El se hinnénk, de már 1979 óta működik és koncertezik a NoMeansNo különítmény – ehhez képest „csupán" 11 évet kellett várni arra, hogy 1990 májusában fellépjenek a Fekete (L)Yukban – azt a pogót nem felejti, aki ott volt s hátha még ropta is! Szerencsére azóta, némi szünet beiktatásával, még kétszer visszatértek Magyarországra: 2007-ben és 2009-ben is megcsodálhatta őket a honi publikum. S hogy miért oly különleges az attrakciójuk? Aki csak egyszer belemerül sodró lendületű zenéjükbe, az többet képtelen kievickélni – csak annyit mondanánk, hogy ilyen pregnáns, határozott és kreatív basszusjátékot ritkán lehet hallani egy rockbandától, ezen felül egy fékezhetetlen ritmusokban tobzódó dobos és egy technikás gitáros is a szériatartozékok közé tartozik. A zenekarból gyakorlatilag a ritmusszekciót alkotó Wright testvérek az őstagok, közülük a basszgitáros Rob az első számú vokalista, akinek jellegzetes dalszövegei sosem nélkülözik az éjsötét iróniát, míg John Wright dobol, s néha billentyűzik. Hozzájuk társultak a mindenkori gitárosok: egykoron (például a legendás Wrong album idejében) Andy Kerr számított a legfontosabbnak, ám most már két évtizede Tom Holliston szolgálja a csapatot. A zenéjük rockos élét, energiáját és gyorsaságát tekintve a punk/hardcore világból jön, de ehhez dzsesszes érzékenység és kompozíciós hajlam társul, s persze ugyanígy (esetről esetre más arányban) merítenek a blues, a country, a funk vagy a progresszív rock formakincséből. A NoMeansNo-t sokan nevezték már az agyas rockzene, a matek rock keresztapjának vagy éppen alapító atyjának – mindenesetre éppen eleget letettek az asztalra ahhoz, hogy saját jogukon becsüljük őket nagyra, és még mindig elég zseniálisak ahhoz, hogy miattuk mozgassuk meg végtagjainkat.
