War Horse – Hadak útján

  • 2014. május 6.

Snoblesse

Hatalmas műlovak és műlovászok a National Theater színpadán.
false

Anno ezekkel a szavakkal köszöntöttük (a teljes kritika itt) Spielberg Hadak útján című filmjét: „Szívvel gondozott, rózsaszínes, grillázsszagos mozi: átjárja a spielbergi lélek fülledt melege, teret juttatva a játéknak, amikor azt kell várni, hogy a legváratlanabb helyeken felcsillogjon előttünk a rendezői zsenialitás. Egy ilyen aprócska csodához nagyjából egy órát kell most kibekkelni: már a francia fronton ügetünk 1914 körül a brit farmról elszakajtott, Joey nevű meselóval, amikor a búzatáblák közül megindul a németeket sújtó lovasattak – kétszáznegyven, mesteri képekkel táplált másodpercben, ahol még a tömeges halál ábrázolására is okos megoldást talál a néhány áldott pillanatra önfeledten dirigáló alkotó.” Alig várjuk, hogy kiderüljön, vajh' ugyanez hogyan fest a londoni nemzeti, a National Theatre színpadán, Michael Morpurgo regényéből ugyanis először színdarab lett, s csak utána mozifilm. Az előadás felvétele az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható.

Figyelmébe ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.