Ásatás

A liezonok nagyepikai negyedórája

Hány percig tart? (Órával a kézben a regényvilágban)

  • Bán Zoltán András
  • 2022. október 2.

Sorköz

Az Ásatás legújabb részében jöjjön egy kis kutakodás Bovaryné és a nagyepika hőseinek hálószobájában.

A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.

Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!

Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 12022. április 4-i számában jelent meg.

Alighanem Flaubert írta meg a világirodalom leghosszabb szeretkezését. Teljesítménye azért is rendkívüli, mert eközben egyetlen szóval sem ábrázolja magát az aktust. Mondhatni még csak nem is utal rá. Amikor mégis ("egy meztelen kéz nyúlt ki a sárga vászonfüggönyök alól"), akkor oly rafináltan, oly kétértelműen, olyan rejtett erotikával - persze minden erotika veleje a rejtettség! -, hogy az kenterbe ver minden nyílt bujálkodást. A Madame Bovary III. részének első fejezetében olvasható e döntő jelenet. A baszdühös Léon bérkocsit fogad, aztán beletuszkolja a megzavarodott Bovarynét. És megkezdődik a páratlan grand tour: "S a nehéz fogat útnak indult. Végigment a Grand-Pont utcán, átszelte az Arts teret, a Napóleon rakpartot, aztán az új Szajna-hidat, utána hirtelen megállt Pierre Corneille szobra előtt." De nincs megállás, a kocsi belsejéből egy hang - hogy férfi vagy női, azt a ravasz Flaubert titokban tartja természetesen - folyvást azt kiáltja: "Csak tovább!" Így járják körbe-körbe Rouent, az utcanevek már-már az eszelősségig sokasodnak, a szöveg elfullad, liheg a topográfiai furortól; és a végén a narrátor nem mulasztja el megjegyezni, hogy egészen hat óráig tartott a tébolyult turisztikus-erotikus menet. És mivel tudjuk, hogy tizenegykor találkoztak a templomban, könnyedén kiszámíthatjuk, hogy.

Ez roppant nagy idő. Nemcsak az életben, hanem a 19. századi epikában is. Ugyanis ha átnézzük e hatalmas epikus korpuszt, azt tapasztaljuk, hogy általában negyedóráig tart egy aktus. Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című alapművében ezt olvassuk: "Negyedóra múltán, őrült türelmetlenséggel előre-hátra futkostam a szobában, percenként odamentem a spanyolfalhoz, és a résen át lestem Lizát." A kortárs Tolsztoj Az ördög című novellájában sincs másként; miután a földesúr meghágta a pénzért felfogadott Sztepanyidát, "negyedóra múlva elváltak".

És forduljunk bárhová, majdnem mindig ezt a fatális negyedórát találjuk a szövegben. Vagy olyasmit, hogy "egy kis idő után", "egy rövid időre".

Klasszikus példája ennek a Laclos Veszedelmes viszonyok című levélregényének vérlázítóan pimasz jelenete, melyben Valmont márki egy luxusszajha, Emilia hátán írja meg első udvarló levelét a mélyen vallásos, a szerelmi csábításnak engedni nem akaró Madame Tourvelnek. A levélből nyomon követhető, mikor és nagyjából mennyi időre szakadt félbe a fogalmazás, hogy a márki még egyszer derekasan megkoitálja Emiliát. "Jobb volna talán, ha le tudnám hűteni forróságomat, mely Önt nem hevíti fel. Egy kis időre abba is hagyom az írást, hogy valami úton-módon megszabaduljak attól a bódulattól, mely úrrá lett egész lényemen (...) Itt vagyok újra, asszonyom; odaadásom is a régi, csak az öröm ujjongó érzése szökött ki belőlem." Mindez Örkény konzseniális fordításában élvezhető.

Ez a folyvást előbukkanó tizenöt perc amolyan konvencionális időtartam, nem valóságos idő. Nyilván téves lenne, ha azt gondolnánk, hogy ükapáink és ükanyáink mindössze egy fertályórát fordítottak a szerelmeskedésre. Ám e kurta negyedóra mindamellett azt is jelzi, hogy az íratlan, de azért szinte megfellebbezhetetlen szabályok szerint a regényírónak nem szabadott nagy jelentőséget tulajdonítania a koitusznak. A dolog rövid ideig tart, tehát mint testi történés jelentéktelen - a kánon ezt az állítást vagy sugalmazást követelte az írótól. Az említett jelenetben éppen ezt hágta át Flaubert.

De egy szabályt - tabut? - ő sem ignorálhatott. A 19. századi nagyepika ugyanis soha nem ábrázolja a házasfelek nemi életét: ha szeretkezésről esik szó, az majdnem minden esetben házasságtörés. (Vagy kurvázás, mint a fenti jelenetekben.) Ez azt sugallja, hogy a konvenció szerint házasságban nem lehet jelen a kéj, az csak tiltott gyümölcsként értelmezhető és élvezhető. A firenze-ferrarai (1438-39) zsinat mondta ki, hogy a házasság szent, éppen ezért kéjmentes terület, legfőbb célja a gyermeknemzés, ez pedig gyönyör nélkül is megvalósítható. Látjuk, e regényvilág meglehetősen katolikus.

Ám egy fontos kivétel mégis akad. Ez pedig a protestáns Goethe Vas István által Vonzások és választások címen magyarított regényében található. Itt meglepő módon egy házaspár, Charlotte és Eduard szeretkezését írja le a legnagyobb német. De ha jobban a körmükre nézünk, kiderül: ők ugyancsak házasságtörésen fáradoznak, az aktus közben ugyanis mindkét fél valaki másra, a maga titkos szerelmére gondol. "A homályban a benső hajlam, a képzelőerő azonnal érvényesítette jogait a valóság fölött. Eduard csak Ottiliát tartotta karjaiban; Charlotte lelke előtt hol közelebbről, hol távolabbról a kapitány lebegett, s így fonódott össze elég csodálatosan az, ami távol, és az, ami jelen volt, ingerlően és gyönyörűségesen." De Goethe egy pillanatnyi kétséget nem hagy afelől, hogy itt valami rettenetes történt: reggel a betörő napfény "mintegy bűntényt világított meg". Így talán érthető, miért nevezte Thomas Mann e könyvet a nyugati kultúra "legvakmerőbb házasságtörési regényének". Maga az aktus egyébként ugyancsak kurta időre szorítkozhatott, Goethe nyomatékosan figyelmeztet, hogy az éjszaka nagy részét tréfás beszélgetésekkel töltötték.

A magyar irodalomban, ha egyáltalán ábrázolják, szintén rövid ideig tartanak e szcénák. XIX. századi regényeinkben mindhiába kutakodnánk hálószobatitkok után, Jókai például nyilván alig ismert ilyesmit, bár nyilvánvaló, hogy Tímár Mihály és Tímea kölcsönösen kielégületlenek Az aranyember lapjain. Péterfy Jenő találóan írta, hogy nálunk először Kemény Zsigmond művészetében jelenik meg a hősök valóban érzékelhető fizikuma. Ez igaz, de az aktus a vérbajos bárónál is tabu, bár a Férj és nő egyik jelenete fölöttébb merész. Albert hajója viharba kerül, kitántorog a fedélzetre, körültapogat a sötétben. És ekkor "keze egy leplezetlen nőkebelre téved, melyet szétzilált haj gazdag fürtei fedtek némileg". A nő tengeribetegségben szenved, és Albertünk már azon van, hogy visszaéljen a hölgy gyengeségével, de aztán győz benne a morális arszlán, visszaretten, mivel "érzé, hogy lovagi bánásmódja a kéjenc haszonlesésében merült el". Basszus, ebből sem lesz koitusz, teszi le hervadtan a kötetet az olvasó.

Noha némileg virágnyelven, de az első modern magyar szeretkezést feltehetően Asbóth János írta le Álmok álmodója című 1877-es regényében. Darvady Zoltán, a főhős emlékszik együttlétére Irmával: "Nyitott szeme kísértetiesen meg volt törve; soha nem fogom feledni ezt a soha nem látott tekintetet, melyen a nyitott szem azt mutatja, hogy elveszítette látképességét a bódulatban; a megtört szemek alatt kidudorodtak a hevült orcák; az imént ellágyult tagok majd a görcsnek erejével tapadtak hozzám; a megtörött szem visszanyerte fényét, és meszsze kitágulva tündöklött a homályba, de tudat és látás nélkül mostan is; az izgatott arc ismét lesimult, sima és sápadt lett, mint a márvány, csak a nyitott ajkak piroslottak a hevüléstől, és ismét elerőtlenedve hullottak le a karok, és hanyatlott még hátrább a sápadt fő, és lecsukódtak, mély árnyat vetve, a sötét pillák, és életről csak a pirult ajkak rebegése szólt: - Édes... édes..." Micsoda mondatritmus! - benne a szeretkezés üteme lüktet.

Később bátrabban dolgoznak epikusaink. Flaubert kocsiztatásának magyar párja Krúdy Hét bagoly című regényének 9. fejezete, amelyben Józsiás és Zsófia csókolózik egy fiákerben. "A jó szagú, állatbőrrel, bársonnyal felszerelt kocsiban a budai Lánchídfőtől a Vérmezőig tartott az első csók." Ez legjobb esetben sem több egy fél óránál, ami, lássuk be, nem sok. Krúdy, irodalmunknak Móricz mellett legnagyobb erotikusa ritkán ábrázolja közvetlenül a szeretkezést, noha egész regényvilága szinte túlcsordul a különféle szagos, színes, plasztikus kéjektől, felhorgadásoktól. Nehéz olyan részeket találni könyveiben, mint az ´szi versenyek következő passzusa: "Ezután az úrnő ölébe vonta Bent, és annyi mindenféle játékot űzött vele, amit csak az ezeregyéjszakai nők és a pesti negyvenéves asszonyok tudnak." Ez bizonyára eltartott egy ideig. Hogy meddig, azt nem tudhatjuk, mert Krúdy álomba szenderíti Bent, az elcsapott zsokét, és leereszti az olvasó előtt a jelenet függönyét.

A legvadabb pannon szeretkezést, mondhatni baszást, Weöres Sándor írta meg a Psychében. Kazinczynál gyűlik össze a képzeletbeli társaság, Psyché pedig mindenki szeme láttára Wesselényi Miklós ölébe ül, és bő szoknyája fedezékében meghágatja magát a tüzes patrióta csődörrel: "eggy rejtett, tsak oldalrúl látható kéz mozdúlattal a ditső Vesseléni tsalád-fát be-irányozván, fel-nyársalám magam. Tsütsölve, alig-alig billegve éldeltem, örülvén, hogy a báró nem intézheti rajtam a szokásos mechanicus döffölést, melly a nőnek sans plaisir et sans désir, hanem ottan tsikálom magam bévűl, a hol akarom, s ugyan tsak vagyon mivel." Ez valódi tour de force, de sajna aligha tarthatott egy fertályóránál tovább.

Az Ásatás korábbi részeit itt olvashatja:

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk