Kinoflow: Searching for Sugar Man

  • 2013. augusztus 26.

Snoblesse

Oscar-díjas doku a Gellért-hegyi kertfilmklubban.
false

Hogy mi kell az Oscar-díjhoz? Egy elfeledett amerikai zenész, aki Dél-Afrikában népszerűbb volt, mint a Beatles. Két megveszekedett rajongó, akik hősük nyomába eredtek, hogy kiderítsék; él-e, hal-e? Egy ágrólszakadt, svéd dokumentumfilmes, akinek annyira nem volt pénze, hogy az okostelefonjával volt kénytelen felvenni filmje utolsó képsorait. S hogy mi kell egy remek filmhez? Tételesen nagyjából ugyanezek, meg valami, amit varázslatnak hívnak, és csak a moziban kapható. Aki többet akar megtudni a Waiting for Sugarman című film hátteréről, kapcsoljon New York-i tudósítónk, Donáth Mirjam blogbejegyzésére, aki pedig meg is tekintené a filmet, az most lampionok közt, a fűben henteregve is megteheti a Gellért-hegyi Pagony vetítésén.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.