Kedves Olvasónk!
A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!
Azokat a könyveket szeretem a legjobban, amik úgy változtatnak meg, hogy észre sem veszem. Amikor tizenévesen először olvastam Dosztojevszkijt, vagy Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényét, Salingert, Hemingwayt, minden bizonnyal megváltoztam, talán jobban, mint azt elképzelni merem, később, Nietzsche, Jung, legutóbb pedig David Graeber olvasása után újra, akkor is, ha érzem, az évekkel előrehaladva már óvatosabban változik az ember. És ha végignézem a könyvespolcomon sorakozó, még olvasatlan könyveket, arra gondolok, hogy bizonyos értelemben a jövőm van elrejtve bennük. Hiszen alakítanak majd, ahogy a múltbéli olvasmányaim is alakítottak rajtam.
Olyat viszont soha nem hallottam még, hogy valakit páratlan életerővel és bizalommal töltött volna el a Facebook vagy a TikTok negyven percnyi pörgetése, pedig lazán eltöltünk ennyi időt – még több is – a képernyő ütemes simogatásával.
Talán az is tudja, miről szól a Fahrenheit 451, aki nem olvasta. A főhős Guy Montag tűzőr, akinek a feladata a törvénytelenül birtokolt könyvek felkutatása és elégetése. A felesége öngyilkosságot kísérel meg, de kimossák a gyomrát és beállítják a gyógyszereit. A barátaikkal felületes beszélgetéseik vannak, egyedül az új szomszéd, az antiszociális Clarisse tűnik érdekes társaságnak – aki azonban hamarosan baleset áldozata lesz. Montag immár megkérdőjelezi a munkája hasznosságát, és egy alkalommal ellop egyet az elpusztítandó kötetek közül. Ugyanekkor egy asszony, akit könyvbirtokláson kaptak, hajlandó megégni a könyveivel együtt. Montagot persze megrázza az eset.
„S most először értettem meg, hogy minden könyv mögött egy ember rejlik. Egy ember,akinek gondolatai támadtak, aztán hosszú idejébe tellett, amíg papírra vetette őket. S én eddig sohasem gondoltam végig”
– mondja a kiábrándult főhős.
A Fahrenheit 451 millió dolláros alapötletéről Bulgakov is eszünkbe juthat, aki a szovjet cenzoroktól félve többször is, 1930-ban és '33-ban elégette A Mester és Margarita részleteit, majd emlékezetből újraírta őket. A kész regény címlapjára saját kézzel írta fel: „Kézirat sosem ég el!”
A disztópikus sci-fi a hidegháború kezdetén, a mccarthyizmus éveiben született, amikor a művészeteket is a politikai paranoia, a kommunistaellenes cenzúra és az Amerikallenes Tevékenységeket Vizsgáló Bírálóbizottság (HUAC) uralta. De Bradbury számára – miként azt számos interjúban is elmondta – a hétinches fekete-fehér televíziók riasztóbbak voltak, amik ott virítottak minden egyes amerikai nappalijának kellős közepén. Ki tudja, mit látott bele a mai szemmel dögunalmas cowboydrámákba, vígjátéksorozatokba, esti showkba és a kezdetleges reklámokba, amik akkor a műsoridőt uralták, napközben az unatkozó háziasszonyok, esténként pedig az egész család örömére? A regényben mindenesetre elképzelte annak totalitását, egy hatalmas képernyőt, ami az egész falat elfoglalja, kapcsolatba lép a felhasználójával és képes felhívni annak barátait. Akárhogy nézzük, Bradbury 1953-ban már olyasmivel riogatott, ami ma valóság ugyan, de még a pár évvel ezelőtt készült Black Mirror-epizódban is sci-fi-elemként használták.
Bradbury aggódott az ostoba magazinok miatt, persze még semmit sem tudott a felugró reklámokkal teleszórt internetről. Aggódott a felejtés miatt, ami önkéntelenül felgyorsul, ha nincs időnk rögzíteni a valóságot, mert egyik kontent szorítja ki a másikat a fejünkből. Aggódott a rádió miatt, ami folyton lényegtelen dolgokról duruzsol, az újságok miatt, amiknek csak a főcímeit olvassák, de még a vezeték nélküli fülhallgatókat is megjósolta, ami jelen cikk írása közben is itt van a fülemben. „Tömjük tele az agyukat érdektelen adatokkal; verjünk a fejükbe annyi tényt, hogy telítettnek s ragyogóan informáltnak érezhessék magukat! Akkor majd gondolkodó lénynek álmodják magukat, azt hiszik, messzire jutnak a tudományukkal, holott meg se tudnak vele moccanni” – írta a regényben.
A történet tűzőrparancsnoka, Beatty azt állítja, a mindent uraló média, amely az állampolgárok folyamatos szórakoztatásáról gondoskodik, a felforgató könyvekkel ellentétben valójában a békét szolgálja. Bradbury azonban nem szégyelli főhőse szájába adni, hogy inkább a populizmus eszköze: „A kormány pedig látta, mily előnyös számára, hogy olyan polgárai vannak, akik csak szenvedélyes ajkakról és gyorsan csattanó ökölről óhajtanak olvasni.”
A szerző prózája sokak szerint didaktikus, én azonban sodró lendülete, szinte pszichedelikus leírásai miatt is nagyon kedvelem a Fahrenheit 451-et. A végkifejlettől pedig a sokadik újraolvasás után is libabőrös leszek: egyszerűen szépnek tartom azt, hogy emberek fejből megtanulnak könyveket. Nem is azért, mert Platón Államában, Shakespeare Hamletjében vagy a Karamazov testvérekben benne lenne a nagybetűs Minden – ilyet mondani szentimentális lenne. A szöveggel való mély kapcsolat hat meg, amit sosem fogunk érezni az internet böngészése közben a vécén ülve. Hetven évvel a megjelenése után egyetlen fenntartásom van a regénnyel kapcsolatban.
Az, hogy Ray Bradbury optimista volt, amikor azt jósolta, hogy a jövő Amerikájában majd betiltják az olvasást és tűzszerészek égetik a könyveket.
Hiszen azok itt vannak körülöttünk, a polcokon, és ha esetenként ledarálnak egyet közülük – mint a Meseország mindenkiét –, abból bestseller lesz. Úgy tűnik, hogy a nyugati országokban legalábbis nem abból van a baj, hogy betiltanák, bezúznák vagy elégetnék őket. Hanem abból, hogy kevesen engedik meg maguknak naponta a műveltség luxusát.
De azért arról sem feledkezzünk meg, hogy Bradbury regényét annak idején rendszeresen betiltogatták itt-ott, az FBI pedig több sci-fi szerzővel együtt megfigyelte az írót. Egy interjúban Bradbury elmondta, hogy gyakran kapott leveleket könyvtári dolgozóktól és tanároktól, akik azt írták, a Fahrenheit 451 tiltólistára került az iskolájukban. „Mindig azt mondtam, ne aggódjatok, de tegyétek vissza őket a polcra. Tegyétek vissza őket újra és újra, addig, amíg abba nem hagyják a tiltását. Akkor fogtok nyerni.”
