Paul Verhoeven: Showgirls

  • 2013. február 12.

Snoblesse

A világ egyik legrosszabb filmje.


Ma már csak mosolyogni lehet azon, hogy Paul Verhoeven filmjét micsoda felháborodás kísérte 1995-ös bemutatásakor: a kritikusok gyakorlatilag kiátkozták Hollywoodból a holland filmrendezőt és vele együtt repült a forgatókönyvért felelős Joe Eszterhas is. A bősz támadásokban szerepet játszhatott, hogy a két elkövető volt a felelős az Elemi ösztönért is, amiért viszont néhány évvel korábban mindkettőjüket mennybe menesztették. A Las Vegas-i táncosnők soraiban játszódó Showgirls természetesen tarolt a legrosszabb filmeket díjazó Arany Málna-díjkiosztón, s a maga 13 jelölésével és 7 győzelmével rögvest történelmet is írt, így azonnal rá is ragadt és sokáig rajta is maradt „a világ legrosszabb filmje” címke, amely – lássuk be – egy meglehetősen menő megkülönböztetés. Pedig a Showgirls messze nem a világ legrosszabb filmje, csak egy élvezetesen bűnrossz alkotás, melynek azért megvannak a maga erényei: nemrégiben például bekerült Így mentek el – öt nagy filmes orgazmus című összeállításunkba is. Ezt pedig sem a világ úgyszintén legrosszabb filmjének kikiáltott Háború a Földön, sem pedig a szintén rekordszámú Arany Málnát begyűjtő Jack és Jill nem mondhatja el magáról. Paul Verhoeven viszont elmondhatja magáról, hogy ő az Arany Málna történetének első olyan díjazottja, aki személyesen vette át a legrosszabb rendezőnek járó elismerést.

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.