„Szeretek itt lakni és szeretnék is maradni, nekem ez az otthonom. Jó kis társaság alakult ki, sokat beszélgetünk, viccelődünk a lányokkal. Nem szeretnénk kimenni a Gyáli útra, nem jó környék az. Sokan megjártuk már a poklot, én is sokat kaptam a házasságomban, nem akarom még egyszer azt átélni. Én itt érzem magam biztonságban” – meséli az 51 éves Kati (a neveket beszélgetőpartnereink kérésére megváltoztattuk – F. Zs.), a József nádor téri női átmeneti hajléktalanszálló egyik lakója. A szállót 2000. január elseje óta az Oltalom Karitatív Egyesület tartja fent, a fővárosi önkormányzattal határozatlan időre kötöttek szerződést, amit a főváros augusztus 31-gyel felmondott. Az itt lakó 64 nőt október 1. után a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Gyáli út 33–35. szám alatti telephelyén kívánják elhelyezni – ők viszont nem akarnak odaköltözni. A szálló fenntartója, Iványi Gábor, az Oltalom elnöke és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezető lelkésze máig nem kapott hivatalos tájékoztatást a döntésről.
A szálló
„Január 16. óta lakom itt újra, régebben is laktam már a szállón egy-két hónapot, aztán máshová kerültem, de ott olyanok voltak a körülmények, hogy inkább visszajöttem. Ez most nagyon jó, biztonságot ad, és jó a társaság is” – meséli a 46 éves Jolán, aki csípőprotézisei miatt 15 éve 44 százalékos rokkant, így havi 30 ezer forintot kap. Emellett dolgozik is, egy iskolában takarít, mindennap háromkor kel. „A munka négykor kezdődik, hétre-fél nyolcra végzek. Két órára vagyok bejelentve, 35 ezer a fizetésem. Most lesz egy másik munka is, ügyeletes takarító leszek este héttől hajnali kettőig, bruttó 92 ezer forintért. Még nem tudom, hogy fogom bírni, de megpróbálom összehangolni a két munkát, hogy minél több legyen a keresetem, tudjak félretenni, és kikerüljek ebből a helyzetből.”
A József nádor téri 530 négyzetméteres volt nővérszálló egy társasház második emeletén található 12 lakószobával, közösségi terekkel és konyhával. A 64 nőre 12 fős személyzet jut: szociális munkások és kisegítők, mentálhigiénés szakemberek, takarítók és az intézmény vezetője, Kissné Erdélyi Erzsébet. „Törvény szerint két évig lehet igénybe venni a szálló szolgáltatásait. Évente 60-80 új embert veszünk fel, a lakók nagy része 40-50 év feletti. Egyedülálló nőkről van szó, de előfordul, hogy nagykorú lányuk van, és együtt érkeznek a szállóra.” Kissné szerint a hajléktalanok közül sokan forognak az ellátórendszerben, egyik szállóból mennek a másikba, de van, aki az utcáról kerül hozzájuk. Mostanában pedig megnőtt azok száma, akik a kilakoltatások vagy a családon belüli erőszak miatt jelentkeznek. Nőtt is a várólistájuk. „Jellemző, hogy ezeknek a nőknek soha nem volt semmijük, állami gondozásban nőttek fel, albérletekben, munkásszállón laktak. Sokszor alulképzettek, nincs szakmájuk, csak nyolc általánosuk, nehezen találnak munkát, a munkáltatók kihasználják őket, mert nem tudják érvényesíteni az érdekeiket. Dolgoznak 8-12 órát, és a legjobb esetben is csak négy órára jelentik be őket.”
Ahogyan Katit is, aki a XIII. kerületben takarít, 12 órát dolgozik, de 2 órára van bejelentve, ami már csak a táppénz miatt is probléma. „Sok az egészségügyi problémám, magas vérnyomással küzdök, gerincsérvem van, régebben volt egy kisebb agyvérzésem, azóta meg négy agyinfarktusom, sokszor szédülök és vesztem el az egyensúlyomat. Most is itthon vagyok pár napot, elestem takarítás közben, fizikoterápiás kezeléseket kapok. Ezeket a napokat senki sem fizeti ki nekem.” Mostani munkahelyének mégis örül, mert sikerült elintéznie, hogy csökkentett fizetés mellett, de átvegyék nyolc órába, a kezelések miatt ugyanis sokat hiányozna. Máshol ezt nem tolerálják, ha nem megy két napig, kereshet másik állást.
A legtöbb lakó ennek ellenére tartósan nem marad munka nélkül. A keresetre szükség is van, mert ahhoz, hogy szállóra kerüljön valaki, valamilyen jövedelemmel kell rendelkeznie, legyen az segély, nyugdíj, rokkantsági járadék vagy fizetés. „Ezt nem mindig tartjuk be, van olyan, hogy jövedelem nélkül is felveszünk valakit, a szociális munkásaink pedig segítenek az életük rendezésében, a munkakeresésben vagy a nyugdíj elintézésében. Addig ingyen jutnak reggelihez és vacsorához, az időseknek vagy rossz egészségi állapotban lévőknek pedig a kerületi gondozási központ biztosít ebédet” – mondja az intézmény vezetője. Az első hónapért a lakók nem fizetnek, utána 8550 forintot havonta. „A legtöbben a mindennapi túlélésre fókuszálnak. Értékes emberek vannak közöttük, olyanok, akik önhibájukon kívül lettek hajléknélküliek.”
| ||
Kati egy bántalmazó házasságból lépett ki hosszú évekkel ezelőtt, egy ideig külföldön dolgozott mezőgazdasági idénymunkán, fél évet pedig itthon, a Balaton mellett. „Akkor volt munkám és szállásom is, de már elértem azt a kort, hogy külföldön nem kapok munkát. Sokat betegeskedem, de még így is mennék. Itthon sokkal többet kell ahhoz dolgozni, hogy kevesebbet keressek.” Vidékről származik, a gyerekei ott maradtak vagy külföldre mentek. Hasonló helyzetben van a 62 éves Mária is, aki szintén január óta lakik a szállón, az utcáról került be. Most a nyugdíját intézik, de amellett dolgozni akar részmunkaidőben, hisz a nyugdíja nagyon kevés lesz, ő pedig gyűjteni akar és továbblépni. Nyomdász volt, a XVI. kerületben dolgozott, házuk is volt, de leégett, azóta „csak tengek-lengek. Tíz gyerekem van, egy kivételével mind családos, tartom velük a kapcsolatot, de most arra koncentrálok, hogy a saját életemet megoldjam. És a legkisebb fiamét, aki még csak 20 éves, egyetemre jár, kollégiumban lakik, de előbb-utóbb ki kell költöznie. Jó volna egy albérlet, ahová mehetnénk mindketten.”
A főváros
Március 30-án a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy az önkormányzat felbontja az Oltalommal a szerződést, és a 64 nőt áthelyezi a Gyáli út 33–35. alá. „A döntés előtt egy nappal értesültem erről az egészről, a sajtóból. Rögtön írtam egy levelet Tarlós Istvánnak, hogy vegyék le a napirendről ezt a kérdést, hiszen velünk erről nem is tárgyaltak. Azóta sem jött válasz a levelemre. Amit tudok, azt a sajtóból tudom, és onnan, hogy az intézményvezetőnk elment a közgyűlésre. Minket oda egy szóval sem hívtak (a közgyűlésről bővebben lásd keretes írásunkat), és azóta sem tájékoztattak semmiről” – mondta lapunknak Iványi Gábor, aki utólag azt is megtudta, hogy a BMSZKI-val már korábban tárgyalt a főváros arról, hogyan lehetne átvenni az Oltalom feladatait.
Hivatalos indoklásában a főváros kifejti, hogy számos panasz érkezett a hajléktalanszálló lakói és azok családtagjai által okozott kellemetlenségekről, rongálásokról. Ezt bizonyítandó négy levelet csatoltak az előterjesztéshez, melyben a társasház közös képviseletét ellátó Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. és a társasház társtulajdonosai kifejtik a problémáikat. Ezek a következők. Nagy a forgalom a lépcsőházban, sokan használják a liftet, így a nagyobb terhelés miatt gyorsabban kopnak az alkatrészei és több áramot fogyaszt. Mivel a szállón nem lehet dohányozni, az arra kijelölt terület pedig a bejárati ajtótól néhány méterre van, sokan lejárnak és nyitva hagyják a bejárati ajtót, hogy ne kelljen felcsöngetniük. Gyakoriak a kiabálások is, a szállón lakók családtagjai megrongálják az ajtókat, a lépcsőházat. Ottjártunkkor szinte percenként csengettek a lakók, egy ember dohányzott a kapunál, a lépcsőház nem volt megrongálva, és az ajtó sem maradt nyitva. Egy 2013-as panasz szerint 1,5 milliónyi víztartozása is volt az egyesületnek a társasház felé. „Az is elhangzott a közgyűlésen, hogy volt, amikor 75-en laktak a szállón. Kérdezem én, hová tennénk annyi embert, amikor 64 ágy van? Egyébként honnan tudják ezt olyan emberek, akik soha nem jártak nálunk? Meg hogy méltatlanok a körülmények? Minden szoba rendezett, van függöny, sötétítőfüggöny, ágytakaró, teljesen pozitív az összkép” – mondja felháborodva Kissné, aki szerint a szomszédok egyáltalán nem ellenségesek, írásos panasz nem érkezett hozzájuk az elmúlt időszakban. „Itt 64 ember lakik, akikre sok mindent rá lehet fogni. Ha nyitva marad az ajtó, mi voltunk, ha elromlik a lift, mi voltunk. Belekötnek, hogy miért lent dohányzunk, holott a negyediken a fiatalok a lépcsőházban cigiztek. Az nem volt gond, ahogy az sem, hogy a felettünk lakó kitámasztja a liftet, hogy ne tudjuk használni. Arról sem szólt senki, hogy amikor tőlünk beázott valaki, mindent kijavítottunk, de amikor mi áztunk be, nem is foglalkoztak vele.”
Az általunk megkérdezett szállólakók szerint a szomszédok mindig kedvesek, köszönnek, és egy rossz szót sem szólnak a szállóra. Iványi Gábor hozzáteszi: a közgyűlési döntés után elmentek a lakógyűlésre, ahol a szomszédok elmondták, nincs bajuk a szállóval és az ott lakókkal. „És a vízdíjjal sem tartozunk, ez mind hamis indok, ami alapján meghozták ezt a döntést.”
A téren luxusszállót készül építeni egy társaság, amelyhez előkelő környezet dukál – és egyes vélemények szerint ebbe nem fér bele egyemeletnyi hajléktalanszálló. Az állítólagos projekt egy kezdeti fázisában föltűnt egy miniszterelnöki vőhöz köthető cég (a 444.hu szerint Tiborcz István fizette be a BDPST Zrt. cégbírósági bejegyzéséhez a 100 ezer forintos illetéket). A téren található volt Postabank-székházat végül megvásároló kft. egy jordániai – vagy ahogy a válasz.hu sejti, egy szaúdi milliárdos – üzletember érdekeltségébe került. Tarlós István e hírekre a közgyűlésen mindössze annyit reagált, hogy ez csupán hangulatkeltés, a szállodaépítési ügyhöz a fővárosnak semmi köze.
Párbeszéd főpolgármester módra
„Az elhelyezésről is csak annyit tudunk, hogy a BMSZKI Gyáli úti épületében egy szintet át akarnak alakítani. Ott eleve munkásszálló üzemel, megvan az azt ellátó személyzet, gondolom, ők működtetik tovább. A mi dolgozóink legalábbis nem kaptak olyan megkeresést, hogy menjenek oda” – mondja Iványi. A hajléktalanság szerinte lassú halál; az első lépés az, hogy kiszorítják ezeket az embereket a városból, kirakják őket olyan peremterületekre, mint a Gyáli út. „Mellőzött, sokat ütött-vert nőkről is beszélünk. Ha kirakják őket a város szélére, a maradék ambíciójuk is elszáll. Nincs még egy olyan ország a világon, ahol büntetnek azért, ha a város különböző pontjain elalszol. Nálunk a hajléktalanoknak nincsenek jogaik.”
A szálló lakói nem akarnak a Gyáli útra menni, ismerik a környéket, veszélyesnek tartják, főleg éjszaka, a közvilágítás nem működik jól, és messze van mindentől. „Ide közel van a munkahelyem, az orvosi rendelő, itt rendőrök járkálnak, éjszaka is van ember az utcán, és vannak buszok. Sokat jelent, hogy itt csak nők vagyunk, ott meg csak egy emeletet kapnánk, nem érezném magam biztonságban. Nem akarunk innen elmenni, ha muszáj lesz, jelentkezek máshová, de mindenütt várólista van” – mondja Kati. „Ha innen el kell menni, legalább maradna együtt ez az összeszokott csapat, a megszokott miliő, csak a hely változna. Összeállnánk, mint a gombóc” – teszi hozzá Mária.
Iványi Gábor szerint is lehetne tárgyalni egy másik, általuk is elfogadható helyről, hiszen nem feltétlenül egy társasház második emeletén van helye a szállónak. „De így, hogy nem válaszolnak a levelemre, nem is értesítenek, mit tegyek? Tarlós István nem áll velünk szóba, a hivatalnokai nem tárgyalnak velünk, nincs fórumunk, még egy határozat sincs, amit megtámadhatnánk. Marad a tiltakozás, és ha lehet, a per. A főváros átlépett a velünk kötött szerződésen.” Kissné szerint méltatlan és álságos az egész eljárás. „Tarlós azt mondta, ha elkészül az új szállás, majd megkérdezi a lakókat, melyik a jobb, az vagy a József nádor téri. És ha azt mondják, hogy az utóbbi? Visszaköltöztetik őket? Nem. Hazugság az egész.”
| A fővárosi közgyűlés A közgyűlésen megjelent A Város Mindenkié (AVM) néhány tagja is, köztük egy hajléktalan nő, Erdősné Csurika Mária. Csárdi Antal, az LMP képviselője át is adta neki felszólalási jogát, ám arra hivatkozva, hogy Erdősné nem köztisztviselő, nem engedték beszélni. Nyílt levelét végül Csárdi olvasta fel arról, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan nő a hajléktalan nők száma, a rendelkezésre álló szálláshelyek száma viszont nem. Jelenleg három csak női átmeneti szálláshely van: a József nádor téri 64 férőhellyel, illetve kettő az Üdvhadsereg fenntartásában (az egyik 25, a másik 24 fős). Összesen tehát 113 átmeneti szálláshely van, míg a hajléktalan nők számát Budapesten 2500-3500 főre becsülik. Az átmeneti szálláshelyek mellett van még két, csak nőket fogadó éjjeli menedék (Rés Alapítvány, a BMSZKI Dózsa György úti menedékhelye, ahol viszont az épületben van vegyes átmeneti szállórész is). A többi szállóhely vegyes, ahol fogadnak nőket és párokat is. A másik a szintén a BMSZKI használatában lévő épület lett volna: a XIV. kerületi Rákosszeg park egyik épületének 5–6. emelete, ahol 64 férőhelyet tudtak volna kialakítani, de a teljes felújítás miatt az 40 millió forintba került volna. Ennek ellenére Pelle József szakmai és ellátásszervezési szempontból is ezt javasolta. Megjegyezte továbbá, hogy „az a művelet, amelynek során az átmeneti szállások kapacitását a munkásszállások rovására növeljük, lényegében nem tekinthető valódi növekedésnek”. |
| Az átalakítás Pelle József, a BMSZKI vezetője az előterjesztéshez csatolt szakmai koncepciójában két lehetséges helyszínt ajánlott a döntéshozók figyelmébe. Az egyik a Gyáli úti épület, ahol jelenleg az A épületben koedukált átmeneti szállás, a B épületben munkásszálló működik; ez utóbbi ötödik emeletét lehetne átalakítani és átminősíteni női átmeneti szállóvá. Ott most 20 darab kétágyas lakóegység van, ezeket az átminősítéssel háromfőssé tehetnék, így 60 főt tudnának fogadni. Az engedély megszerzése mellett a plusz 20 férőhely berendezése, a vizesblokkok felújítása, átalakítása és teljes festés-mázolás szükséges, mely összesen 11 millió forintnyi forrást igényel. A BMSZKI tájékoztatása szerint a kivitelezés még nem kezdődött el, az árajánlatok bekérésénél tartanak. |
