Közeledik a húsvét, nyúzzák a nyulakat, és nem számíthat feltámadásra egyikük sem. Mocskos egy ünnep, de kit izgatnak az ünnepek meg a nyulak, amikor háború van. Mocskos egy háború; gyilkolják a gyerekeket, és ők sem fognak feltámadni, lefogadom. A pályaudvarokat elárasztották az ukrán menekültek: fáradtak, meggyötörtek, éhesek és kiszolgáltatottak. Segíteni kell. Gyűlik az élelem, a ruha, a szállás, csak a remény reménytelen.
Mit lehet ilyenkor csinálni?
Én a nyulakkal vagyok.
Arról már régen letettem, hogy valami érvényeset mondjak, de most az is nehéz, hogy valami érvényeset hallgassak. Ötvenöt évet araszolgattam hátra, hogy rátaláljak arra a nyári hangütésre, amire újra vágyom. Azt a szeretetről nevezték el, de egy nyúl is komoly szerepet kapott...
1967 nyara, San Francisco. A nyár slágere, a White Rabbit valójában egy évvel korábban született, de ekkor futott be, a Jefferson Airplane előadásában. Grace Slick, a hippi-éra fenséges bombázója írta, amikor még a Great Society nevű bandában énekelt. Mint ismeretes, a dal alkotása közben teljesen be volt tépve, és folyton Miles Davis Sketches of Spain albumát hallgatta, de Ravel Bolerója is beúszott. Valamint a gyerekkorából Lewis Carroll könyve, az Alice Csodaországban, azzal a bizonyos nyúllal...
Az 1939-ben született Grace egy jobb házból való úrilány volt, az édesapja bankár, az édesanyja színésznő. Palo Altóban, New Yorkban és Miamiban tanult, majd modellnek állt, mielőtt 1965-ben a Great Society tagja lett. Abban az évben robbant a pszichedelikus rock forradalma Friscóban. Olyan bandák alkották a krémjét, mint a Grateful Dead, a Doors, a Love, a Family Dog, a Great Society és a Jefferson Airplane, melyekkel a Longshoreman’s Hall, a Fillmore Auditorium és a Matrix nevű intézményekben lebeghetett a virágmintás ifjúság. A Great Society a rangosabbak közé tartozott, de fennállása alatt csak egy kislemeze készült, mert képtelen volt egy albumnyi anyagot feljátszani. Grace ezért is engedett ’66-ban a Jefferson Airplane csábításának, melynek énekesnője szülési szabadságra távozott.
Grace magával vitte két dalát, a Somebody to Love és a White Rabbit címűt. Az előbbi egy szimpla popdal volt, amitől bár padlót fogtak a listák és a rádiók, sajnos felejthető. De a White Rabbit egészen más.
Az megkerülhetetlen, örökkévaló. Ha feldobom, egy zseniális sláger, ha leesik, egy komplett korszak – az ellenkultúra, a pszichedelikus rock, a szexuális forradalom, a szabadságról és békéről ábrándozó hippik, vagyis a szeretet nyarának – himnusza.
Persze, himnusz csak egy van: a White Rabbithoz foghatót nem is írt Grace ezután, bár a Rejoice és a Two Heads a közelében járt (az After Bathing at Baxter’s albumon). És hogy a dal hat perces eredetije se vesszen kárba, a már feloszlott Great Society koncertfelvételeit kiadta a CBS Records Conspicuous Only In It’s Absence címmel. Továbbá kapható pólóváltozatban is, az elhíresült „Feed your Head” idézettel, plusz nyuszival, békejellel, vagy anélkül... Mert minden eladó.
Holott a legkevésbé sem erről volt szó...
A White Rabbit arra intette az ifjúságot, hogy másképp is lehet élni. Hogy nem kell bedőlni a családi meséknek, hanem nyitni kell, kutatni és tágítani az elmét, hogy mint Alice, ki-ki megtalálhassa a maga útját.
Tömd a fejed!
S ha ehhez pirulák kellenek, akkor pirulákkal...
Oké, ez itt nem a reklám helye. Az viszont nem hagyható ki, amikor Grace kifőzte, hogy becsempész Nixon elnök italába egy adag LSD-t. 1970 áprilisában került volna rá sor, amikor is Grace-t meghívta a Fehér Házba Nixon lánya, Tricia, akivel egy suliba járt New Yorkban. Na már most Nixon elnök pontosan azt testesítette meg, amit a hippik ki nem álltak: a vietnámi háborút, a kábítószer-ellenes törvényeket, és úgy egyáltalán, az ötvenes évek vaskalapos konzervativizmusát. Szóval éppen ideje lett volna, hogy ő is szárnyra kapjon...
Grace Abbie Hoffmant, a Flower Power mozgalom és a Youth International Party – magyarul a yippik – jelképes alakját hívta kísérőjeként, és szépen kirittyentették magukat a lehetőségeken belül. Hátranyalt hajával és sötét öltönyében úgy festett Hoffman, akár egy maffiózó. De a biztonságiak így sem engedték be őket, arra hivatkozva, hogy szigorúan női buli zajlik odabent. Hoffman még gyorsan kiakasztotta a Fehér Ház kapujára azt a fekete zászlót, amin egy színes marihuana levél követelte a legalizálását, de azt is eltávolították onnan.
Hiába, az a ’70-es év már nem volt az igazi.
Kifulladni látszott addigra a hippivilág. Kissé kínos, de a helyzet az, hogy a méltán rühellt fogyasztói társadalom helyett nem tudott használhatóbbat teremteni. Kipukkadtak a kommunák, családot alapítottak, munkába álltak a fiatalok. És közben gyilkolt a kábítószer és az alkohol. Al Wilson, Janis Joplin, Jimi Hendrix, majd Jim Morrison. És ami durvább: miután Roman Polanski feleségét lemészárolták Manson hippijei, és miután az altamonti fesztiválon leszúrtak egy fekete fiút a Pokol Angyalai, már szeretetről sem lehetett papolni.
1970-ben – a Wight-szigeten – a hippikorszak utolsó nagy fesztiválját rendezték meg. Négy ilyen nagy fesztiválra emlékszünk: a montereyi volt az első, a woodstocki a legnagyobb hatású, és az altamonti a legvéresebb. A Jefferson Airplane fellépett valamennyin. Aztán többször is átalakult, beilleszkedett a mainstream rockba, úgy vészelte át a hetvenes és nyolcvanas éveket. 1974-től Jefferson Starship, ’84-től Starship néven szerepelt, ám az utolsó albumát 1989-ben újra Jefferson Airplane-ként vette fel. Az alapítói közül Paul Kantner és Marty Balin már nem él. A nyolcvanhárom éves Grace, még, köszöni, jól van. Átesett néhány elvonókúrán és négy szóló albumon, manapság visszavonultan festeget. Ha a titkáról kérdezik, azt feleli, hogy barátnőjével, Janis Joplinnal ellentétben, ő elkerülte a Heroint.
A hippiket mindenki utálta. Nemcsak a nyárspolgárok, még a punkok is. A punkok a gyűlöletben utaztak, és ki nem állhatták a szeretet maszlagát. De a White Rabbit előtt mindenki leborult. Ismeretes vagy ötven feldolgozása, nem hallottam mindet, de kettőért tűzbe teszem a kezem. A Damned 1980-ban tette a magáévá, Patti Smith pedig a 2007-es Twelve albumát ékesítette vele. Az egészen elképesztő. Azt írta Patti, hogy sok nagyszerű énekesnőt hallgatott fiatalkorában, de a legnagyobb hatással Grace Slick volt rá. „Az adósai vagyunk mind. Nem volt hozzá hasonló. Kinyitott előttünk egy ajtót, amit már nem lehetett többé becsukni.”
Patti amúgy legutóbb az ukrán himnusz angol nyelvű verziójával tündökölt. Február 27-én Lenny Kaye születésnapi partiján énekelte el a New York-i Bowery Ballroomban. Egy videó ihlette meg, amin ukrán nők söpörték össze a törmeléket bombázás után, miközben a himnuszt énekelték.
Hát így.
Ennyit az érvényességről.
Ennyit a szavakról, ennyit a hallgatásról.
A nyulakról és a feltámadásról.
És ennyit arról, hogy nem tudom, hogyan tovább.
Még szerencse, hogy megőriztem egy régi jelvényt a kacataim között. A hatvanas években a hippik viseltek ilyet. Kicsit megkopott a felirata, de talán kitűzhetem újra:
MAKE LOVE NOT WAR
Na nem mintha.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
