
Epizódok a szórakoztató ipar történetéből.
Munkatársunk készülő regényéből olvas fel, filmet vetít, és Lou Reed dalokat énekel magyarul.
Azért Elvis sem hagyja el ideje korán az épületet.
Epizódok a szórakoztató ipar történetéből.
Munkatársunk készülő regényéből olvas fel, filmet vetít, és Lou Reed dalokat énekel magyarul.
Azért Elvis sem hagyja el ideje korán az épületet.
Jarvis Cocker lusta embernek tartja magát, pedig elég sok mindent csinált a Pulp 2002-es feloszlása óta.
Háromnegyed órás dokumentumfilmet sugárzott 1965-ben a kanadai televízió egy fiatal költőről.
A szerző első regénye a II. világháború frontélményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.
A közkeletű bölcsesség szerint a popdalok 90 százaléka a szerelemről szól, a maradék pedig semmiről.
Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.
Hogyan formálódott története során és milyen ma a lengyel karikatúra, hogyan reflektál a múltra és a jelenre, mit vár a jövőtől, milyennek mutatja a nemzeti és a globális jelenségeket?
A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.
Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.