Jógyerekek képeskönyve

  • 2012. december 23.

Snoblesse

The Tiger Lillies – Ascher – Parti Nagy: nyerő hármas.


Nemrég, amikor nálunk jártak, hogy élőben is „elborzasszák” rajongóikat, ezt írtuk róluk: „A The Tiger Lillies-t egyszerre szereti a Franz Ferdinand frontembere, A Simpson család atyja és Marilyn Manson, a Tiger Lillies pedig egyszerre szereti a weimari dekadenciát és a punkot, Brechtet és a húszas évek kabarévilágát.” Meg még azt is írtuk róluk, hogy náluk ihletettebben alighanem senki sem tudja megszólaltatni a fűrészt és London lecsúszottjainak és véglényeinek világát, arra viszont nem tértünk ki, hogy amikor nincsenek itt, akkor is itt vannak, hiszen az Örkény Színház – Parti Nagy Lajos átiratában és Ascher Tamás rendezésében – folyamatosan játssza hírhedt sokkoperájukat, a Jógyerekek képeskönyvét. Rémmesébe illő évkezdésre vállalkozik, aki megtekinti a művet – kritikusunk megtette ezt, s elismerőleg nyilatkozott: „Iszonyú morbid az egész. A színészek játéka zavarba ejtő: Nagy Fruzsina jelmezeinek köszönhetően felismerhetetlenek, csak a hang a fogódzkodó, de az sem egészen emberi. Máthé Zsolt, a rezonőr hangja megközelíti a Tiger Lillies frontemberének, Martyn Jacques-nek idegtépő kontratenorját, és hozzá még nézni is tud, akár egy vérszívó.”

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.