rés a présen: Egykor nagyon népszerű volt a műfaj, de mi maradt mára a pantomim szerepe?
M. Kecskés András: A pantomim ma nem divat. A 21. századi klasszikus pantomim Marcel Marceau-t, a fehér arcú bohócfigurát jelenti. Gyökerei a némafilm korszakában keresendők, s ez hatott a színpadi előadások stílusára is. A pantomim, mint minden más művészet, „tükröt” tart a világnak, így nem maradhat változatlan. E. Decroux megalkotta a modern pantomim testanalitikus iskoláját, a mime pure-t. Ez a technika az emberi gesztus és cselekvés fizikai törvényeit analizálva illúziót kelt az üres térben. Ezt a műfajt választottam, de természetesen szükséges volt az önálló stílus kialakítása. Állandó közönsége csak akkor lehetne, ha volna egy Pantomim Színház, ami megadná a műfaj rangját és a műhelymunka lehetőségét. Prágában, Wrocławban, Kölnben, Stuttgartban, Párizsban van ilyen. Állandó játszóhely nélkül a vándorszínészek életét éljük. A világ tele van változatos turnézó produkciókkal. Így játszhattam Európa különböző országaiban, és legutóbb így dolgozhattam Terry Gilliammel és Slava Paluninnal Tel-Avivban.
| ||
rap: Milyen műsorokat tart repertoáron, és kikkel működik együtt?
MKA: Egykori mesterem, Köllő Miklós szavait idézve, a műfaj Csipkerózsika-álmát alussza, ezért úgy gondoltam, hogy az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér színpadán az Expresszív Táncpantomim Maratonnal felelevenítem az eddig létrehozott legsikeresebb előadásaimat. A Planéták, Az életfa árnyéka, A Hét Főbűn, A Töviskorona, az Utolsó előtti pillanat, a Hallgatás angyala és A múzsa csókja lesz látható május 14-éig kéthetente. Minden előadást filmvetítés és beszélgetés követ. (Részletek a www.eotvos10.hu honlapon.) Útjaim során tanítottam is, de dolgozom is fiatalokkal, ha hívnak. Így jött létre együttműködés Bata Ritával és Góbi Ritával is.
rap: Több tanítványa jelentős alkotóvá vált. Milyen velük a kapcsolata?
MKA: Tanítványaim sikerei büszkeséggel és örömmel töltenek el. A kezdetekben a játék felszabadító és világot teremtő élményét fedeztük fel a közös munkában. Különleges korszak volt, nagy kölcsönös szerelem a szakmánk iránt, sok sebet is okoztunk egymásnak, de boldog vagyok, hogy a nálam tanultak alapján ki-ki megtalálta a saját, önálló stílusát. Néhány név közülük: Szkipe (Nagy József), Uray Péter, Goda Gábor, Hudi László, Rókás László, Tana Kovács Ágnes, Juhász Anikó, Balázs Mari, Masznyik Emőke, Mándy Ildikó.
rap: Melyik „korszaka” a legkedvesebb?
MKA: Amikor megtaláltam az életem értelmét a művészetben, s ez a korszak azóta is tart.
rap: Mik a közeljövő tervei?
MKA: Mimetika címmel jelent meg egy könyvem, ennek folytatásával még adós vagyok magamnak, de dolgozom. Színpadi munkám – DonQ és IQ – Richard Strauss szimfonikus költeményének ihletésére készül, ezt az Új Táncszínházban mutatom be késő ősszel. És természetesen állandóan várok egy filmszerepre, mert felejthetetlen volt a Sorstalanság (Koltai Lajos) és a Tréfa (Gárdos Péter) című filmekben játszanom mint színész.
rap: Volt valaha problémája azzal, hogy ilyen magas?
MKA: Ki is szúrtak a párizsi metrón, és kegyetlenül igazoltattak, terroristának véltek. Itthon egy kocsma előtt lezsidóztak. Sehol nincs megnyugvás. A borotvált fejem is okozott gondot, egyszer egy édesanya jött szembe velem. A gyermek megszólalt: nézd anya, kopasz bácsi! Anyuka: nem szabad ilyet mondani, te is lehetsz még ilyen!
