Ernelláék Farkaséknál

  • 2017. március 8.

Snoblesse

A darab, amely a filmet ihlette.

Kezdetben vala a színdarab - Hajdú Szabolccsal és Török-Illyés Orsolyával nem csak a filmről, de a filmet ihlető, azonos című színdarabról is beszélgettünk:

Magyar Narancs: Van egy nagyon mutatós íróasztal nálatok, régimódi, zöld posztóborítással…

Török-Illyés Orsolya: Apukám szerezte valahonnan, egy kiszuperált irodai darab volt, de felújíttatta.

MN: Lesz, akinek az íróasztal, lesz, akinek más bútordarabotok tetszik majd meg, hiszen az új film teljes egészében a saját lakásotokban játszódik. Minden saját: a bútorok éppúgy, mint a filmben szereplő gyerekek. Nem sok ez a kitárulkozásból?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Hajdu Szabolcs: A gyerek saját, a lakás bérelt. Ha egy dokumentumfilmről lenne szó, egy „így él a Hajdu család” című valamiről, akkor más a helyzet, az valóban kitárulkozás lenne. De így pusztán annyit jelent, hogy nem volt más lehetőségünk. Nem volt másra pénzünk. Úgy tűnhet, hogy ez a film a mi életünkről szól, holott fiktív történet. Most akkor mondjak százalékot? Nincs belőlünk több a filmben, mondjuk, 20 százaléknál.

TIO: Nem úgy indult, hogy a saját lakásunkban forgatunk, sőt, azt se tudtuk, hogy film lesz belőle. Eredetileg egy előadás volt. Tavaly februárban kezdtünk el vele foglalkozni, áprilisban volt a bemutatónk. Szeptemberben már forgattunk, idén februárra pedig már a film is megvolt. Mindezt úgy, hogy tavaly, az év elején körülbelül három mondat volt csak a fejünkben arról, hogy mit akarunk. Annyit tudtunk, hogy a családról, a gyerekekről, az „itt maradunk vagy elmegyünk” dilemmáról akarunk beszélni. Olyan dolgokról, amikről nem az újságból tudunk, hanem a saját vagy a barátaink életéből.

A teljes interjú itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.