Bozsik Yvette a POSZT-on

  • 2013. június 3.

Snoblesse

Minden ötödik órában: Bozsik Yvette darabja a családon belüli erőszakról.
false

 

Fotó: Sióréti Gábor

„Bozsik rendezésében a kemény testnyelv természetes: ütést, tépést, rángatást, taszigálást imitál még a nettó tánc is. Nem kaphatjuk el a tekintetünket, sem a kihallgatásakor porig alázott, megerőszakolt feleség monológja, sem a mostanában már szimpla kedélyességgel művelt verbális erőszak elől” – írta kritikusunk a Minden ötödik órában című produkcióról (a teljes írás itt), melynek szövegkönyve bírósági dokumentumokra és a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) kutatásaira éppúgy támaszkodik, mint Ingmar Bergman, Charles Bukowski és Agota Kristof szövegeire. Bozsik Yvette rendező-koreográfus a családon belüli erőszakról készített előadást, amely egyszerre prózai és táncszínház, s melynek címe arra utal, hogy ma Magyarországon minden ötödik órára jut egy, a családon belüli erőszakhoz köthető bírósági ügy, ám ez csak a jéghegy csúcsa. Szereplők: Fullajtár Andrea, Rába Roland, Mórocz Adrienn, Vati Tamás, Samantha Kettle, Valencia James. Bozsik Yvett darabja ezúttal a POSZT-on látható.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.