Kezdetben vala a színdarab - Hajdú Szabolccsal és Török-Illyés Orsolyával nem csak a filmről, de a filmet ihlető, azonos című színdarabról is beszélgettünk:
Magyar Narancs: Van egy nagyon mutatós íróasztal nálatok, régimódi, zöld posztóborítással…
Török-Illyés Orsolya: Apukám szerezte valahonnan, egy kiszuperált irodai darab volt, de felújíttatta.
MN: Lesz, akinek az íróasztal, lesz, akinek más bútordarabotok tetszik majd meg, hiszen az új film teljes egészében a saját lakásotokban játszódik. Minden saját: a bútorok éppúgy, mint a filmben szereplő gyerekek. Nem sok ez a kitárulkozásból?
| ||
Hajdu Szabolcs: A gyerek saját, a lakás bérelt. Ha egy dokumentumfilmről lenne szó, egy „így él a Hajdu család” című valamiről, akkor más a helyzet, az valóban kitárulkozás lenne. De így pusztán annyit jelent, hogy nem volt más lehetőségünk. Nem volt másra pénzünk. Úgy tűnhet, hogy ez a film a mi életünkről szól, holott fiktív történet. Most akkor mondjak százalékot? Nincs belőlünk több a filmben, mondjuk, 20 százaléknál.
TIO: Nem úgy indult, hogy a saját lakásunkban forgatunk, sőt, azt se tudtuk, hogy film lesz belőle. Eredetileg egy előadás volt. Tavaly februárban kezdtünk el vele foglalkozni, áprilisban volt a bemutatónk. Szeptemberben már forgattunk, idén februárra pedig már a film is megvolt. Mindezt úgy, hogy tavaly, az év elején körülbelül három mondat volt csak a fejünkben arról, hogy mit akarunk. Annyit tudtunk, hogy a családról, a gyerekekről, az „itt maradunk vagy elmegyünk” dilemmáról akarunk beszélni. Olyan dolgokról, amikről nem az újságból tudunk, hanem a saját vagy a barátaink életéből.
A teljes interjú itt olvasható.
