„Szinte tapintható, zavarba ejtően valószerű jelenetek (szerelmi bánat, mindennapi megaláztatások) keverednek Áron gondrysan szürreális fantáziáival, egyszerre jellemezve nemzedékének külső és belső valóságát. Reisz nem ítélkezik, csak dokumentál, csendesen és humorral figyel, és az apró, gyorsan elillanó pillanatok rögzítésével képes megragadni, hogy milyen ma Magyarországon élni” – írta kritikusunk (a teljes cikk itt) Reisz Gábor méltán nagy sikerű filmjéről, s mert a teljesség hívei vagyunk, magát a rendezőt is megkérdeztük (vigyázat, enyhe spoiler következik – mi szóltunk):
magyarnarancs.hu: Miért van az, hogy a főszereplő meghal, mármint újra meg újra „meghal”? (Váratlan szituációkban a főszereplő egyszer csak összeesik.)
| ||
Reisz Gábor: Nagyon sok olyan dolog van a filmben, amikben a néző szimbólumokat keres, és lehet, hogy egyébként tudat alatt van is benne, de a válasz sokkal prózaibb. Amikor eldöntöttem, hogy ezt a filmet akarom megcsinálni, utaztam egy buszon, hazamentem, késő este volt, leültem a fotelbe és elkezdtem írni. Imádom az Alkony sugárút című filmet, abban egy halott ember meséli el a történetet, kvázi akkor hal meg, amikor a film kezdődik, innen jött az ötlet, hogy akkor a hős nem egyszer fog meghalni, hanem meghal százszor, vagy nem tudom hányszor. Sok hasonló elem van a filmben, ami egyszer csak elkezdett az ötlet eredetétől függetlenül is működni. Ugyanakkor bennem a halálfélelem mindennapi érzés, ha átmegyek a zebrán, előtte háromszor elképzelem, hogyan ütnek el, ha fúj a szél, felnézek, nem esik-e a fejemre valami. Meg van az a félsz is, hogy egyik napról a másikra meghalsz, és nem csináltál semmit.
A teljes interjú itt, a teljes film pedig az Art+Cinemában tekinthető meg.
