Az Élő Fény

  • 2015. február 10.

Snoblesse

A nagyon kortárs Soharóza találkozása a nagyon 12. századi apátnővel.

Ki hallott már Hildegard von Bingenről? A telefonkönyvben hiába is keresnék, hacsak nincs kéznél egy 12. századi Yellow Pages, Hildegard ugyanis a régmúlt 1100-as években élt és alkotott: Istent szolgálta, kolostort építtetett, utazott, gyógyított, zenét szerzett és nagy emberek tanácsadója volt. Ordo Virtutum című műve a Soharóza kísérleti kórusszínházi előadásaként kerül most a budapesti Bakelit Multi Art Center színpadára – az eredetitől teljesen eltérő formában.

false

A Soharóza zenei vezetője, Halas Dóra így találkozott Hildegarddal:

HD: Én személy szerint nem ismertem Hildegardot, a Zeneakadémián szerintem nem tanítják zenetörténetből – vagy csak nem figyeltem azon az órán. Az egyik Soharóza-tag küldött át nekem egy zenei rádiós linket, amin egy amerikai kórus párhuzamba állította Hildegardot Meredith Monkkal. Ettől teljesen begőzöltem. Mindezek után jött a felismerés, hogy Hildegard mennyire a hagyományostól eltérő módon gondolkodott sok mindenben. Önmagában lenyűgözőnek találtuk azt a tényt, hogy létezett 900 éve egy ember, akinek több különböző témában teljes írásai maradtak fenn. Amikor pedig beleolvastunk ezekbe az írásokba, nem hittünk a szemünknek: a látomások élénk képei, a gyógyító könyvek szexuális vonatkozású fejezetei, az abszurd témájú rajzok, a zenei különcködések, a mesterséges nyelv, amit ő hozott létre… Nem volt olyan témájú kutatásunk vele kapcsolatban, amire ne az lett volna a zsigeri első reakciónk, hogy „Mi van!?!”

A teljes interjú itt olvasható. Előadások: február 21–22. szombat–vasárnap, 19.00 óra. Mindkét előadás után közönségtalálkozó lesz Ránki Júlia moderálásával.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.