Frenk egyszálgitáros

  • 2015. december 4.

Snoblesse

Zenészt & hangszerét az ELLÁTÓházban lehet meghallgatni.
false

 

Fotó: Talabér Tamás

Magyar Narancs: Azzal az elég blőd hasonlattal szoktak jellemezni téged, hogy te vagy „a Kárpát-medence David Bowie-ja”, de azért nyilván más zenész, zenekar is hatott rád. Neked mit jelent a popzene?

Frenk: A popzene az a Beatles, ott kezdődik és ott is végződik valahol. Ők letették azt, amiből aztán mindenki építkezik a mai napig, most itt a harmóniamenetre, énekdallamra, a zene-szöveg egységre gondolok. Bár a Beatlesnél eleinte nem volt lényeges a szöveg, csak akkor kezdett el fontossá válni, amikor elkezdtek drogozni meg Bob Dylant hallgatni.

A fenti szóváltás ebből az interjúból származik, ám az, hogy Frenk hova utazna vissza az időben, egy másik beszélgetésből derült ki:

Magyar Narancs: Ha visszamehetnél az időben, melyik korszak volna a kedvedre való, ami a zenét és a színpadi játékot illeti?

Frenk: Leginkább a 20-as, 30-as években élnék Párizsban, Berlinben vagy New Yorkban. De a 60-as évek szexuális forradalmában is szerettem volna részt venni, természetesen nem Magyarországon.

Ezen az estén viszont nagyon is a mában és nagyon is Magyarországon lép fel az előadó – vele és gitárjával az ELLÁTÓházban lehet találkozni.

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.