Egyszer volt, hol nem volt…hu

  • 2015. február 10.

Snoblesse

Előadás Ózról és a mai magyar közállapotokról.


Aktuálisabb, mint valaha – szokás mondogatni egy-egy klasszikus színmű időszerű leporolása alkalmával, de aktualitásban még Shakespeare sem verheti a tegnapi (vagy mai) újsághírek ihlette darabokat. A Bárkában már jó ideje megy a West Balkán tragédiájáról íródott East Balkán, a Katonában a Cigányok és az Illaberek megy rá a mai magyar valóságra, a Scallabouche pedig Gyöngyöspatát választotta előző előadása főszereplőjéül. Az improvizációs előadásairól és remek angol kiejtéséről ismert társulat ezúttal kimozdul Gyöngyöspatáról, és az egész országot veszi szemügyre, de a szereplők régről ismertek: a helyismeret nélküli társadalomkutató, a magyarul sem beszélő tolmács, és az anyagias reklámszakember visszatér. Előadás Ózról és a mai magyar közállapotokról.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.