100 éves házak Budapesten

  • 2012. április 2.

Snoblesse

Nyitnak a házak, ismét kitárulkoznak pincétől a padlásig a 100 éves épületek.


Második állomásához érkezik az utóbbi idők egyik legszimpatikusabb városbejárási akciója. A nagyközönség számára tavaly megnyílt házak idén már a százegyediket tapossák (innen kívánunk boldog 101-et!), idén tehát a fiatalokon, a fennállásuk 100. évfordulóját ünneplő budapesti épületeken a sor. A programokkal és bejárással kecsegtető lakóházak mellett színház, mozi és iskola is található az idei 100-asok között, és a Külügyminisztérium épülete is most ünnepel. Panoráma és pincetúra, sütemény és háztörténet, koncert és detektívkaland, csillagvizsgálás és citerazene gitáron, és még sok minden más várja az érdeklődőket április 14-én és 15-én. A vezetett sétákra és egyes épületek bejárásához előzetes regisztráció szükséges (részletek a honlapon).

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.