„A világ legjobb dzsesszprogramja” - Hoffmann György kávézótulajdonos

  • rés a présen
  • 2015. augusztus 13.

Snoblesse

Augusztus 17-én jön a japán–izraeli Yabuno-Ettun Project.

rés a présen: Mikor nyitott az iF, és milyen volt az ősidőkben?

Hoffmann György: 2007-ben nyitottunk. Tapasztalatunk nem sok volt, kénytelenségből egy hegymászóboltot alakítottunk át kávézóvá. Az elképzelés az volt, hogy a Kultuccában egy vendéglátóhely magától működni fog, addig ugyanis a Ráday utca volt Pesten a legforgalmasabb vendéglőutca. Abban biztos voltam, hogy egy jó helyre kell zongorista. Gyerekkori barátommal, Darvas Ferivel konzultáltunk, és vettünk egy Forster pianínót, amit a három Darvas: Feri, Bence és Kristóf „avatott”. Az akkor még létező Mol Jazzfesztivállal párhuzamosan koncertsorozatot rendeztünk, Szalai Péter tablás barátom tanácsait követve. A zenei programokkal aztán nem volt megállás, jobbnál jobb zenészek jöttek és játszani akartak, nekem lényegében csak el kellett osztani a dátumokat. Vendéglátóilag az elképzelés az volt, hogy jót kell adni, sőt a legjobbat.

rap: Miért iF a neve?

HGY: Franciás, mediterrános ételkínálatot találtunk ki, quiche-ek, tarte-ok stb. Innen a névválasztás is: If szigete. De a Ráday utca 2007 őszétől kezdte elveszíteni a népszerűségét. Az első hónapokban még jöttek az emberek maguktól, de aztán elmaradoztak. A név kötelez, de átalakul a jelentése, először az If… című 1968-as kultfilm plakátja került fel a falra, hamarosan az If nevű jazz-rock zenekarra is hivatkoztunk. Matematikus elkötelezettségemre utal a szlogen: you will like iF, iff you come in – az iff matematikus szóhasználat, if and only if, vagyis akkor és csakis akkor. Pintér József barátom, akit legtöbben a Magvető kiadó tipográfusaként ismernek, elkészítette az iF logóját, ami annyira szép lett, hogy kötelez a jó minőségre. A nagy igyekezetben kedvemre való hely alakult, ha üzletileg nem is sikeres. Csupa jó emberből áll az iF Kör. Ideértem a több száz zenészt és képzőművészt, akik zenével és kiállításokkal kötődnek az iF-hez, a személyzetet, a három remek szakácsot, a borászokat és a sörfőzőket, akikkel személyes jó viszonyt tartunk, a honlap készítőit, a fotósunkat stb. Egy ilyen szerteágazó tevékenységben van egy csomó esetlegesség is: tehát iF.

false

rap: Mi az irány a zenei ízlésben, és mi a gasztronómia terén?

HGY: A legfontosabb irány zenében és gasztronómiában – kiállításban, kiadványban… – a minőség, és valami, amit talán otthonosságnak mondanék. Egy példa: Balázs Elemér a Detroiti Jazzfesztivál Nagyszínpadán játszott zenekarával. Hazatérve azt mondta, hogy azért az iF-ben érzi igazán jól magát. Akusztikusan, jókedvből, feszültség nélkül lehet zenélni. Gasztronómiában is ez az irány, jót, szépen, de lazán.

rap: Milyen koncerteket ajánlanál augusztusra?

HGY: Mindennap van koncert, s két külföldi fellépőnk is lesz: augusztus 17-én egy New Yorkban élő fiatal japán–izraeli zongora-nagybőgő duó, a Yabuno-Ettun Project. 24-én egy izraeli zongorista-énekesnő lép fel többedszerre: Moran Magal a Fekete testvérekkel, a négy testvérből Jammal és Zoli a zenekar. Kit ajánljak a hazaiak közül? Elek István, Gadó Gábor, Balázs Elemér, Gáspár Károly, Váczi Eszter, Berki Tamás, Vincze Pál, Oláh Kálmán, Bacsó Kristóf, Gyárfás István és a többiek. Csupa nagyszerű zenész. Balázs Elemér születésnapi koncertje 16-án Oláh Szabolccsal, Zana Zoltánnal és Barcza Horváth Józseffel, és a Gyárfás Trió a nagyon ígéretes tinivel, Molnár Enikővel 31-én.

rap: Mik az őszi műsortervek?

HGY: Nyugodtan pályázhatnánk a világ legjobb dzsesszprogramja versenyben. Két külföldit mondok: szeptemberben a Tangó Jazz Quartet, honnan, ha nem Buenos Airesből, és a Profundkontra duó Bécsből, októberben.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”