Dexter ihlette képek a Mozsárban

  • 2012. március 30.

Snoblesse

Alina Poulaine festményeit a Dexter című tévésorozat ihlette.


Még nem született meg az az összegző tanulmány, mely az amerikai tévésorozatok társművészetekre gyakorolt hatását taglalja, de az biztos: a Drót, a Maffiózók vagy a Dexter számos nem filmes alkotót is megihletett. Nemrégiben Marno János költő árulta el a Maffiózók iránt érzett heves rajongását (interjú vele itt), most meg itt egy teljes kiállítás, melyet nem más, mint a sorozatgyilkosok sorozatgyilkosa, Dexter ihletett. Alina Poulaine mexikói képzőművész képeinek Dexter az ihletője, vagy ahogy a művésznő fogalmaz: „A főszereplő azokról a belső hangokról beszél, amelyek megmondják az embernek, mit tegyen azoknak az élményeknek az alapján, amelyeket életünk során már átéltünk. Ez késztetett arra, hogy bemutassam a sötét oldalt – az emberek legsötétebb oldalát, amit csak ismerek, s vele együtt a magamét is, amely valamiféle fájdalmas automatizmussal ismétlődik minden cselekedetemben.” A Dexter ihlette képek április 19-én láthatók a Mozsár Galériában.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.