játékba, ha a sorszámát még a lekaparás előtt a központi rendszerbe beolvassák. Korábban előfordult, hogy tájékozatlan tolvajok tömböket vittek el a lottózókból, aztán csodálkoztak, amikor a nyertesnek hitt szelvények kifizetése helyett rendőrkocsi jött értük az első kísérletkor. Az automatának pontosan kell kezelnie a vásárló pénzét – lehetőleg a bankkártyáját is –, az adagolójának alkalmasnak kell lenni többféle sorsjegy kiadására, a vásárlásról és az esetleges nyereményről pedig online értesítenie kell a cég központi rendszerét. Nem hivatalos információink szerint egy ilyen masina ára elérheti a kétmillió forintot. Soknak tűnhet, de csak akkor, ha nem vesszük figyelembe azt, hogy a sorsjegygép könnyedén bővíthető. Ha megvan az online kapcsolat a központi rendszerrel, akkor gyakorlatilag megvalósul az a (fél évvel a teljes játékgépbetiltás előtt még elindítani tervezett) hálózat, amelyet a szakma „szerveralapú játékszervezésnek” nevez. Játék a minikaszinóban vagy a kocsmában, és egyidejűleg megy az in­formáció az adóhatóság illetékes felügyeletére is: ennyi ment be, emennyi jött ki, annyi az adó.

A korábbi játékszervezők körében masszívan tartja magát a feltételezés, hogy a sorsjegy-automaták tervezett bevezetése afféle trójai faló, amit az állam azért tol be erre a speciális piacra, mert megvannak azok a vállalkozók, akik a terjeszkedésből – akár technikai, akár üzemeltetési alapon – óriási hasznot húzhatnak. A szerencsejáték-törvény nem akadályozza egyes tevékenységek kiszervezését (meg hát módosítani is lehet azt a jogszabályt), technikai akadálya pedig ma már szinte semminek nincs.