Tarlós vs. Vitézy

Végkimerülésig

  • - zsip -
  • 2013. december 14.

Riport

Főpolgármester-jelölti esélyét igyekszik javítani Tarlós István azzal, hogy ismét nyíltan ekézi Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját - vélik forrásaink. A harc addig tart, míg egyikük el nem hullik. A csatározásban előkerült a főpolgármester 1995-ös gázolási sztorija is.

"Amíg valaki le nem állítja, folytatni fogja a karaktergyilkosságot. Ez már a kampány része, így próbál támogatókat szerezni a Fideszen belül az újraindulásához" - foglalta össze a Narancsnak egy neve elhallgatását kérő városházi forrás a Tarlós-Vitézy-vita újraéledésének okát. Tarlós István főpolgármester november 7-én nyílt levélben teremtette le Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatóját a fővárosban kialakult dugók miatt. Éppenséggel volt alapja a 20 javaslattal megtámasztott kioktató számonkérésnek, hiszen ha csak a legfontosabbat vesszük, a felújítási munkák miatt valóban egyszerre volt forgalomkorlátozás az Erzsébet és az Árpád hídon. A nyílt levél mégis szokatlan megoldás, elvégre Vitézy a főpolgármester beosztottja. Tarlós azonban fontosnak tartotta a nyilvánosság tudomására hozni, hogy régóta nem ért egyet a BKK szemléletével, jelesül azzal, hogy nem a közúti kapacitás nő, hanem a tiltások, csillapítások száma, továbbá elszaporodtak a buszsávok a közúti forgalom rovására, rosszul hangoltak a jelzőlámpák és a többi. (Arról viszont mintha megfeledkezett volna a főpolgármester, hogy választási programjában a közlekedésfejlesztés kedvezményezettjeinek sorrendje a következő volt: gyalogosok, kerékpárosok, tömegközlekedési eszközök, autók.) Tarlós ezzel gyakorlatilag alkalmatlansági bizonyítványt állított ki Vitézyről, még ha másnap a TV2 Mokka című műsorában arról beszélt is, hogy a levélben sorolt hibák nem oly nagyok, amiért a BKK vezetőjét ki kellene rúgni.

Kint is, bent is

Tarlós és Vitézy szembenállása nem újdonság, de az elmúlt fél évben tűzszünet volt. Igaz, Vitézy a nyilvánosság előtt továbbra sem lőhet, mivel Tarlós letiltotta a nyilatkozatadásról, mondván, a BKK vezetője nem primadonna; Vitézy tegye a dolgát csendben, mint a többi fővárosi cégvezető, akik szintén nem nyilatkozhatnak. Ez persze így csúsztatás, hiszen a közelmúltig Vitézy nyilatkozhatott a sajtónak, míg kollégái az új városüzemeltetési modell bevezetése óta csak a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatóságán keresztül jogosultak erre.

Pengeváltás azonban csak a színfalak előtt nem volt: szeptemberben például a BKK-val szemben a BKV pártját fogó Tarlós azt szerette volna elérni, hogy a BKV igazgatóságából visszahívják a BKK-s tagokat, köztük Vitézyt. A főpolgármester akciója elbukott, igaz, városházi informátorunk szerint Tarlós újra megpróbálkozik vele.

Nehéz dolga lesz: Vitézyt és a BKK pozícióit a fővárosi Fidesz-frakcióban továbbra is a képviselő-csoport befolyásos tagjai védik. Legfőbb támogatója György István főpolgármester-helyettes, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Németh Szilárd csepeli és Wintermantel Zsolt újpesti polgármester (utóbbi közlekedési tanácsnok is). Ahogyan a BKK-s tagok visszahívásához, úgy Vitézy leváltásához is a közgyűlés többségére van szükség, amivel Tarlós nem rendelkezik. Amikor bő egy évvel ezelőtt a Tarlós István kezdeményezésére készített revizori jelentés a BKK működésében számos szabálytalanságra, ésszerűtlenségre mutatott rá (lásd: Elbokáztuk, Magyar Narancs, 2012. szeptember 20.), akkor sem tudta megszerezni a főpolgármester a frakció támogatását Vitézy vezérigazgató-helyettessé lefokozásához. Sőt: úgy összeveszett a fideszesekkel, hogy egyikük még a szocialistákat is megkereste, támogatásukat kérve Tarlós jogköreinek elvonásához. Tarlós egy második revizori jelentést is elindított, ám erről a Narancs a sokadik kérdésre sem kapott érdemi választ. Mindenesetre decemberben a főpolgármester a harmadik helyettesét, Szeneczey Balázst is megbízta, hogy György mellett felügyelje a BKV-t és a BKK-t. A bizalmatlanság tehát, mondhatni, alapkövetelmény Tarlós és Vitézy, illetve a főpolgármester és a Fidesz-frakció viszonyában.

Egyik szocialista forrásunk szerint Tarlós Orbántól már nem meri kérni, hogy a miniszterelnök hasson a fővárosi Fidesz-frakcióra Vitézy leszedése érdekében. Máshonnan viszont nem számíthat segítségre. Orbán amúgy aligha adná meg a kilövési engedélyt, mert Vitézy nagyon is alkalmas Tarlós kordában tartására. MSZP-forrásunk szerint ugyanis a Fideszben nem bíznak feltétel nélkül Tarlósban, a főpolgármester ugyanis konkrét ügyekben "a szocikkal is tárgyal, a Jobbikkal is együttműködik, és hiába tette le a hűségesküt, ez nem maradt titokban Orbán előtt". (Városházi információk szerint Tarlós egyik bizalmasa és közlekedési ügyekben állandó tanácsadója a jobbikos Szabó György fővárosi képviselő lett.) A miniszterelnök a Vitézyre annak idején panaszkodó Tarlósnak állítólag azt találta mondani: megérdemlitek őt, mert egy olyan fiatalembert neveztetek ki egy ekkora cég élére bármiféle munkahelyi tapasztalat nélkül, aki még biciklit se vezetett. (Az elhangzottak valódiságáról megkérdeztük Tarlós hivatalát is, de nem kaptunk választ.)

Jövő őszre figyelve

"Tarlós most azon nyomul, hogy ne legyen ellenfele a Fideszben. Bár a nép egy részének tetszik a cselekvő, problémamegoldó főpolgármester, ám ezt igazából legfőképpen azzal tudja elérni, hogy Vitézyt nyilvánosan bírálja. A BKK vezérigazgatóját olyan sokan utálják, hogy a választók számára nyilván szimpatikus a főpolgármesteri kioktatás - jegyezte meg a két fél szembenállását közelről ismerő forrásunk. - Az volt a kimondatlan vélemény, hogy az országgyűlési választás kampánya idején nem kell a balhé, arra ráérnek majd május után, amikor kiderül, hogy a Fidesz kit indít ősszel. Úgy látszik, Tarlós ezt nem bírja kivárni, megpróbálja már most dűlőre vinni a dolgot" - tette hozzá. A tarlósi 20 pont tehát már a jövő őszi főpolgármester-választási kampány része. Tarlós nem biztos abban, hogy ő lesz a Fidesz jelöltje, ám ha a közvéleményt sikerül maga mellé állítania - például a BKK-vezető elleni fellépésével -, azzal saját pozícióját, főpolgármesteri indulásának esélyét erősíti.

A nyílt levél azonban jelzi a főpolgármester tehetetlenségét is: nagyjából azért, amiről Horváth Csaba (MSZP) fővárosi frakcióvezető, a 2014-es lehetséges szocialista főpolgármester-jelölt is beszélt az ATV-ben. Horváth szerint a nyílt levéllel, majd Vitézy megtartásának másnapi indoklásával Tarlós lényegében beismerte, hogy hiába Vitézy munkáltatója, képtelen leváltani beosztottját.

A harcnak addig nem lesz vége, míg egyikük el nem bukik - vélték egybehangzóan a Narancs által megkérdezett városházi források. Egyikük a küzdelem eldurvulásának vitathatatlan jelét látja abban, hogy az Új Ász Online a friss hírei között első helyen a Fullánk Magazin címlapsztoriját - 22 éves lenne Dávid, akit Tarlós halálra gázolt - ajánlotta. A Fullánk a Kurír 1995-ös riportját idézte fel, amelyben arról volt szó, hogy nyáron Tarlós halálra gázolt egy Dávid nevű kisfiút a 186-os busz megállójánál, aki kifutott éppen beforduló kocsija elé. Az eset fölidézése - a meglehetősen tendenciózus címadással - igencsak irányzatos. Tarlós - akinek a vétkessége soha nem merült föl - az őt rendkívül megviselő balesetet utólag sem próbálta titkolni soha. Mindenesetre - ahogyan egyik városházi forrásunk fogalmazott - "újabb fejezetéhez érkezett a Tarlós-Vitézy-háború". Alighanem a legocsmányabbikhoz.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”